Sziasztok! Meghoztam a 25. fejezetet. Remélem, tetszeni fog. Most csak két szemszögből írtam, de azért ebbe is tudtam rejtélyt szőni :) Jó olvasást! Őrülnék pár kominak...
Puszy
Alice szemszöge:
Pár napja nem láttam Bellat, bár ez nekem egyáltalán nem probléma, ha a vásárlásról van szó. Ő amúgy sem az a fajta, aki épp úgy őrül az új ruháknak, mint én.-erre a gondolatra egy fintort eresztettem el. Rose erre már tudta, mi járhat a fejemben.
-Nyugi Alice! Adj neki egy kis időt és majd meglátjuk, mit hoz ki belőle...-próbált lenyugtatni, de én már most jól tudtam, hogy Bella soha sem fog a vásárlásra úgy gondolni, mint második szerelmére...
-Tudod Rose, még most sem hiszem el, hogy végre minden rendeződni látszik. Gondolj csak bele! Pár hónapja még abban sem mertünk reménykedni, hogy Bella egyáltalán megbocsát-e nekünk.-vetettem fel a múltban történteket. Rose serényen bólintott, majd folytatta helyettem az emlékezést.
-Aztán te elmentél hozzá és megkérted mentse meg a mi makacs testvérünk életét.-mosolyogta el magát. Igen most már mosolyra fakasztanak ezek az emlékek, bár akkor bele tudtam volna halni. Felkacagtam, mert eszembe jutott, amikor elmentem Bellahoz és ő megrázott, vagy nem is tudom mi volt az az érzés, aztán már sehol sem volt.
-Jah és arra emlékszel, amikor megbeszéltük Edwarddal, hogy én beszélek a mi kis Bellankkal és nem ő, de ő mégis eljött utánam Bella házához.-mosolyogtunk a dolgon.
-És amikor a réten voltunk és Bella ráijesztett Edwardra azzal a hatalmas oroszlánnal? Akkor majdnem megölte Victoriat.-emlékeztetett első réti élményünkre. Természetesen mindenre emlékeztem, ahogy Rosalie is és mindenki, aki ott volt akkor.
-Persze nem sokáig hosszabbodott meg silány kis élete.-tette még hozzá Rose. Victoria nagyon sok gondot okozott nekünk és Bellanak is, ahogy elmesélte minden problémáját.
-És amikor a réten megtudtuk, ki Bella.
-Vagy inkább mi Bella.-helyesbített Rosalie. Ebben a pillanatban beértünk a plázába, ahol temérdek ruha és minden más várt minket.
Ördögi tervet eszeltem ki magamban. Jobb, ha erről Rosalie sem tud, mert ő még nem képes arra, hogy Edward előtt elrejtse a gondolatait, de én már gyakorlott vagyok ez ügyben.-mosolyogtam el magam ezen gondolatomon.
-Rose te kérlek gondoskodj a sminkről és a hajról, én pedig megveszem a ruha anyagokat. Esmet felhívom és megkérem készítse el a kaja dolgot is.-avattam be a beosztásába.
-Értettem főnök.-színészkedett és kezét feszesen homlokára szegezte, majd katonásan megpördült és már ott sem volt. Gondolom azért nem bírja ki, hogy magának ne vásároljon szóval, elég neki ennyi munka, amit adtam.
Kotorászni kezdtem a táskámban és véletlenül beleütköztem valakibe. Kellett nekem menet közben a táskámban kutatni.
-Elnézést! Nem vettem észre.-emeltem fel tekintetem és azt hittem, hogy megőrülök, amikor megláttam ezt az alakot. Ő Rudyard volt. Az ördögi terv most kúszott elmémbe. Azonnal megbeszéltem vele minden fontos dolgot, amire ő lelkesen bólogatott.
***pár órával később***
-Jól van akkor te elintézel mindent, igaz?-kérdeztem meg még egyszer és utoljára Esmet, hogy biztos legyek abban, amit megígért nekem. Mára már annyit szervezkedtem, hogy kész. Eltud fáradni egy vámpír, mert én most úgy éreztem. Még reggel volt, amikor elindultunk vásárolni és most már este 11 is elmúlt már. Még szerencse, hogy ez a pláza ilyen sokáig nyitva volt. Azért az sem elvetendő szempont, hogy én már törzsvásárló vagyok, hiszen minden héten egy vagyont hagyok az üzletekben. Most is csak miattam maradtak ilyen későig nyitva. Egyébként már 2 órája zárva lennének. Hát szép mondhatom. Rosalie már a kocsiban üldögél és láthatóan jól szórakozik a telefonjával. Ha jól látom, ez új kütyü, mert ilyen az ő kezében még nem volt.
-Ez meg mi a szösz?-kérdeztem, na nem mintha nem tudnám, csak kíváncsi voltam, ő minek állítja be.
-Ez kérlek szépen egy okos telefon. Vettem mindenkinek a családban, hogy mindenki elérhető legyen.-magyarázta Rose. Fejemet beletörődve lóbáltam jobbra-balra, de őt még ez sem érdekelte jelenleg. A kocsi hátsó ülése púposra volt pakolva. És az én cuccaim még be sem voltak pakolva.
-Te Rose és én hova pakolhatok?-érdeklődtem, amire végre méltóztatta felemelni azt a szép szőke fejét.
-Hát hova, ahova akarsz.- ezt az értelmes választ. Ha nem mondja, magamtól nem is lettem volna képes erre a gondolatra. Erre muszáj volt elmosolyognom magam, bár őt még ez sem érdekelte. Ha ez így fog ezentúl is menni, akkor kidobom azt a vacakot. Főleg akkor, ha mindenki így bújja majd ezt a szart.-keltem ki magamból. Persze csak gondolatban.
Rosalie szemszöge:
Amint Alice kiadta az utasítást rohantam is, hogy minden fontos kelléket megvegyek, ami Bella hajához és sminkjéhez kell majd. Ezek persze nem csak miatta fontosok, hiszen rajta kívűl még három lány vágyik egy elkápráztató sminkre és hajra. Szerencsére mindezeket megtalálom egy üzletben, ami a legfelső emeleten található. Ez a pláza azért is a kedvencem, mert olyan hatalmas, több emelet magas és minden megtalálható benne, ami szem, szájnak ingere. Persze vámpír esetében csak szemnek ingere, mert hát emberek közt ugye, ami szájnak ingere az nem biztos, hogy embernek is az lenne.-elmosolyogtam magam, mert eszembe jutott, amikor bosszút álltam emberi éltem tönkretevőjén. Nem voltam belé szerelmes, egyszerűen csak a szerelem gondolata töltött el hatalmas izgatottsággal, kíváncsisággal és boldogsággal, hogy én is birtokolhatom azt az érzést. Sosem tudtam meg, mi a szerelem egész addig a pillanatig, amíg nem láttam meg Emmettet azon az éjszakán. Az a medve szinte már cafatokra tépte őt és kész csoda volt, hogy még élt. Abban a pillanatban, hogy megláttam, tudtam, meg kell mentenem, mert ha nem teszem, képes lettem volna belehalni. Igaz már akkor is halott voltam, de akkor elvesztettem volna a halott előtt álló három betűs jelzőt, hogy élő.
Pár óra alatt végeztem, amikor eszembe jutott, hogy jobban körbe kellene néznem, hiszen olyan csalogatóak ezek az üzletek. Bementem a fehérnemű üzletbe, ahol csupa vörös csodát vásároltam szerelmem örömére, majd megnéztem néhány ruha szalon, ahol szintén a vörös színben tündöklő ruhák voltak előnyben. Rengeteg ruhával tértem ki mindegyik szalonból, majd az ékszerészhez is benéztem, de itt már nem csak magamra gondoltam. Vettem mindenkinek valami kis csekélységet. Aztán az ékszerész mellett volt egy telefonos üzlet, ahol egy boldogságtó ragyogó lányba ütköztem, mert egyszerre léptünk ki a két üzletből és egymás irányába fordulva, neki koccantunk a másiknak.
-Elnézést, nem figyeltem. Elvonta a figyelmem ez a fantasztikus készülék.-hadarta el egy szuszra, majd már ott sem volt. Megnéztem a kirakatban díszelgő darabokat, majd a bejárat feletti feliratot, és mind-mind arra ösztönzött, hogy lépjek beljebb. Így is tettem, nem kérettem sokáig magam. Mindig azért panaszkodnak, mert kéretem magam, hát most nem tettem. Első szóra tettem, amit kértek tőlem.-mosolyogtam el magam, ami az eladó srácot apró rózsapírre ösztönözte. Engem csak a környezet ösztönzött egy jelentéktelen cselekvésre, a vásárlásra. Azonnal megláttam néhány darabot és mindenkire gondolva meg is vásároltam őket. Kértem azt a szegény fiút, hogy külön csomagolja mindegyiket, mert ajándék lesz. Meg is jegyezte, hogy jó nagy családom lehet, amire én csak büszkén mosolyogtam. Persze ez nem kellett volna, hisz a csávó már így majd nem elájult, de szerintem, ha kilépek innen, akkor meg is teszi.
Szinte táncolva léptem ki az üzletből, szorosan magamhoz ölelve a hatalmas pakkokat. Emberi tempóban szaladtam ki a parkolóba. Rápillantottam az órámra, ami 6 órát mutatott. Gondoltam, Alice még úgy sem jön, így előkotortam az okos telefonomat, amit magamnak vettem és használható állapotba állítottam. Még épp hogy csak megízleltem milyen szuper találmány is ez, amikor Alice türelmetlen hangjára lettem figyelmes. Még így sem kapott tőlem kellő figyelmet, amire idegességre gerjesztette őt. Nem utál jobban semmit sem annál, ha nem kap figyelmet, amikor ő akar valamit.
Majd lassan hazaindultunk, amikor végre ő is képes volt bepakolni a kocsiba azt a rengeteg szatyrot, amit a nap folyamán szerzett persze nem üresen.
