15. fejezet-Edward szemszögéből

Sziasztok! Meghoztam az előző fejit még hozzá Edward szemszögéből nézve. Hát ti egy kicsit másra számítottak, de várjatok ezzel nem mondtam, hogy itt vége ennek a történetnek! Lehet találgatni, hogy mi lesz, mert még csak ezután érkeznek a következmények...:) Komikat! Azért lehetne egy min. 5 komi! :) Jó olvasást! Puszi!

"Sohase gondoltam, hogy ilyen szép az élet, mióta ismerlek csak azóta élek. Szívem szíveddel lágyan összedobban, napról-napra szeretlek, jobban és jobban."


Edward szemszöge:

Éppen a nappaliban ültünk, amikor furcsa zajokra lettünk figyelmesek. Valaki kopogtatás nélkül lépett otthonunkba és édes, gyönyörű hangon hívott minket.
Mindannyian odasuhantunk az ajtóhoz, ahol négy mesebeli lény állt. A legszebb egy fekete Pegazus volt. Szárnyaira pillantottam és azonnal ő jutott eszembe. Milyen jó lenne, ha ő is itt lenne mellettem, de most már késő bánat. Egyrészt, mert biztosan utálna mostanra, ha még él...-gondoltam, de itt ennél a csöpp kis szónál megakadt hangom és a nem létező könnyek szúrták szememet. Behunytam, mintha attól félnék, hogy valaki meglátja a le nem csöppenő könnycseppjeimet.
A másik indokom pedig Tanya volt. Adtam neki egy esélyt. Egy gyenge pillanatomban, amikor Tanya helyett Bellat láttam. Megkértem a kezét és igent mondott. Az eljegyzés is megtörtént már. Pár hét múlva esküvő, amivel végleg törlöm magam Bella életéből és ő is engem az övéből.
-Kik vagytok? -kérdezték szinte egyszerre a többiek, amire csak egyikük válaszolt. Ő is nagyon szép volt, de az én szerelmemnél nem volt szebb a világon.
-Angyalok vagyunk. És szeretnénk, ha segítenétek nekünk.-válaszolta. Hangja könnyű volt és lágy.
-És ő kicsoda? -kérdeztem kíváncsian. A fekete Pegazus megbabonázott. Pont mint Bella. Tekintettünk találkozott és olyan érzés kerített hatalmában, ami eddig csak Bellanál történt meg. A szerelem legtisztább érzése áramlott ereimben és tudtam, hogy valahol érzem őt. Mintha ez a gyönyörű Pegazus nem más lenne, mint az én egyetlen szerelmem, Bella.
-A legszentebb dolog, amit valaha láttál...-felelte titokzatosan egy másik angyal. Alice erre a mondatára nem bírt uralkodni magán és felhorkantott. A gondolataiban már most nem szerette ezt az angyalt. Szerinte Bellanák tisztább dolog nincs a világon. Aztán képeket láttam Alice fejében, amik Bella halott testéről szóltak. -"Még halottan is ő a legszebb és legszentebb lény a világon."-gondolta húgom, amire felmorogtam. Nem bírtam tovább nézni azokat a képeket, melyek amúgy is minden pillanatban gyötrik lelkemet.
-Mégis miről beszélsz? A legszentebb dolog csak nemrég halt meg a családban és egyesek képesek egy pillanat alatt elfelejteni, hogy mennyit is jelentett az a lény számára. -célozgatott Alice. Én pedig nem bírtam tovább. A fájdalom és a felismerés, hogy minden az én hibám, iszonyatos fájdalommal égetett. Lehetetlen volt kibírni, de szenvednem kellett. A szenvedés volt az egyetlen, ami életben tartott. Azért maradtam életben, mert szenvedni akartam. Büntetni magam, amiért olyan megbocsáthatatlanul viselkedtem egyetlen szerelmemmel.
-Bella volt az?-kérdezte a Pegazus, akinek azóta is a nevét szeretném tudni, hogy megpillantottam. Komolyan olyan érzésem volt, hogy a látszat csal. De miért?
-Honnan tudod, hogy kiről van szó? -kérdeztem és mélyen a szemébe néztem, amiben félelmet véltem felfedezni. Hallgatott egy pillanatig. Mintha jól meggondolná, hogy mi válaszoljon.
-Én mindenről tudok mindent. Tudom, hogy ő szeretett és amikor elhagytad készen állt arra, hogy az életét is kockára tegye csak azért, hogy elárulja a titkát, de te meg sem hallgattad, Edward.-mondta és hangja a nevem kimondásánál megremegett, mintha fájna kimondani. Ezt nagyon különösnek tartottam és inkább jobbnak láttam elvetni ezt a marhaságot.
-Ez lehetetlen.-csúszott ki a számon az előbbi gondolatmenetem miatti gondolatom.
-És azt is jól tudom, hogy bár ő most szenved valahol messze ettől a világtól, de szeret és csak azt akarja, hogy te boldog légy, még ha ez olyan áron is történik, hogy te új életet kezdesz egy Tanyahoz hasonló lánnyal.-egészítette ki előbbi mondatát, aztán elhallgatott. Hangja olyan volt, mintha a sírás közelében lenne. De mint eddig is szerintem ez is egy nagy hülyeség tőlem.
-Bella?-szólalt meg Alice. Hangja reménykedett valamiért. A Pegazus rá nézett, amire húgom arca még jobban felderült és a nyakába ugrott. Hát ezt meg mi lelte?-gondoltam magamban. A Pegazus húgommal együtt felszállt. Fel egészen a szabad felhőkig, ahol szabadon élvezhették a hűs levegőt, a tiszta, hűs levegőt. Az ég, ahogy a Pegazus szája is mosolyra nyílt, napsütötte gyönyörű égszínkék színében pompázott. Egyszerűen leírhatatlan volt. Végre boldognak láttam húgomat és ez egy kicsit engem is boldoggá tett.
Amikor visszajöttek, valamit gondolatban megbeszéltek, mert mind bólintott a Pegazus gondolatára. Tudni akartam, miről beszéltek. Tudnom kellett.
-Most miről van szó?-kérdeztem kíváncsian. -ajánlom, de rajta kívül még senkivel sem találkoztam, akinek nem hallom a gondolatait. -tettem még hozzá, majd meggyötörve az emléke miatt, lehajtottam fejem és próbáltam elzárni az emlékét, ami belém égett. Örökre.
-Szeretlek! -hallottam meg ezt a kis szót, amit már oly régóta Bella ajkaiból szeretnék hallani és most ez a Pegazus mondja. Mégis miért mondta?
-Mit mondtál? -kérdezte Rosalie. Én is épp ezt szerettem volna kérdezni, de megelőztek.
-Én? Semmit.-nézett ránk értetlenül. Mégis kit akar hülyének nézni. Pontosan hallottam, amit az imént mondott.
-De hiszen hallottam, hogy mondtál valamit.-mordultam rá, amire mintha csalódott volna bennem.
-Most miért vagy így kiakadva? -kérdezte mérgesen. Igaza volt. Magam sem értem, miért izgat ennyire, amit mond, vagy csinál. Egyszerűen egy belső hang erre késztet és kész. Ennyi az egész. Nem értem én sem.
-Én csak...semmiért. -mondtam, mert magam sem tudtam volna megmagyarázni.. Elszégyelltem magam, hiszen tudtam, hogy megint Bella csalódott bennem. Bárhol is van, lát engem. És folyton csalódik bennem. A szégyentől lehajtottam a fejem és inkább a földet pásztáztam, mintha olyan érdekes lenne.
-Tényleg nem mondtam semmit. Nem tudom, hogy mit hallottatok, de az nem én voltam.-bizonygatta és valamiért reménykedett. Legalább is a hangja ezt sugallta nekem.
-Rendben van. Edward csak egy kicsit zaklatott. Kérlek bocsásd meg ezt neki. -szólalt meg fogadott apám is, hogy egy kicsit oszlassa a kedélyeket.
-Persze értem én. Nem könnyű feldolgozni, hogy akit eddig szeretett az egy szörnyeteg.-mondta azokat a szavakat használva, amit nem is olyan rég én mondtam húgomnak egy beszélgetés során. Egyre jobban éreztem a bűneim súlyát és Bella jelenlétét. Ez hogy lehet? Persze betudtam annak, hogy amint mondta, ő mindent tud.
-Ez nem lehet igaz. -mondtam meglepettségemet kicsit sem álcázva. Lehetetlen, de mégis igaz. Lehet, hogy ő ismeri szerelememet. Biztosan a mennybe került, amikor meghalt. És ha még él. Végül is elég erős lény volt. Egy zuhanástól nem halhatott meg, vagy tévedek?
-Una?-szólította meg azt az angyalt, aki az elején először megszólalt és elmondta, hogy kik ők.
-Igen B...-akart mondani egy nevet, de hangja itt megakadt és én nem tudtam mit higgyek. Talán Bellat lett volna a név, talán nem.
-B...mi?-kérdeztem és szinte ugyanabban a pillanatban kérdezte Alice is.
-Bertha. -mutatkozott be a Pegazus és meghajolt előttünk. Nagyon tiszteletre méltó volt ez a gesztus tőle.
-Kedves Bertha mit szeretnétek tőlünk azon kívül, amit már...-kezdte Carlise, de Una félbeszakította.
-Szóval mit szeretnél felség? -kérdezte Una és meghajolt a Pegazus lábai előtt. Ő megforgatta szemeit. Ez is annyira Bellara jellemző.
-Mindent elmondtatok?-kérdezte a Pegazus a többi angyaltól.
-Ami azt illeti igen és éppen ezt szerettem volna az imént említeni.-válaszolta helyettük apám.
-Értem, és mi lenne a válaszotok?-kérdezte felénk fordulva, amire mi szokás szerint bevonultunk a nappaliba, ahol megvitattuk az ügyet.
-Hát te meg ki vagy?-hallottam meg Tanya hangját az ajtóban.
-Sajnáljuk, de ehhez neked semmi közöd.-válaszolta az egyik angyal, és nem hagyhattam, hogy így beszéljenek a leendő feleségemmel. Még ha nem is szeretem, azért vannak kötelességeim, ha már megkértem a kezét.
-Ebben tévedsz!-léptem ki az ajtón, amire Tanya a karjaimba ugrott és megcsókolt.
-Szia szerelmem! Megjöttem a vadászatból, és nagyon hiányoztál! -mondta nyájasan és újra megcsókolt. Közel sem volt olyan, mint az én egyetlen szerelmemé, de ez jutott nekem.
Amikor elváltam Tanya ajkaitól, még láttam, hogy két angyal közre fogtak a Pegazust, mintha az elgyengült volna és addigi élet kedve is elillant. Ami eddig a szemében csillogott mostanra kialudt és tompán fénylett a semmibe.
Elindultunk Prue házához, mert így hívták, a lány, aki Bella barátnője volt.
Prue a verandán ült és bámult a semmibe. Arca szomorúságot tükrözött. gondolatai egy Kellan nevű srác körül forgott. Ez a szerelem.
-Alice!-szólította meg Bertha a húgomat. Hangja feszült volt és kemény.
-Igen Bertha?-suhant hozzá húgom. Egy pillanatig értetlenül meredt rá, de aztán reagált a megszólításra.
-Szeretném, ha megtennél nekem valamit. -mondta és Alice bólintott egy aprót.
-Prue szerelmes. És tudom, hogy Bella is azt szeretné, ha legalább ő boldog lenne. Bár a szeretett férfi pont Bellaba szerelmes, ezért nem lesz könnyű, de próbáld meg. Tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy ők ketten egy párt alkossanak! -mondta Bertha, aztán elkapott a féltékenység. Még hogy valaki szerelemes Bellaba. Őt csak én szerethetem. Éreztem, hogy Tanya is féltékeny lett.
-"Mégis ki ez a szörnyeteg, hogy mindenkit magába bolondít?"-gondolta magában, de jól tudta, hogy én is tökéletesen hallom minden gondolatát. Közelebb vontam magamhoz, mert nem akartam feltűnően viselkedni, csak egy picit erősebben szorítottam magamhoz a kelleténél. Láttam, hogy Bertha is észrevette. Hát persze "Én mindent látok...."-mondta ő.
-Természetesen megteszem. Ahogy kéred. -válaszolta Alice és tisztelettudóan fejet hajtott előtte, amire Bella szúrós pillantást vetett az Una nevű angyalra.
-Mégis kinek képzeli ez magát? -kérdezte Tanya. Bevallom, elég gúnyosan viselkedett a Pegazus közelében. Nem értettem, hogy miért ilyen ellenszenves vele, hiszen nem is ismerjük őt. A Pegazus gyilkos pillantásokkal ajándékozta meg, majd válaszolt egy fel nem tett kérdésre.
-Nem szükséges a te segítséged. -mondta a Pegazus hasonlóan éles gúnnyal a hangjában. Olyanok voltak, mint két féltékeny macska, akinek most akarják elvenni az egerét, vagy a játékát. Mit tudom én! De nagyon nem kedvelték egymást valami miatt.
-Nos, ha így állunk, akkor miért kértél segítséget?-mondta Tanya. Ismertem őt. Úgy akarta kihozni, hogy az övé legyen az utolsó szó, de ezt nem hagyta az ellenfele sem. Ő is hasonlóan makacs jellem.
-Nem tűnt fel, hogy mi a Cullen családot kértük, és téged kedvesem senki sem kért, szóval jobban teszed, ha most elhallgatsz és nem mutatod ki azt az oltári nagy önbizalmad, mert a végén pofára esel!-szólalt meg az egyik angyal, amire mindenki jót mosolygott. Nagyon vicces volt az egész helyzet. Jó magam is alig bírtam visszatartani a mosolyt az arcomon. Aztán a Pegazus magabiztos léptekkel elindult a verandán lévő lányhoz. Prue lassan felemelte a tekintetét és amikor megpillantotta őt, azonnal a nyakába ugrott és felénk fordulva mondani készült valamit. Legalább is nekem így tűnt, de a Pegazus megfogta őt és valamit mondani kezdett neki. Nem értettem semmit. Se a hallásomra, sem pedig a gondolatolvasásra nem tudtam hagyatkozni. Úgy éreztem, tehetetlen vagyok. Percekig csak beszélgettek. Láttuk, hogy Prue fájdalmasan zokog és próbál könyörögni valamiért, de nem értettük, hogy mi folyik ott. Az angyalok jól tudták, de nem mondtak el semmit sem, bárhogy kérleltük őket.
-Ha nem tudhatunk semmiről sem, akkor minek kellünk? -kérdeztem meg, mert magamban fortyogtam a dühtől, mert semmit sem tudtam. Pedig valamiért mindent tudni akartam erről a különös lényről."A legszentebb dolgot, amit valaha is láttál..." -jutott eszembe Una mondata, amit még az elején mondott nekem. Valóban most, ahogy ott állt és úgy viszonozta Prue ölelését, mintha örökké ismerték volna egymást. Pontosan úgy vigasztalta, ahogy Bella szokta, ahogy ő tenné, ha itt lenne.
-Sajnálom, de nem mondhatunk semmit. Ez a kérése B...Berthanak. -mondta az egyik angyal. Nagyon furcsa volt, ahogy valamelyiknek folyton megakad a mondata a nevénél. Ez nekem nagyon gyanús volt.
-"Miért érzem olyan különösnek, hogy nem éreznek rá a Pegazus nevére? "- üzente gondolatban Alice, amire pislantottam neki, hogy valóban egyet értek vele. Reméltem, hogy megérti a jeleket, amiket küldök felé.
A következő pillanatban pedig már arra lettünk figyelmesek, hogy a Pegazus az angyalok felé fordul és valami jelet próbál mutatni nekik, aztán megláttam valamit. És nem hittem a szememnek. A könnyei pont olyanok voltak, mint az övé...Hát tényleg igaz lenne?
-Bella? -kérdezte húgom, mert ő sem hitt a szemének.
-Te vagy az? -fejeztem be a mondatát húgomnak. Hozzá hasonlóan én is nagyon meglepődtem, sőt erre nincsenek is szavak, hogy mit éreztem. Ez maga volt a boldogság. Szívem megtelt reménnyel és a harci szellem is belém bújt. Harcolni akartam a szerelmemért. De akkor eszembe jutott valami. Tanya és a vele való házasságom, minden boldogságom útjában áll...