20. fejezet- Volturi látogató

Sziasztok! Ahogy ígértem, ma hoztam a fejit! Remélem őrültök. Sajnálom, hogy nem lett annyira hosszú, de sajnos most akármekkora ihletem is volt, nehezen tudtam írni, mivel megint kiújult az ínhüvely gyulladásom és kínok közt írtam meg egy icipici sort is, de amiért ilyen gyorsan írtok nekem komit, megéri a fájdalom :)

Köszönöm! Jó olvasást! Puszi!

"A bent didergő éjszakát
sejlő fényremény fűti át
szív öröme feldereng
benső béke csöndje cseng
nyugalom derűje száll
s angyalok ideje jár."


Alice szemszöge:

Annyira boldog voltam, amiért Bella végre megint velünk van. Megígérte, hogy eljön velem vásárolni és akkor megveszem neki azt a ruhát, amit a látomásomban. És ha megvan a ruha megtörténhet az, aminek meg kell történnie... Remélem a látomás mostanában lesz, mert annyira izgulok, hogy megtörténjen.
Jasper és én arcunkon egy hatalmas mosollyal, haladtunk a szobánkba, ahol aztán meghitt kapcsolatunkat ápolgattuk. Ez fontos!
-Szerelmem arra gondoltam, hogy miután mindenki boldog, eltölthetnénk néhány napot valahol, csak mi ketten.-nyomta meg az utolsó szavakat. Szerelmem boldogan húzott közelebb magához, és lágy csókot lehelt ajkamra. Most többre vágytam. Vadul ízlelte ajkait, amitől ő elégedetten nyögött fel. Ez nagyon hízelgően hatott szívemre. Talán halott szívem fel is dobbant, amikor egyszerűen egy ilyen kincset találtam. És ő az enyém! Örökre!
Éppen kedvenc blúzom gombjaival vacakolt Jasper, amikor látomásom volt. Aro és néhány katonája látogat meg minket. Pontosan 5 perc múlva ideérnek. Miért nem láttam előbb őket?
-Várj!-intettem le szerelmem, aki mint egy kisgyerek lebiggyesztette száját, mintha sírni készülne.
-Most meg mi történt szerelmem?-kérdezte csüggedten. Csak most jöttem rá, mennyire hanyagoltam őt egy ideje.
-Sajnálom! Tudom, hogy mostanában nem voltam a legjobb feleség, de ha a családdal gond van, én sem vagyok boldog.-magyarázkodtam miközben szerelmem arcát lágyan megsimogattam.
-Tudom életem! Nem is haragszom ezért. Szeretlek!-mondta és én egy csókot nyomtam ajkára, aztán rohantam a nappaliba, hogy szóljak a többieknek is.
-Carlise! Esme és mindenki!-üvöltöttem, bár nem volt rá szükség, ha súgtam volna, akkor is itt termettek volna egy pillanat alatt.
Rosalie és Emmett a ruhájukat igazítva jöttek le a lépcsőn. Esme a konyhából lépett ki és Carlise a dolgozószobájából érkezett.
-Mi a baj Alice?-lépett mellém Esme.
-Carlise, jönnek! Jön a Volturi. Illetve csak Aro, Jane, Alec és néhány katonája.-magyaráztam.
-Láttad?-kérdezte Emmett. Most nem viccelődött, de az eszét még ilyenkor sem tudja használni.
-Nem Emmett felhívtak és bejelentették, hogy még időben vacsorát készítsünk nekik!-gúnyolódtam, amire a hatalmas medve gyermeki sértődöttséggel fordult felesége karjaiba.
-Pisis!-mondtam, amire mindenki elmosolyogta magát. Hihetetlen, hogy az a tudat, hogy Bella velünk van, még azt is elfelejteti velünk, hogy talán bajban vagyunk.
És akkor, abban a pillanatban kopogtattak az ajtón és én táncolva odasiettem. Ők voltak azok, ahogy megjósoltam.
-Szia Aro! Rég láttalak.-próbáltam kedvesen üdvözölni. Azt hiszem elég hihető lehettem, mert még magam is elhittem, hogy őrülök nekik.
-Szia Alice! Ha csatlakoznál, akkor többet találkoznánk.-jött megint a szokásos ajánlata, de nem voltam rá kíváncsi.
-Tudod, hogy mi erről az álláspontom.-csak ennyit mondtam, amire ő mosolygott, majd beljebb lépett a katonáival együtt.
-Carlise, barátom! Rég láttalak.-üdvözölték egymást fogadott apám és Aro.
Aro katonái kissé feszülten álltak körülöttem és amikor én léptem, ők is léptek egyet. Furcsán meresztgettem a szemeimet.
-Aro megmondanád a pincsiknek, hogy szálljanak le rólam?-kérdeztem kissé gúnyos hangnemben.
-Elnézést Aro, de Alice nem szereti, ha így ráragadnak.-magyarázkodott Carlise.
-Semmi baj. Megértem. Felix, Demetri!-szólította meg a hozzám legközelebb álló katonáit, akik abban a percben arrébb léptek tőlem. Seggnyalók!-gondoltam és ezt szinkronizáltam egy hozzájuk rendezett fintorral.
Aztán a nappaliba mentem és leültem szerelmem mellé, aki óvva átkarolta a derekam.
Aztán Aro beszélni kezdett, de ekkor megérkeztek az elveszett bárányok.


Edward szemszöge:

Szerelmemet szinte azonnal a hátam mögé toltam, amikor megláttam, hogy a nappali tele van Volturi katonával. Vajon mit akarnak itt?
-"Szia Edward! Látom még megvan ez a ízé!"-küldte sértő gondolatait felém Jane és az ízé alatt szerelmemre célzott. Azonnal rámordultam, amire a katonák tűzfalat álltak, ha harcra kerül sor.
-Ejnye fiúk! Egy kis vendég érzet lehetne bennetek! Ki volt az?-kérdezte felém nézve Aro.
-Szeretném, ha Jane visszafogná a gondolatait.-böktem ki, ami miatt az előbb úgy reagáltam.
-Jane?-fordult az említett felé.
-Igen mester?-nézett Aro felé.
-Gyere ide!-hívta oda magához és amikor odament megérintette kezét, hogy lássa, mi volt az iménti gondolata.
-Nos ez nem volt szép tőled!-szidta le Janet. Jane valószínűleg most bosszút forral ellenünk, de állok elébe.
-Szóval visszatérhetnénk oda, ahol elkezdtük?-kérdezte finoman Carlise.
-Egy pillanat!-állt fel Aro és megindult felénk. Hozzánk érve szerelmemhez lépett és meghajolt előtte. Nem értettem, miért csinálja ezt.
-Szerettem volna megosztani veletek ezt a dolgot, de úgy vélem, hogy ezt előbb neki kell elmondanom. Végül is őt érinti a dolog.-magyarázta Aro. Nem láttam a gondolatait, vagyis láttam, de nem azt, amiről beszélni akart. Végig valami új katonai terven jártak a gondolatai.
A házból kilépett szerelmem és Aro, majd Jane, Alec és Felix és Demetri. A nappaliban maradt még néhány katona, akiknek nem igazán tudtam a nevét, bár nem került volna semmibe belenézni a fejükbe. De most nem akartam. Túlságosan érdekelt Aro terve. És bár tudtam volna mit akar...


Bella szemszöge:

Meglepett, hogy Aro velem akart beszélni, de főleg az, hogy engem érintett a dolog.
-Nos drága Bella egy szívességet szeretnék kérni tőled! Remélem nem túl nagy kérés.-kezdte Aro. Szerelmem feszülten várakozott az ajtó másik oldalán, ahogy mögötte felsorakozott az egész család is.
-Mi lenne az?-keltette fel az érdeklődésemet.
-Szeretnénk, ha segítenél egy harc során.-bökte ki, amit akart.
-Chh! Miben tudnék én segíteni a hatalmas Aronak és katonáinak?-kérdeztem, amire Jane felmordult.
-Figyelj te, nem ajánlom, hogy rám morogj, mert azt megbánod!-förmedtem rá erre a kis ribancra. Kölcsönösen utáltuk egymást.
-Akkor te se beszélj így a mesterrel!-csattant fel, én pedig gonoszan elmosolyogtam magam és az egyik szemöldököm kérdőn felhúztam. Jane hátrál egy lépést. Felkacagtam.
-Mi az mégis félsz tőlem?-kérdeztem.
-Bella kérlek!-könyörgött a nagy Aro.
-Jól van, mi lenne a dolgom?-kérdeztem.
-Segíts kiképezni a harcosaimat. A te erőddel sokat segítenél.-magyarázta.
-Melyik katonáról lenne szó? Vagy egyáltalán hányról?-jöttek az újabb kérdések.
-Nos egy párról.-felelte.
-Értem, akkor hozd őket ide, mert én nem megyek sehova.-makacskodtam.
-Esetleg, ha te harcolnál. Mondjuk megnéznénk, mire vagy képes, ha a családod bajban van.-puhatolózott finoman. Megint felemeltem az egyik szemöldököm és kíváncsian néztem rá.
-Ajánlom olyan katonával tesztelj, akinek nem fontos az élete.-mondtam és felkacagtam. Ilyenkor annyira ördögi volt a hangom. Ilyenkor valóban annak éreztem magam. Ahogy a ház felé kezdtem sétálni átváltoztam. És még a ház előtti lépcsőknél megálltam és Aroékkal szemben álltam.
-Mi lesz?-kérdeztem, amire Aro Jane felé nézett. Azt hittem ő lesz az ellenfelem.
-Jane hívj ki mindenkit!-adta ki a parancsot és azután mindenki beleértve a családom, kijött a házból.
Elmagyaráztuk, mi a helyzet, aztán mindenki beleegyezett a dologba.
Az egyik katona elkapta barátnőmet. Alice megpróbálta kihúzni magát a vasmarkokból, de nem sikerült.
Gonoszan ránéztem az ellenségre, aztán rémületet láttam annak szemében. Jane képességét kezdtem használni és a vámpír üvölteni kezdett a fájdalomtól. Hirtelen összeesett és a földön visított tovább. Állati kínját magába nyelte az ég. Aztán még mindig fájdalmat pumpálva testébe, felemeltem őt a puszta gondolatommal. Hirtelen abbamaradt minden fájdalma, de ez csak a háború előtti csönd volt. Az égben kapálózott és riadtan könyörgött az életéért. Az égen villámok kezdtek cikázni és egy jól megerősített darab hatalmas hanggal vágott a prédájába. Az pedig cafatokban hullott szét a réten. Aztán koncentrálni kezdtem a tetem darabokra, melyek sorban gyulladtak fel és égtek tovább.
Felemeltem a fejem és döbbent szemekkel találkoztam.
-Ki a következő?-kérdeztem. -Választhatok?-kérdeztem, amire Jane felé néztem és őt is felemeltem. A lábától felfelé hirtelen jégréteg kezdett képződni, ami hatalmas fájdalommal járt. Jane is ordított. A testét szinte már teljesen belepte a jég. Már épp a nyakánál tartottam, amikor Aro megszólalt.
-Kérlek őt ne!-könyörgött.
-Miért ne?-kérdeztem és egy centit növeltem a jégen, amitől Jane kínlódott.
-Mert ő szinte már olyan, mintha a lányom lenne.-felelte és büszke tekintettel Jane felé pillantott.
-Én viszont őt akarom, mert ha eszetekbe jut véletlenül bántani a családom, vagy azokat, akiket én szeretek, akkor lássátok én mire vagyok képes.-köptem  szavakat és abban a pillanatban végett vetettem Jane fájdalmának. Teljesen beleptem jéggel, majd a gondolataimmal egy képzeletbeli kalapáccsal rácsaptam a jégre, ami már teljesen átivódott Jane testén, így az ütéssel Jane is darabokra tört. Aro fájdalmasan zokogott a darabok felett, melyek a "semmiből" felgyulladtak.
-Miért?-zokogta. Nem volt szívem tovább nézni, ahogy szenved. Én nem ez vagyok.
-Vigyázz!-förmedtem rá Arora és Jane égő darabkáihoz térdeltem. Felnéztem az égre és az esőre gondoltam. Esni kezdett. Jane darabkáit körül ölelő tűz elaludt. Alig égett meg teste. Arra kezdtem gondolni, hogy a darabkái álljanak össze, mintha csak Puzzle lenne és megtörtént.
Aztán kezemet a "puzzle" fölé emeltem és Jane részei már egyben is voltak. Aztán dobogni kezdett a szíve, ami már sok-sok éve nem dobolt. Aro és mindenki más szinte meghatódva figyelte a jelenetet. Jane szemei hirtelen kipattantak és felült. Vámpír volt. Vámpír dobogó szívvel.
-Mit érzel?-kérdeztem tőle.
-Azt, hogy élek.-felelte egyszerűen. Sírni kezdett és valódi könnyek hulltak szeméből. Szemeihez nyúltam és homlokától lefelé végig húztam a kezem. Amikor Jane ismét kinyitotta a szemét, azok égszínkéken tündököltek.
-Szóval a kis Jane így nézett ki, amikor még ember volt?-jegyeztem meg véleményem.
-Jane? Lányom?-szólította őt Aro. Jane odaszaladt hozzá és megölelte őt. Még sosem láttam  egyik Volturi uralkodót ilyen érzelgősnek. Azt hiszem ebben különbözik Aro a másik kettőtől.
-Jane ezt a külsőt, még 3 napig élvezheted, aztán visszaáll a régi rend.-figyelmeztettem, hogy a varázslatom épp úgy, mint Hamupipőkéé, nem tart örökké. Mert nem akarom, hogy örökké tartson.
-Várj!-kiáltotta, én pedig visszafordultam hozzá.
-Meddig tart ez? Úgy értem, milyen lesz, amikor visszaváltozok?-kérdezte.
-A szíved felgyorsul, mint az átváltozásnál, aztán egy utolsót dobban éjfélkor, de előtte még elájulsz. Csak egy percig leszel eszméletlen, aztán a régi Janeként ébredsz fel.-magyaráztam, aztán elindultam családom felé.
-Köszönöm!-mondta. Azt hiszem ezután elnyertem a bizalmát. Mindenkinek. Nem is olyan szörnyű lény ő, csak túl sok gonoszság veszi körül és elfelejtette, milyen volt a régi emberi Jane.
A harcnak ezzel vége lett. Ők megnyerik a csatájukat bárkivel szemben, de velem nem. Az én szörnyetegem halhatatlan és erős. Nem küzdheti le földi lény. Semmi sem elég erős ahhoz, hogy ez a szörny meghaljon. Semmi csak a szerelem. Edward szerelme épp oly halandóvá tesz, mint bárki más a földön...