15. fejezet- Küldetés:

Sziasztok! Szomorú vagyok, mert az előző fejihez csak 2 komit kaptam. Nem tetszett nektek? :(

Na mindegy, vagy is nem  az, de ennek ellenére hoztam a kövi fejit, mert én nem vagyok szívtelen!

Remélem, hogy tetszeni fog, de úgy néz ki nem kell reménykednem, mert ha nem írtok nem tudom meg, hogy mi az igazság. Nem tudom meg, hogy tetszett-e vagy nem... :( Jó olvasást! Puszi! És köszi a két komit!


Ott ültem és néztem a semmibe. Mit tegyek most? Ha felmegyek a földre, akkor újra látnom kell őt. Látnom kell azt, hogy ő igenis boldog egy másik nő mellett.
Viszont, ha most nem megyek fel, akkor Prue is odavész. Nem! Azt nem hagyhatom, hiszen ő akkor sem ítélt el, amikor a többiek undorral tekintettek rám.
-Pandora segíts nekem.- mondtam ki a döntésem és barátnőm azonnal előttem termett.
-Mit kellene tennem? -kérdezte érdeklődve.
-Segítünk barátnőmnek, hogy megszerezze magának a szeretett fiút, aztán segítek a többiek lelkén is. Tudnád hívni a jól megszokott bandát? -kérdeztem és gondoltam itt Unara Rheara, Zachariahra és Pandorara. Calliopera azért nem, mert ő főangyal és csak kivételes esetekben jön le a földre, így őt most nem hívhatom, majd csak vész esetén.
-Persze, bár Zachariah most nem hiszem, hogy jó passzban van, egy ilyen dologhoz. -mondta  Pandora félénken. Most nem kérdeztem, hogy miről van szó, de tudtam, hogy ha Pandora úgy látja ő nem kéne, akkor úgy lesz jó.
-Rendben van, ha te így látod, akkor csak a többieket kérem. -mondtam és azonnal cselekedni kezdett. Gondolatban hívta őket.
Képzeletben a kedvenc rétemen voltunk és láss csodát egy pillanat alatt valóban oda kerültünk. Már mindenki itt volt és csak ránk várt.
-Szia Bella! -köszöntöttek vidáman, szinkronban.
-Sziasztok! Nagyon őrülök nektek, de most sajnos lenne egy nagyon fontos dolgunk és aztán mindent megbeszélhetünk.-hadartam el egy szuszra.
-Rendben. Mi lenne az? -kérdezte Una. Na igen, ha nincs itt Calliope, akkor ő mint Calliope legjobb barátnője veszi át az irányítást az angyalok felett. Mondhatni ő az al-főangyal.
-Nos én felveszek egy formát, egy Pegazust és ti lesztek az angyalok a megszokott módon. Ez azért kell, mert Edward nem ismerhet fel engem és szeretném, ha ti sem mondanátok ki a nevem. Elmegyünk a Cullen villába és segítséget kérünk, hogy védjék meg Pruet és Kellant. -mondtam el nagy vonalakban.
-És ha nem segítenek? -kérdezte Rhea. Okos kérdés.
-Nos, akkor már lesz egy B terv is. -mondtam egyszerűen.
Átváltoztam egy fekete Pegazussá. Sajnos az ördög csak feketévé változhat, mint a gonosz színe. A fehér a jóé, az angyaloké.
Elindultunk a Cullen villa felé és vegyes érzelmek tomboltak bennem. Féltem, ami ott fog várni, bár ők nem fogják tudni, hogy ki vagyok én. Szomorú és boldog voltam egyszerre. Szomorú, mert tudtam Edward már nem az enyém és talán utál is a sok gondért, amit én okoztam neki. Boldog, mert tudtam, hogy ha nem is mellettem, de legalább boldog egy nő mellett. Legalább ő az kettőnk közül és soha többet nem szabad elvennem tőle a lehetőséget egy jobb életre.
Amikor odaértünk kopogtatás nélkül léptünk be, de hát mit lehet tenni, ők jók és úgy sem tennének kárt semmiben. Na meg felsőbb lények és nem kell nekik engedély sehova sem. Ez tudom lenézően hangzik, de nem az, egyszerűen csak ez a szabály náluk. A Cullen klán még nem látott angyalt sem a házukban sem máshol, így ez nekik egy meglepő találkozás lesz.
A hangokra mindenki ott termett. Mint a szirén hangja, olyan volt hangom, ahogy szólítottam őket. Hívogató és gyönyörű, de ez is csak egy látszat, ahogy a mostani külsőm is. Az én hangom gonosz, állatias. Megjelenésem maga a halál.
-Hát ti meg kik vagytok?-kérdezték szinte egyszerre.
-Angyalok és szeretnénk, ha segítenétek. -válaszolta Una könnyedén. Szemrebbenés nélkül.
-És ő kicsoda?-kérdezte Edward. És itt rám nézett. Mintha megvilágosodott volna, ahogy a tekintetünk összeért. Úgy nézett rám, mint régen, amikor még szerelmesek és boldogok voltunk. Amikor felhőtlen volt az életünk.
-A legszentebb dolog, amit valaha láttál...-felelte titokzatosan Rhea. Erre a mondatára Alice felhorkant és vele együtt Edward felmordult, majd az egész család nyugtalanná vált. A két testvér, mintha most már két ellenség lenne.
-Mégis miről beszélsz? A legszentebb dolog csak nemrég halt meg a családban és egyesek képesek egy pillanat alatt elfelejteni, hogy mennyit is jelentett az a lény számára. -célozgatott Alice, de nem bírtam tovább nézni.
-Bella volt az? -kérdeztem kíváncsian, bár féltem, hogy teljesen félreértettem a szavait.
-Honnan tudod, hogy kiről van szó? -kérdezte most Edward. Hangjában, mintha felismerést hallottam volna.
-Én mindenről tudok mindent. Tudom, hogy ő szeretett és amikor elhagytad készen állt arra, hogy az életét is kockára tegye csak azért, hogy elárulja a titkát, de te meg sem hallgattad, Edward. -mondtam ki a nevét is.
-Ez lehetetlen. -mondta szerelmem.
-És azt is jól tudom, hogy bár ő most szenved valahol messze ettől a világtól, de szeret és csak azt akarja, hogy te boldog légy, még ha ez olyan áron is történik, hogy te új életet kezdesz egy Tanyahoz hasonló lánnyal. -tettem még hozzá, mert többet már nem tudtam volna mondani. Hangom már így is a sírásról árulkodott.
-Bella? -kérdezte Alice. Most lebuktam? Rá emeltem tekintetem és ő felderült, amikor pillantásunk találkozott. Hirtelen a nyakamba vetette magát, én pedig csapdosni kezdtem a szárnyaimmal, így felrepültünk.
Repültünk messze és az égen képeket mutattam neki. Az egész olyan volt, mint egy csoda. Megmutattam neki a képeket, amiket "Bella" élt át. Bella, aki én vagyok, de ezt ő nem tudhatja. Amikor visszamentünk az egész család és az angyalok is kint voltak. Gondolatban üzentem, hogy miért mentem el barátnőmmel és ők csak bólintottak.
-Most miről van szó? -kérdezte Edward. -Sajnálom, de rajta kívül még senkivel sem találkoztam, akinek nem hallom a gondolatait. -mondta és lehajtotta a fejét. Az emlékek betódultak a fejembe és a könnycseppek megjelentek az arcomon.
-Szeretlek! -csúszott ki a számon. Hirtelen mindenki értetlen arccal meredt rám, amit meg is értek. Mit tettem?-kérdeztem magamtól.
-Mit mondtál? -kérdezte Rosalie.
-Én? Semmit. -tettetem a hülyét.
-De hiszen hallottam, hogy mondtál valamit. -förmedt rám Edward.
-Most miért vagy így kiakadva? -kérdeztem tőle értetlenül. Valóban nem értettem, hogy most meg mi a baja. Miért érdekli, ha egy idegen valami olyat mondott, amit nem akart? Na jól van ez elég hülyén hangzott, de akkor is. Mi a fene ütött belé?
-Én csak...semmiért. -mondta és ismét lehajtotta a fejét.
-Tényleg nem mondtam semmit. Nem tudom, hogy mit hallottatok, de az nem én voltam. -mondtam és reméltem, hogy bevették.
-Rendben van. Edward csak egy kicsit zaklatott. Kérlek bocsásd meg ezt neki. -szólalt meg végre Carlise is.
-Persze értem én. Nem könnyű feldolgozni, hogy akit eddig szeretett az egy szörnyeteg. -mondtam és láttam, hogy szerelmem felismerte a szavakat, ami nem is olyan rég még az ő ajkait hagyta el.
-Ez nem lehet igaz. -mondta meglepetten.
-Una? -szólítottam meg barátnőmet, mintha a vezető lennék.
-Igen B...-akarta volna mondani a nevemet, de még időben megállt a nyelve és elharapta a szó végét.
-B...mi? -kérdezte Edward és Alice szinte egyszerre.
-Bertha. -mondtam és mellső lábaimat behajlítva meghajoltam, hogy így is tiszteletet mutassak előttük.
-Kedves Bertha mit szeretnétek tőlünk azon kívül, amit már...-kezdte Carlise, de Una félbeszakította.
-Szóval mit szeretnél felség? -kérdezte tőlem és hogy élethűbb legyen még meg is hajolt. Tudom, hogy én kezdtem, de azért nem kell túloznia.
-Mindent elmondtatok? -kérdeztem és láttam, hogy fogadott apám tudja, mire céloztam az imént.
-Ami azt illeti igen és éppen ezt szerettem volna az imént említeni. -mondta.
-Értem, és mi lenne a válaszotok?-kérdeztem, amire egymásra néztek és bevonultak a tárgyaló helyükre. Jól tudtam, hogy ez egy olyan kérdés, amit mindannyian megbeszélnek. Épp mosolyogva fordultam meg az ajtóban, hogy a ház belseje helyett a természetet csodálhassam, amikor egy kellemetlen személlyel találtam szemben magam. Ez a személy nem más, mint Tanya.
-Hát te meg ki vagy? -nézett rám lenézően. Aztán a többieket is felmérte.
-Sajnáljuk, de ehhez neked semmi közöd. -válaszolt helyettem Pandora. Végre ő is megszólalt. Már kezdtem félni, hogy valami baja van.
-Ebben tévedsz! -jött ki Edward és Tanya a karjaiba ugrott. Csilingelve nyáladzott, mint valami kamasz szerelmes, pedig jól tudtam, hogy egyszerűen csak azért akarja Edwardot, mert eddig még egy férfi sem utasította vissza őt. És Edward eme tulajdonsága vonzotta őt a karjaiba.
-Szia szerelmem! Megjöttem a vadászatból, és nagyon hiányoztál! -mondta nyájasan Tanya és megcsókolta szerelmemet. Akkor ott azt hittem, hogy ketté hasad alattam a föld és én lezuhanok a mélységbe, de sajnos nem így történt. Lábaim és egész testem elgyengült, már majdnem összecsuklottam, amikor Rhea és Pandora két oldalról megragadtak és támaszt nyújtottak nekem. A szívem majd belehasadt abba, amit az imént láttam. Fájt! Iszonyatosan fájt, de ki kellett bírnom. Muszáj volt.
Megszavazták a kérdést. A válaszok 100 százalékosan igen volt. Tehát segítenek és utána mindenki mehet a saját dolgára.

/Prue házánál/
Még mindig ott ült a verandán és szomorúan, lemondóan nézett a semmibe. Nem tudtam, hogy is tudnék segíteni a Kellan dologban. Aztán hirtelen eszembe jutott. Alice. Neki biztosan lenne ötlete. Még időben lefékeztem és velem együtt mindenki más is megállt. Tanya gyilkos pillantásokkal ajándékozott, de most nem volt időm felidegesíteni magamat a nagyképűségén. Mondtam már, hogy mennyire utálom őt?
-Alice!-mondtam és rájöttem, hogy mégis feszült volt a hangom és élesebb a szokásosnál.
-Igen Bertha? -kérdezett vissza. Én meg értetlenül néztem rá a név hallatán, aztán rájöttem, hogy ez az álnevem.
-Szeretném, ha megtennél nekem valamit. -kezdtem, aztán amikor bólintott folytattam. -Prue szerelmes. És tudom, hogy Bella is azt szeretné, ha legalább ő boldog lenne. Bár a szeretett férfi pont Bellaba szerelmes, ezért nem lesz könnyű, de próbáld meg. Tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy ők ketten egy párt alkossanak! -kértem meg, bár inkább hangzott parancsnak, mint kérésnek.
Hallottam, hogy Tanya mögöttem felhorkant, de Edward közelebb vonja magához, aztán diadal ittasan rám mosolyog azzal az "ő az enyém" mosolyával. Utáltam ezt. Utáltam már akkor is, amikor még csak nem is rólam volt szó. Amikor láttam, hogy a földön megannyi lány szenved, mert egy férfit szeret, aki észre sem veszi őt. A állítólagos szerelme pedig egy ribanc, aki boldog, ha megalázhatja azt a személyt, akiről tudja, szerelmes az ő "tulajdonába".
-Természetesen megteszem. Ahogy kéred. -mondta és meghajolt, mint valami királynő előtt. Ezért még számolunk Una.-üzentem gondolatban, amire az említett személy elmosolyogta magát.
-Mégis kinek képzeli ez magát? -kérdezte nagyképűen és lenézően Tanya. Valahogy már most elegem volt ebből a lányból. Abban a pillanatban rá emeltem tekintetem és mérgesen, azokkal a hozzá hasonló gyilkos pillantásokkal bámultam rá. Fülét, farkát behúzta, ahogy rá néztem, bár ha véletlenül még ez sem lenne elég, lett volna mit bevetni ellene.
-Nem szükséges a te segítséged. -mondtam az iménti kijelentésére. Nehogy már azt higgye, hogy nélküle nem mennénk semmire. Ő nem kell senkinek sem.
-Nos, ha így állunk, akkor miért kértél segítséget? -kérdezte Tanya. Valahogy nem bírta ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó.
-Nem tűnt fel, hogy mi a Cullen családot kértük, és téged kedvesem senki sem kért, szóval jobban teszed, ha most elhallgatsz és nem mutatod ki azt az oltári nagy önbizalmad, mert a végén pofára esel!-csattant fel Pandora mellettem. Tudtam, hogy rá bármikor számíthatok. Alice és mindenki jót mosolygott ezen a jeleneten, csak Tanya állt ott sértődötten. Talán még Edward is mosolygott a bajsza alatt.
Mivel semmi baj sem volt, így lassan odasétáltam barátnőmhöz a verandára, de megkértem a többieket, hogy ne jöjjenek.
-"Neki elmondom, szóval tegyétek meg, hogy vigyáztok, hogy ők meg ne hallják!"-üzentem gondolatban és Una bólintott.
Odasétáltam és szomorú tekintetét rám emelete. Először bánatosan végig mért, aztán mélyen a szemeimbe nézett. Tekintete olyan "minek zavarsz?" kérdésről árulkodott.
-Helló!-köszöntöttem és azonnal felvidult az arca. A nyakamba ugrott és sikoltozott. Aztán a többiek felé nézett és oda akart kiáltani, hogy élek, meg minden, de mielőtt megtette volna befogtam a száját.
-Figyelj rám! Hallod? Nekik egy szót sem mondhatsz, érted? -magyaráztam neki, amire ő megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy megegyeztünk.
-El sem hiszem, hogy itt vagy. -áradozott a jelenlétemről. És még egyszer megölelt a biztonság kedvéért.
-Nem mondhatod el, hogy én vagyok. A gondolataid védve lesznek Edward előtt, de ha lehet így se nagyon őrülj nekem. Rendben? -magyaráztam és visszakérdeztem a végén, hogy mindent értett-e.
-Rendben. Annyira boldog vagyok, hogy visszajöttél. -mondta és sajnáltam letörni a pillanatnyi örömét, de muszáj volt mielőtt még nagyobb álomba ringatja magát.
-Sajnos ez lehetetlen. -mondtam, amire eddigi mosolya eltűnt.
-Mi? Miről beszélsz? -kérdezte értetlenül, bár szerintem legbelül már ő is jól tudta, csak biztosan hallani szerette volna.
-Nem maradhatok, mert az nekem fájna. És nem akarok több fájdalmat okozni. Se neked, se másnak. Csak azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, valaki rosszat akar, de Cullenék segíteni fognak és vigyáznak rád. Ami pedig Kellant illeti Alice segít meghódítani a szívét. Csak bátran engedd magadhoz és majd ő elrendez mindent számodra. Neked csak bólintanod kell. -mondtam és láttam a szemében, hogy sírni fog. Nem akartam sírni látni, mert akkor én is sírni fogok, de akkor meglátják a könnyeimet és lebuktam.
-Szeretlek! És nagyon fogsz hiányozni. -mondta és megöleltük egymást. Sírni kezdett és éreztem, hogy nekem is folyni kezdenek a véres könnyeim. Megfordultam, hogy a többiek lássák, sírok, ezért nekem mennem kell, aztán láttam, hogy Alice és Edward észrevették a könnyeim. Rájöttek, hogy azért nem hallottak minket, mert én nem akartam és arra is, hogy ez a Pegazus nem egy angyal, nem a legszentebb dolog, mert amit látnak maga a gonosz. Én vagyok.
-Bella? -kérdezte Alice meglepve.
-Te vagy az?- mondta szerelmem és olyanok voltak, mintha befejezték volna egymás mondatát. Lebuktam. Ennyi volt, és most jöhet, aminek jönnie kell.