18. fejezet-Esküvő, de nem velem!

Sziasztok! Köszönöm az 5 komit és mivel ilyen hamar összejött az a plusz 2, úgy döntöttem, már ma hozom a fejit! A fejiről annyit, hogy ez még szomorú rész az elején, de a vége vidámabb lett. :) Remélem tetszeni fog nektek és a kövi most is 5 után érkezik! Jó olvasást! Puszi!

"Mint édes ködből előtűnő napfény, mint először elszavalt csodás költemény,
mint hullámzó tenger kék vizén a holdfény, azzá lettél nekem...
s hiszem, hogy van remény. "


Tanya szemszöge:

Eltűnt végre az életünkből. Már hetek óta nem láttam és hírét sem hallottam. Edward azt mondta egyességet kötött az apjával az ő életéért cserébe az a ribanc lent maradt a pokolban, ahova való.
Holnap lesz az esküvőnk, amit már hetekkel ezelőtt ismét sikerült kinyavalyognom Edwardnál. Akkora egy papucs, de azért szeretem. Talán igazuk van a többieknek abban, hogy azért szeretem annyira, mert tiltott gyümölcs, mert érte nekem kellett harcolnom és nem ő harcolt értem.
Senki sem segít nekem. Már Rosalie bizalmát is elvesztettem, mert nemrég elég csúnyán összevesztem vele, bár nem hiányzik. Ha végre összeházasodom szerelmemmel, úgy is elmegyünk innen és akkor senki sem szakíthat szét minket.
-Eddy cica arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk Esme szigetére, és ott töltenék egy hosszú nászutat. Mit szólsz hozzá?-kérdeztem, bár jól tudtam, hogy úgy is igent mond rá.
-Nekem mindegy Tanya!-mondta kedvetlenül. Még nem szeret engem, de nemsokára minden porcikámért esedezni fog.
-Edward! Edward velem kell jönnöd! Most!-rontott be szerelmem szobájába Alice. Felpattantam és fújni kezdtem rá, mint egy macska. Nem engedem, hogy minden elrontson ez a ribanc!
-Mégis mit képzelsz magadról te ribanc?-kérdezte szikrázó szemekkel. Én pedig támadó állásba helyezkedtem.
-Jasper!-üvöltött ennek a ribancnak a férje után. Az említett aggódva rohant fel kedveséhez, ehhez a hárpiához. Edward kezeit körém fonta és Jasper pedig felesége köré. Már majdnem elvághattam a torkát, de megint megmentették őt. Utálom őt! Utálom ezt az egész családot! Mindenkit utálok!
-Engedj el, hallod!? Most megölöm ezt a ribancot!-ordította Alice férje karjai közt kapálózva. Carlise és mindenki más Edward szobájába gyülekezett, hogy tanúi legyenek eme kitörésünknek
-Elég legyen! Tanya, ha ezt nem hagyod abba, akkor kénytelen leszek elzavarni téged nem nézve a családoddal évek óta tartó barátságunkra.-mondta Carlise és hánynom kellett ettől a nyál csorgatós szövegtől. Még őt is utálom!


Alice szemszöge:
Épp szerelmemmel ültünk a nappaliban, amikor hirtelen a semmiből jött egy látomásom. Őt láttam. Az én drága barátnőm meggyötörten feküdt egy szobában. Körülötte minden csupa vér és a tollai is lehullottak.
Megijedtem, hiszen lehet, hogy halott. A látomásomban nem mozdult. Szeméből egy vércsepp folyt végig az arcán. Mérhetetlen fájdalom ült ki arcán. Szinte halott volt, ahogy kréta fehér arcára néztem. Fekete szeme halált tükrözött. Szárnyai testére fáradtan ernyedtek. Olyan volt, mint a halál madara. Nem bírtam tovább nézni és Edward szobájába rohantam, ahol az a kis ribanc mint mindig most is fűztem a bátyám. Nem engedhetem, hogy véghez vigye ezt az esküvőt, főleg úgy nem, hogy tudom Bella miatta szenved. Megmentette az életét, de ezzel megölte magát.
Egy kisebb szokásos incidens következett Tanya nevű ellenfelemmel, de aztán végre Edward beszélt velem. Már hetek óta senkivel sem áll szóba. Csak ostorozza magát. Tanya kérdéseire csak hümmög egyfolytában, de nincs semmi értelmes válasza.
-Nos csak tudatni szeretném veled, hogy újabb látomásom volt róla.-mondtam,  mivel ez már a sokadik. Minden látomásomban  egyre rosszabb barátnőm állapota. És ezután már nem akarok mást látni csak boldogságot.
Amikor Edward meglátta azt, amit nemrég én, idegesen viharzott ki az ajtón. Pár fa kárára.
Nem tudom mire készült, de biztosan sikerrel jár a végén.-gondoltam magamban és feszülten szerelmem karjába fúrtam magam.
-Szeretlek!-mondta és egy puszit nyomott homlokomra.
-Én is szeretlek Jasper!-suttogtam és még szorosabban bújtam hozzá.


Edward szemszöge:

Miután kiirtottam a fél erdőt, egy mezőre kerültem és üvölteni kezdtem torkom szakadtából.
A rét virágai hirtelen elhalni kezdtek és fekete köd lepte be. Éreztem a gonoszt és akkor megjelent egy Bellahoz hasonló külsejű lény, bár Bella sokkal szebb volt még átváltozva is olyan volt, mint egy angyal. Különleges lény volt.
-Gyere velem!-szólított meg az a lény.
-Ki vagy te?-kérdeztem.
-A nevem Bertha és azért jöttem, hogy elvigyelek hozzá.-mondta titokzatosan, de én tudtam, hogy az én szerelmemre célzott.
-Mi történt vele? Ugye még nem...?-kérdeztem, bár nem tudtam kimondani azt a számomra végzetes szót.
-Nem. De közel van hozzá. Még sosem láttam ilyen sebezhetőnek.-magyarázta. Valóban ő a világ legerősebb teremtménye, és én vagyok az egyetlen, aki megölheti?

A pokolba érve szerelmem apja aggódva fogadott engem.
-Kérlek mentsd meg őt!- kérlelt engem és a szobája felé lökdösött. Félve beléptem Bella birodalmába és a látvány, ami fogadott nagyon megijesztett. Persze nem szerelmemtől féltem, hanem attól, amit vele műveltek az érzelmei.
Élettelenül feküdt a padlón, mellette egy gömb alig pislákolt. Épp úgy, mint Bellaban az élet. Rájöttem, hogy ez a gömb maga Bella, hiszen csak neki mutatja meg a világot, így valószínűleg ebben Bella rejtőzik, vagyis csak egy része szerelmemből. De már az is haldoklik. halványan láttam az üvegben húgomat, amint a többieknek meséli el a látomását, de aztán a gömbben lévő fény kialudt. Féltem, hogy már túl késő. Szerelmem meredt a semmibe. Arca csupa vér volt, de még most sem álltak el a könnyei. Folytak véres könnyei, pedig a szobának már nem volt olyan része, ami nem volt véres. Mindent fekete tollpihe fedett, csak szerelmem szárnya ernyedt kopaszon Bella testére, ami élettelenül, fagyottan terült el a földön.
Fel sem tűnt neki, hogy itt vagyok. Letérdeltem elé és beszélni kezdtem hozzá, de csak a könnyei voltak, melyek egyetlen életjelként csurogtak le arcán.
Óvatosan megemeltem testét és ölembe csúsztattam. Az ajtóban aggódó szempárok figyelték, mit csinálok.
Bella fájdalmas arca megmozdult. Szemeit elfordította és rám nézett. Meggyötörten felnyögött és az én szívem is majd meghasadt, mert így kellett látnom őt.
-Bella miért?-tettem fel a kérdést és már én is zokogni kezdtem. Szememet szúrták a láthatatlan könnyek.
-Edward.-nyögte erőtlenül nevem és én fájdalmasan elmosolyogtam magam.
-Igen én vagyok az. Eljöttem érted. Szeretlek! Kérlek légy erős! Ne hagyj el!-könyörögtem neki, amire ő arcára erőltetett egy apró mosolyt, bár ez sem volt meggyőző.
-El kell vinnem innen őt!-jelentettem ki, amire szomorúan, de apja bólintott. Lehunyta szemét és a következő pillanatban szerelmemmel a karomban találtam magam. A házunk előtt voltunk. Bella még mindig szinte holtan ernyedt karjaimban. Alice riadtan rohant ki a házból és odaszaladt hozzánk. Zokogva szólongatta szerelmem, de ő nem mozdult.
-Hagyd most! Majd én segítek neki. Odalent is csak rám reagált egy apró pillanatig. Haldoklik, de nem engedem el. Már nem!-bizonygattam, amire húgom fájdalmasan bólintott. Közben Jasper lépett oda hozzá és átkarolta feleségét.
-Tudom Edward! Te képes vagy rá!-mondta Alice, én pedig bevittem szerelmem a házba. Felmentem vele az emeletre és próbáltam életjelet kicsikarni belőle. Csak még egy apró jelet és onnantól menni fog.
-Bella hallasz engem? Szerelmem kérlek nyisd ki a szemed! Hallod? Edward vagyok, a te szerelmed.-mondtam és közben arcát lágyan simogattam. A többiek is itt voltak, kivéve Tanya, aki állítólag Alaszkába ment, hogy elhozza családját az esküvőnkre, de most nem tudtam erre gondolni, sőt egyenesen rohantam volna utána, hogy nem lesz esküvő. Ne jöjjön vissza!
Alice és mindenki a másikat átkarolva próbált a másiknak támaszt nyújtani, bár mindenki ki volt teljesen. Zokogva figyelték próbálkozásaim. Semmi sem történt.

***napokkal később***

Már 3 napja próbálom Bellat felébreszteni, de semmi. Természetesen nem adom fel. Carlise is próbálkozott már, de eddig csak én értem el nála egy-egy apró nyögést, vagy hangos sóhajt, de semmi komolyabbat nem volt hajlandó, pedig ez nem elég nekem.
-Könyörgöm Edward csinálj már valamit!-kérlelte Alice és mindenki más is csendben. Tanya is itt járt, de egy kisebb vitába keveredtünk és én véget vetettem az esküvőnek. Nem vagyok képes megtenni. Nem szeretem őt. É ezt ő is jól tudta.
-Bella kicsim, hallasz engem? Szeretlek! Légy a feleségem, hallod? Szeretlek!-zokogtam és kézfejére hajoltam, mert már nem tudtam, mit csinálhatnék, hogy életjelet adjon.
Felnyögött, amire mindenki rá kapta a tekintetét. Arcán legördülő véres könnycsepp hirtelen megállt, majd visszafelé kezdett folyni. Ha nem a saját szememmel láttam volna, akkor el sem hiszem, hogy ez történik. Ajkai elnyílottak egymástól és még egy halk nyögést hallatott. Teste ívbe feszült és eddig kopasz szárnya felerősödve nyíltak szét, majd a következő pillanatban, mintha a természet felgyorsult változatát néznék, szárnyain  fekete tollpihék jelentek meg.
Szerelmem újjászületve feküdt előttünk. Fölé hajoltam és apró csókot leheltem arcára, majd amikor elhajoltam hirtelen kipattantak szemei és új életerővel ült fel az ágyon.
Értetlenül nézett körbe és amikor meglátott ajka mosolyra görbült. Bár arca még mindig véres volt, de az az előző könnyek hatására nézett ki úgy. Bőrére száradt a vér, de még így is ő volt a leggyönyörűbb lény, akit valaha is láttam.
-Szeretlek!-mondtam, amire ő közelebb hajolt és apró kezével közelebb húzott magához. Csókunk közben visszaváltozott. Amikor elváltunk csodálattal néztem végig arcán, amely még mindig meggyötört heteiről mesélt.

Bella szemszöge:

A sötétség újult erővel támadt rám és nem tudtam kiszabadulni szoros karmai közül.
Egy angyal hívogató hangjára lettem figyelmes. Hideg mégis kellemes érintést éreztem testemen, majd márvány kemény testet, amelyen erőtlenül feküdtem.
Hallottam hangját és egy pillanatra sikerült kinyitnom a szemem, de aztán ez az apró mozdulat is hatalmas fájdalommal járt, így gyorsan visszacsuktam és hallgattam. Egy fájdalmas nyögéssel adtam tudtára, hogy még itt vagyok, de lelkem legsötétebb ellenségével vívom harcomat. És a küzdelmet az ő segítségével kell megnyernem.
A szörnyeteg felém futott és harca kélt. Győznöm kellett.
A harc alatt végig hallottam az angyalt, ahogy zokogva engem szólít, de nem volt többé elég erőm kinyitni a szemem. Helyette hol fájdalmas sóhajra, hol erőtlen nyögésre futotta.
Reméltem, hogy nem hagy magamra és továbbra is erőt ad a harcra, hogy aztán újult erővel szerelmemhez szaladhassak és szorosan karjaiba bújjak. Élvezve minden érintését.
Már majdnem legyőztem a bennem élő szörnyet, amikor valaki megérintette kezem. Az angyal ismét engem szólított. Nem tudtam mennyi ideje küzdök ellene, de nem is érdekelt. Egyetlen cél lebegett szemem előtt, hogy legyőzzem a sötétséget, hogy aztán láthassam szerelmem. Ebben az angyalom is segített.
-Szeretlek!-hallottam meg Edward hangját és felerősödtem. Éreztem, hogy a sötétség fölé kerekedek és a győzelem íze beivódott a bőröm minden négyzetcentiméterébe.
Testem megújult. Újjászületett. Éreztem szárnyaim kibontakozását. A könnyeimet legyőzve kinyitottam a szemem, mert közben megéreztem szerelmem ajkait ajkamon. Ajka édes íze jelentette az életet nekem. Szeretlek!-gondoltam magamban.
-Szeretlek Edward!-mondtam és most már legyőztem a bennem tomboló harcost.
Örökre!