1. fejezet: Újból láthatom

Sziasztok! Meghoztam az első fejit, mert ilyen nagy örömöt okoztatok nekem! Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi rendszeres olvasom lett és remélem, hogy ennél csak több lehet! Remélem, hogy tetszeni fog nektek ez is és kapok érte komikat! Jó olvasást!Puszi!

Az élet lassan telik, de tudom, hogy soha nem ér véget...Már számtalanszor próbáltam elpusztítani magam, de nem tudtam, nem sikerült. Elbuktam, ahogy minden másban is. Próbáltam elvágni az ereimet, leugrottam egy szikláról, vízbe akartam fullasztani magam és még sok-sok próbálkozás, de minden hiába volt, mert még mindig itt vagyok és szenvedek. A lelkem nélkül nem halok meg. A lelkem nélkül, amit ő elvitt és soha többé nem hozta vissza. Megölt.
-Bella! Bella te élsz? De én láttam...-kezdte el Alice. Alice? Most valóban őt látom, vagy már meg is őrültem? Mit keres itt? Mit akar tőlem, ha egyszer már elhagyott? Eddig Edwardot láttam, most már barátnőmet is látnom kell?
-Alice, te tényleg itt vagy? -kérdeztem, pedig már hangom is alig volt, az erőm lassan már elhagyott, de mégis láttam valami reményt arra, hogy ez most a valóság.
-Sajnálom! Mindent! Annyira sajnálom! -omlott a karjaimban, mintha őt hagyták volna el és már a halál torkában lenne.
-Mit akarsz? -kérdeztem kemény hangon.
-Edward...-kezdte, de én nem hagytam, hogy befejezze.
-Nem érdekel, ami őt illeti és az sem, ami téged! Takarodj innen! -kiabáltam rá.
-Bella hallgass meg kérlek!
-Miért? Ő talán meghallgatott? Vagy ti? -kérdeztem gúnyosan és gyűlölettel megtelt szemekkel.
-Sajnálom, de most rájött, hogy rosszul döntött. Azt hiszi meghaltál és elment a Volturihez. -mondta és amikor meghallottam a nevüket, megteltem haraggal.
-Hát akkor miért vagy itt, miért nem vagy mellette, hogy megvédd őt?-kérdeztem most már aggódva.
-Mert nekem nem hinné el, hogy még élsz. A látomásomban meghaltál, egy szikláról leugrottál és élettelenül feküdtél a vízben...-mondta és rájöttem, hogy az egyik öngyilkossági próbálkozásomról beszél.
-Nos, ami azt illeti megakartam halni, de még az sem sikerült. És most mit akarsz tőlem? -kérdeztem.
-Segíts! Meg kell mentenem a bátyámat, de nélküled nem megy.-mondta ki egyszerűen, mintha egyről a kettőre menne a dolog.
-Értem, szóval ide jösz és megkérsz tegyek úgy, mintha mi sem történt volna, és mentsem meg a bátyádat, aki annyi fájdalmat okozott az elmúlt fél évben? Javíts ki, ha rosszul látom a helyzetet!
-Bella kérlek, tudom, hogy megbántott, de most az életéről van szó. Szeret téged, még ha hazudott is neked. -mondta Alice.
-Az nem kifejezés, hogy mennyire megbántott engem! Rendben van, megteszem, de ne várjátok, hogy utána minden olyan lesz mint régen.- mondtam ellenkezést nem tűrve.
-Jól van, ahogy akarod. Tőlem utána, akár meg is büntetheted. -mondta és átkarolt, de én nem akartam és megégettem őt, amitől ő persze megijedt.
-Áuuu! Ez meg mi volt? -lepődött meg tettemtől.
-Ez az, amit Edward nem hagyott elmondani, de már lényegtelen. -mondtam, aztán kiléptem az ajtón és beszálltam Carlise kocsijába, mivel Alice azzal jött a házamhoz.
-Bella, ugye menet közben elmeséled nekem, hogy az iménti dolgot, hogy csináltad? -kérdezte könyörgő szemekkel, aminek sosem tudtam ellenállni.
-Persze, csak szállj be!-mondtam, aztán az út során mindent elmondtam. Persze nem mentem bele minden kis részletbe és megkértem, hogy ezt a dolgot nem mondhatja el senkinek sem, még akkor sem ha az a valaki látja is , ahogy használom az erőmet, még Edwardnak sem.
Egy csettintéssel Volturi palotában voltunk és láttam, hogy éppen le akarják tépni Edward fejét. A vámpír, aki meg akarja ölni Felix. Ezt onnan tudom, hogy a fejükben hallom a nevét.
-Felix, a helyedben nem tenném! -mondtam könyörtelen hangon. Meglepődött, ahogy mindenki.
-Honnan tudod a nevem? -kérdezte.
-Én mindent tudok. És most szépen engedd el Edwardot, mert ha nem, akkor azt megbánod! -fenyegettem meg, de nem használt. Azt hitte blöffölök. Persze az utolsó pillanatban megszólalt Aro.
-Felix! -kiáltott rá és elengedte, majd Aro felém fordult. -Bella igaz? Már annyit hallottunk rólad. -jött hozzám nyájasan, de én egy hullámmal eltaszítottam magamtól.
-Ne közelíts és ne játszd meg magad! -mondtam még mindig gyűlölettel teli hangon.
-Ejnye! Edward nem ilyennek írt le téged. Nem áll jó ez a gyűlölködő megjelenés. -mondta és itt betelt a pohár.
-Elég legyen, mert akkor végzek veled! -kiáltottam most már nagyon dühösen.
-Kérlek! Ugye nem bánod, ha olvasok a tenyeredből, mert szeretném megtudni, hogy valóban immúnis vagy-e a fajtánkra? -kérdezte félve.
-Legyen, de figyelmeztetlek, fájni fog! -sziszegtem a fogaim közt.
Közelebb lépett hozzám és most nem löktem el a hullámmal. Amikor megérintette a kezemet, Edward felmorgott, amit nem értettem. Majd elkezdtem a tervemet, ahogy ígértem Aronak..."fájni fog" és képeket kezdtem el pörgetni előtte, ami a pokolban van, nagy szenvedésekkel meg minden és Aro úgy érezte, mintha a pokol lángjai nyaldosnák a bőrét, amitől a földre térdelt és elengedte a kezemet. Ekkor Jane mérgesen elindult felém, de én megállítottam és figyelmeztettem őt.
-Jane, én a helyedben ezt sem tenném. -mondtam, de nem hallgatott rám és jött tovább.
Ekkor megéreztem, hogy a képességével fájdalmat próbál okozni nekem, de én magamba szívtam a fájdalmat és felerősítettem azt, majd rávetítettem Janere, aki ettől kínoktól gyötrődve a földre hullott és sikonyált. A hangja olyan volt, mintha tűzben égne a teste és a fájdalomtól könyörög az életéért...
-Elég volt, vagy még mindig nem értettétek meg, hogy semmit sem tennék a helyetekben? -kérdeztem, amikor egy pillanatra abbahagytam a kínzást.
-Jól van elég volt! -mondta Aro, aki láthatóan még mindig rémült volt a képektől, amiket mutattam neki.
-Remek, akkor most mennénk is! -mondtam és hátat fordítottam neki, de még utánam kiabált.
-Várj! Ki vagy te? -kérdezte, de nem hagyhatom, hogy faggasson. Ránéztem és elkezdtem felemelni őt a tekintetemmel, majd a levegőben húzni kezdtem a végtagjait, mintha arra készülnék, hogy széttépem őt, persze megtehettem volna, de csak rá akartam ijeszteni, hogy ne kérdezzen többet.
-Itt csak én kérdezhetek! Érthető voltam? -néztem rá és mindenkire a teremben.
-Jól van. Sajnálom! -mondta erőtlenül Aro és ledobtam a földre, majd távoztunk a többiekkel a teremből.
Hirtelen két kéz ragadott meg és rántott magához. Edward volt az. Egy kis áram futtatással megoldottam.
-Bella! Kérlek, ne bántsd! -szólt Esme könyörögve.
-Miért ti nem ezt tettétek velem? -kérdeztem, de Esmere valahogy sohasem tudtam sokáig haragudni. Elrohantam és nem néztem vissza. Sokkal gyorsabb voltam, mint egy vámpír, így nem tudtak volna utolérni. Száguldottam és meg sem álltam, amíg haza nem értem...Ott aztán jól átgondoltam, amit nemrég tettem Edwardért. Érte, amikor ő mit tett velem? Amíg ő elhagyott és számba sem vette, hogy én mit akarok, én meg felfedem a titkomat a vámpírok "vezetősége" előtt? Ekkora egy hülyét, mint én még nem látott a föld! Barom!
-Egy nagy barom vagy Isabella! -szidtam le magam. -De Istenem, ha egyszer még mindig szeretem őt! Szeretem, de ő nem, ezért esküszöm, hogy a lehető legjobban fogom őt kerülni. Esküszöm!
Nevetséges! Tegnap még arra esküdtem, hogy bosszút állok mindenkin a családban, ma meg már azt is nehéz megígérni, hogy elkerülöm őket...És még csak nem is sejtem, hogy mit rejt a jövő! Halvány fogalmam sincs róla!