8. fejezet-Diák gondok:

Sziasztok! Meghoztam a 8. fejit. Talán megér pár komit? Jó olvasás! És bocsi, hogy ez most egy kicsit rövid lett...!Komikat légyszi! Puszi!

Szép volt, mint egy rét, ha átsuhan rajta a szél. Az élet lüktetett benne... A régi, érthetetlen, megfejthetetlen talány. A parányi magban megvan már az egész fa gyökerestül, lombostul, koronástul, ahogy majdan virágba borul egy szép áprilisi napon. Egy szerelmes éjszakából, egy csepp plazmából bontakozott ki ez a két váll, ez a szem, ez az arc és újabb csoda, hogy milliónyi lény közül éppen vele kellett találkoznom... Annak a csepp plazmának már megvolt a rendeltetése, hogy évek múltán felém jöjjön.
És most itt van. Engem ölel a két kar, engem néz e két szem, én simogathatom ezt az arcot és én, csak én csókolhatom szerelemmel az ő ajkát. Szeretem őt, minden porcikám szereti és minden porcikámmal szeretni akarom. Szeretni, ahogy csak lehet, amilyen mozdulattal, vagy tettekkel lehet. Akarom, kívánom és nincs az a lény, aki most elvehetné tőlem.
-Khm...-hallottunk meg egy szigorú hangot és mint a két ijedt madár, úgy rebbentünk szét, pedig milyen finom volt az érintése. -Mégis mi folyik itt? Ugye nem itt képzelték el, hogy felfalják egymást? -kérdezte gúnyosan egy jól ismert hang. Tudtam, hogy ő kicsoda, de Edward nem ismerte.
-Edward most menj inkább! -kértem meg őt. Először vonakodott, de mégis megtette, amire kértem, bár tudom, hogy a távolból figyelni fog.
-Szeretlek! Ezt ne feledd el! -mondtam mielőtt távozott.
-Mit keresel itt? -kérdeztem tőle, de nem válaszolt, csak mosolygott. Nem az a barátságos mosoly volt, hanem sokkal inkább egy gonosz lelket tükrözött.
-Majd megtudod, ha eljön az idő. -mondta és köddé vált. Nem értettem, mit jelentsen ez. Ismét itt járt és bosszantott, de még mindig nem tudok semmit az érkezése felől.
-Mrs. Swan? Nem óhajtana esetleg visszafáradni az órájára? Vagy inkább hazamenne? -kérdezte a végén már inkább aggódva, hiszen meglátta a tekintetem, ami kicsit sem tükrözött teljes nyugodtságot.
-Ha lehetne, akkor hazamennék, mert nem érzem jól magam. -mondtam és egy kicsit még rájátszottam, hogy elhiggye a dolgot.
-Rendben van, akkor egy pillanat és megírom az igazolást. -mondta, aztán beszaladt, majd kijött és a kezembe nyomott egy cetlit.
Elindultam lassan és kissé sután, még mindig az előző pillanat hatása alatt voltam. Még csak most jöttem rá valaminek a valójára. Még pedig arra, hogy az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.
Ez a dolog nálam is így volt. Mindennél jobban akartam, hogy Edward engem szeressen, de ez nincs így, mert ő Tanyat választotta helyettem. Ő kell neki, őt szereti, én maximum csak harmadik fél lehetek, amit nem akarok.
Furcsa, több ezer emberrel találkozunk és egyik sem fog meg igazán. Aztán megismerünk valakit, aki megváltoztatja az életünket. Örökre.
-Francba! Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? -tettem fel a kérdést hangosan is, amire éppen gondoltam.
-Mert te mindet annak látsz. -szólalt meg egy hang, aminek a tulajdonosát nagyon jól ismerem.
-Atyám? Segíts, mert már nem bírom tovább. Nincs elég erőm ehhez. Ő már nem szeret. Ezt bizonyítja az a csók, amit láttam, de akkor miért csókolt meg engem? Miért? -kérdeztem és ha hangosan nem is mondtam ki, még vagy ezerszer feltettem a kérdést, de ezredszer sem kaptam rá választ.
-Légy türelmes! Mondtam már. -emelte meg a hangját egy oktávval.
-Tudom, de már nem tudok. Te tudod a legjobban, min mentem keresztül amióta ide jutottam. -magyaráztam.
Bármi is történik most velem, én szeretni fogom őt, szeretni mindörökké. Tudom, hogy soha többé nem foghatom őt a karomban, nem becézhetem ajkait. Nem csókolhatom testét kínzó lassúsággal és nem súghatom kéjesen a fülébe, mennyire szeretem, nem mondhatom el milliószor a nevét miközben ajkaimmal fülét kényeztetem. Minden porcikám az övé, de az ő porcikái már rég más ajándékává vált. Már rég mást kényeztet érzékien és másnak mondja "szeretlek". Mástól várja eme vallomást, amit én ha kell ezerszer súgnék a fülébe egy holdfényes éjszakán. Érinteni akarom. Simogatni. Szerelmes szavakat búgni a fülébe. Szeretkezni vele, amit már oly régóta szeretnék.
Semmi. Már semmi sem lesz az enyém, amit tőle óhajtok...Már semmit sem kaphatok meg, amit azelőtt megkaptam volna. Elhagyott.
Akkoriban úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes lenni. De akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni valakit.
Szeretni valakit, és ez a valaki Edward Anthony Masen Cullen. A bronzvörös hercegem, szürke lovon. Ő az én szív szerelmem, a lelki társam...a mindenem.