Sziasztok! Meghoztam a 26. fejezetet...remélem lesz aki megtisztel a véleményével. Jó olvasást! Puszy
Bertha szemszöge:
Tudom, hogy Ophelia mesterkedik abban, hogy teljesen tönkretegye Bellat. Nem értem, miért nem hagyja őt végre boldogan élni, hisz megérdemli. Úgy szeretem őt, mintha az igazi testvérem lenne. Bárcsak így lenne és nem egy olyan gonosz nő lánya lennék, mint Ophelia!
-Már megint miben mesterkedsz te áruló?-hallottam meg Orpheus gonosz hangját és szinte azonnal összerezzentem hangjától.
-Aki itt mesterkedik az te vagy meg az anyád.-vágtam vissza. Bár vér szerint az anyám, mégis tagadom őt. Ő nem lehet az anyám, mert gonosz és nincsenek tiszta érzelmei.
-Ne merészeld sértegetni anyánkat!- emelte fel kezét, de abban a pillanatban lépett be Bella apja, a pokol uralkodója.
-Hogy mersz kezet emelni a testvéredre? Ha ezt anyád látná megtagadna.-mondta magabiztosan. Mégis hogy bízhat ennyire benne.
-Nehogy azt hidd jó uram. -célozgattam anyám álszentségére, bár szerintem felesleges volt. Soha sem fog hinni sem nekem, sem a saját lányának, hisz az a nő teljesen behálózta őt.
-Micsoda?-lépett be az említett is és hitetlenül fordult az ő drága fiához. -Mit tettél Orpheus?-játszotta a tudatlant. Végig itt hallgatózott az ajtóban és várta a drámai belépésének idejét.
-Én sajnálom anya, egyszerűen csak egy kicsi összekaptunk és esküszöm nem ütöttem volna meg, csak elszaladt velem a lovacska.-próbált a végén már viccelődni. Ophelia látványosan megpofozta, bár csak alig ért hozzá, majd hozzám fordult és átölelt, simogatta hátam, mint a minta anya. Undorodom tőlük.
-Engedj már! És ne játszd meg a minta anyát, amikor mindketten tudjuk, hogy nem vagy az. El sem tudom képzelni, hogy is hihet neked akárki is.-robbantam ki magamból, majd elrohantam, hisz jól tudtam, minden hiába volt.
Esme szemszöge:
Alice teljesen fel van töltve, egész nap csak ide-oda rohangál és ha ez még nem lenne elég, akkor mindenkit magával hurcolászik. Hol engem zaklat, mivel ma van az érettségi kihirdetése, bár biztos vagyok benne, hogy tökéletesre írták két nappal ezelőtt. Alice mégis olyan izgatott emiatt. Bella kissé feszült, de az ő memóriája is olyan, akár egy vámpíré. Szeretnék egy amolyan sikert megünneplő partit tartani. Néhány osztálytárs is jöhet, persze csak Bella köréből, hisz a Cullen testvéreknek nincsenek a suliból barátai.
A konyhában ügyeskedtem és finomabbnál finomabb ételeket készítettem, amikor Bella feszengve lépett mellém.
-Segíthetek valamit?-kérdezte. Hangja elég kétségbeesett volt.
-Valami baj van kedvesem?-kérdeztem, amire ő feszülten rázta fejét, bár én jól tudtam, nem tud titkot tartani. Valami nyomja a lelkét.
-Ugyan, mondd el nyugodtan!-biztattam, azt hiszem sikerült is.
-Nos lehet ez így nektek nevetségesnek tűnik, de félek, hogy nem sikerült és megbuktam.- vallotta be, én elmosolyogtam magam.
-Bella te okos lány vagy és emberként is képes lettél volna átmenni az érettségi vizsgán, nem értem miért izgulsz emiatt. Tökéletes memóriád révén, átmentél és mindent tudtál.-nyugtatgattam, ami talán sikerült, hisz amikor átöleltem már nem éreztem azt a görcsös tartást, mint amikor nyugtalankodik valami miatt.
-Köszönöm!-mondta halkan, és ebben a pillanatban lépett Edward is a helységbe. Az ajtónak támaszkodva nézte kettősünket, majd elmosolygott a látottakon.
-Olyan jó titeket ilyen közvetlen kapcsolatban látni.-mondta és közelebb lépett hozzánk, majd mindkettőnket átölelt.
Edward szemszöge:
Szerelmem káprázatosan nézett ki abban a kék ruha csodában. És az a mosoly, amit kedvességében villant az emberekre, egyszerűen varázslatos. Nem is tudok elégszer hálát adni azért, hogy Isten megint nekem adta. Küzdeni fogok érte a végsőkig és ha a sors úgy is hozná, hogy megint el kell válnunk, akkor is harcolni fogok.
-Szeretlek! vallottam meg, amikor a konyhából szobánkba értünk. Bella kérdőn rám nézett, majd így felelt.
-Én is szeretlek Edward!-csókot nyomott ajkamra, de ez nekem nem volt elég, így közelebb vontam magamhoz és úgy csókoltam, mintha az életem múlna rajta. Hirtelen minden megváltozott Bella vadul hajamba túrt és éreztem, hogy most nem leszek képes időben megállni. Túl késő és én okoztam ezt a lavinát.
Bella szemszöge:
Edward és én az ágyra borultunk és én kerekedtem felül. Edward mellkasát simogattam, míg édes ajkaink játszottak egymással. Nyelvem ellenkezést nem tűrve furakodott szájába és nem is mert ellenkezni velem. Edward derekamra fonta kezeit és el sem engedte, míg nem én kerültem alulra. A felsőm alá nyúlva próbálta épségben levenni rólam a ruhát. Pár pillanat alatt megszabadultunk felső testünket takaró ruhától és Edward már épp a melltartómmal bajlódott, amikor valaki kopogás nélkül rontott be az ajtón.
-Edward képzeld volt egy látomásom, amiben te és Be...-akadt el a mondandójában, amikor megpillantott minket az ágyon kissé megfogyott öltözékben. -Úgy látom már te is tudod mi volt a látomásomban.-nevetett, majd kiszaladt a szobából, de köztünk már megtört a varázs. Úgy értem kitisztul a fejünk és tudjuk, itt nem tehetjük meg, hisz bárki bejöhet. Így akaratunk ellenére fel kellett öltöznünk.
