17. fejezet-A szerelem égető percei

Sziasztok! Köszönöm a komikat, nagyon őrülök, hogy ennyire tetszett és remélem, hogy nem haragszotok meg rám emiatt a feji miatt :) KICSIT Gonosz voltam :) azért kérek komikat....min. 5 komi után érkezik a kövi! Jó olvasást! Puszi!

U.i.: Ezt  fejit a rendszeresen komizó olvasóimnak küldöm! <3

"Gyönyörű álmom volt az éjjel, egy csillag szeretkezett a holdfénnyel.
Nem álom volt, valóság. Én voltam és Te voltál. "


Alice szemszöge:

El sem tudtam hinni, amit láttam. A legjobb barátnőm most megint elhagy minket. Még egyszer és félek, hogy ezzel már nem lehet semmi sem helyrehozni. Elmegy és nem érdekli senki sem. Bár, ha jobban belegondolok, akkor megértem őt, hiszen nagyon csúnyán bántunk vele, sőt a csúnya nem is kifejezés arra, amit vele tettünk.
Edward robotszerűen követett minket, mivel éppen haza tartottunk. Nekem feladatot adtak és az ígéretemet mindig megtartom, így át kellett gondolnom, hogyan kezdjek neki az összeboronálásnak és azt hiszem, hogy valamit kitalálok Edward és Bella érdekében is, mert ez már rosszabb a szappanoperáknál is.
Egész úton Tanya fecsegését kellett hallgatnunk, bár Edward láthatóan nem figyelt rá, mert elkalandozott a tekintete. Talán még azt sem fogta fel igazán, hogy haza felé tartunk éppen.
Végül a nappaliban tért magához és arca meglepettséget tükrözött. Majd egy szempillantás alatt a szobájában termett és ez a pincsi Tanya mindenhova követi bátyám.
Aztán jött az, aminek jönnie kellett.  Ezt a jelenetet tegnap láttam, bár akkor még nem tudtam, hogy mi az előzménye ennek a vitának.
-Szerelmem? Most, hogy végre eltűnt az életünkből, megbeszélhetnénk az utolsó simításokat. -szólalt meg Tanya épp úgy, mint a látomásomban. Edward még csak most eszmélt fel, hogy hol van.
-Mit mondtál? Ne haragudj nem figyeltem!-mondta Edward ridegen és nem is tudom, hogyan nem veszi észre magát Tanya, amikor nyilvánvaló, hogy testvérem nem szereti őt.
-Jellemző. Sosem figyelsz rám, amikor ez a liba a képbe jön. Olyankor folyton elmélázol. Elegem van belőle. Érted? Elég volt. Ha most rögtön nem küldött el a pokolba, akkor én...-kezdte Tanya a hisztijét, de Edward ezt már nem hagyta szó nélkül, illetve cselekvés nélkül. Hallottuk a nappaliban, hogy valami nagyot koppan a falon, bár én jól tudtam, hogy mi történt. Edward neki vágta Tanyat a falnak. Ha valaki, akkor neki kell móresre tanítania a kis menyasszonyát, bár remélem, már nem sokáig lesz az.
Aztán ajtó csapódás és bátyám rohan le a lépcsőn, majd egy pillanatra megállt és rám nézett. Mindenki őt nézte, aztán továbbment.
-Edward várj már! Ne is törődj vele, hallod?-kiabáltam utána, mert jól tudtam, hogy megint kioltja a fél erdőt. Természetvédőnek kellene állnom.
Aztán mindenki rám nézett és vártak. Gondolom magyarázatra. Aztán Tanya leviharzott az emeletről és dühöngő tekintettel bámult rám. Egy pillanatig azt hittem, hogy bunyó lesz, de csak elém lépett és mélyen félelemkeltően a szemembe nézett. Na nem mintha megijesztett volna. Ő aztán biztosan nem fog. Majd leült és Rosalie vigasztalni kezdte. Ő volt az egyetlen, aki védte őt, bár mindenki utálja már. Mostanra a mindig szeretetet adó Esme is utálja. Pedig aztán ez már nagy szó nála.
-Na akkor Alice mesélj nekünk, kérlek!- mondta Carlise és mindenki helyet foglalt. Tanya pedig szúrós tekintettel nézett rám.
-Te idefigyelj, ha ezt nem hagyod abba, akkor Isten bizony, hogy megtéplek!- förmedtem rá erre a kis libára, mert már nagyon az agyamra ment. Mégis mit képzel magáról ?
-Te csak ne fenyegess, mert én leszek az, aki megtép valakit és nem te.-vágta rá dühösen, de amint megrántottam egy kicsit az öklömet, hátra lépett egy kicsit. Azt hiszem jól teszi, ha fél tőlem. Nála elég lenne csak a szempillámat megmozdítani és már berezelne nekem.
-Elég legyen már!- kiabálta el magát Esme, amire síri csend kerekedett a szobában.
-Rendben van, akkor most mesélj drágám!- mondta férjem és én rá mosolyogtam.
-Szóval tegnap volt egy látomásom és abban láttam ezt a jelenetet, bár akkor még nem tudtam, hogy mi történt előtte, ami miatt ez a vita megtörtént.Egyszerűen Edward már megelégelte azt, hogy Tanya folyton undorító, egoista megjegyzéseket tesz Bellara és azt hiszem, ma betelt nála a pohár. Úgy hogy talán búcsút is mondhatsz az esküvőnek.-mondtam egy diadalittas mosoly kíséretében, amire Tanya elgondolkozott és ijedt arcot vágott.
-Aztán ma, amikor azt mondta Bellara, hogy hülye liba, meg ehhez hasonlók, Edward felpattant és a nyakánál fogva a falnak vágta, aztán a többit már ti is tudjátok. -fejeztem be a magyarázatom, amit igazából nem is nekem kellett volna tennem.
-Szegény fiam! Miken kell végigmennie ahhoz, hogy boldog legyen. -jegyezte meg Esme a szokásos anyai aggódásával.
-Ne aggódj drágám! Azt hiszem Edward magának köszönheti azt, amin most keresztül megy. -mondta ki fogadott apám, és nagyon is igaza volt. Edward is és Bella is fordítva van bekötve, mert mindig másként cselekednek, mint a többi ember, vagy vámpír, vagy mi.
-Eddy bátyó neki ment egy nőnek?-esett le végül Emmettnek is a tantusz. Jó reggelt! Néha annyira fárasztó tud lenni. Persze Rosalie nem hagyhatta férje megjegyzéseit, így egy jól irányzott nyaklevessel jutalmazta őt.
Aztán mindenki ment a dolgára. Esme a konyhába, Carlise a dolgozószobájába, Emmett a tv elé. Rosalie egy női magazint vett elő és azt lapozgatta, mintha már nem látta volna századszorra. Tanya elviharzott valahova, én és Jazz pedig felmentünk a szobánkba egy kis nyugalom reményében.
Nem sokkal később pedig lementünk és alig hittünk a szemünknek, amikor az ajtó kinyílt és olyan személyek jöttek be azon, akikre nem is számítottunk.


Edward szemszöge:

-Szeretlek Bella! El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek téged! -mondtam ki hangosan is, amit éreztem jelen pillanatban. Ami meglepett, hogy választ kaptam előbbi vallomásomra. Alig hittem a szememnek, amikor megpillantottam azt a lényt, aki a mindenséget jelenti számomra.
-Én is szeretlek Edward! El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek téged. Csak téged. -felelte és az utolsó két szót kihangsúlyozva ejtették ki ajkai.
Lassan, apró léptekkel kezdtem közeledni felé, hogyha ez egy látomás, akkor el ne tűnjön, mire odaérek. Még lassabban közeledtem arcommal arcához, amikor már biztos voltam benne, hogy amit látom az valóság.
Ajkai még édesebbek voltak, mint amikor utolsó csókomat leheltem rájuk. Nyelvemmel útat próbáltam törni magamnak, és meg is kaptam az engedélyt. Lágy táncba kezdtünk nyelvünkkel. Élveztem minden percét.
-Edward!-sóhajtotta kéjes hangon, ami nekem valóban nagyon sokat jelentett. Több volt minden szónál.
-Légy az enyém örökre!-suttogtam szerelmesen és ő szorosan átkarolta a nyakamat. Jól tudtam, hogy most már el sem akarja engedni, de nem bántam. Miért is bánnám?
-Kívánlak, annyira...szeretlek!-nyögte. A kéjtől már gondolkodni sem volt képes. Épp úgy mint nekem, neki is ellepte a vörös köd az elméjét és cselekvő képtelenné vált, illetve csak egyetlen cselekedetre tudott koncentrálni.
Lassan gombolni kezdte az ingemet, én pedig az ő ruhájával bíbelődtem. Amikor már csak három gomb volt vissza, elfogyott szerelmem türelme és egy hangos reccsenéssel széttépte rajtam Alice kedvenc ingét. Ebből a darabból nagyon sokat vett, mert szerinte eddig ebben nézek ki a legjobban. Azt hiszem ezután a nap után hiszek neki.
Lágyan szerelmem feneke alá nyúltam, amire ő derekam körül összekulcsolta lábait, mintha egy bilincs lenne. Bella felsőtestét már csak a melltartó takarta, ami mondhatom tökéletesen kiemelte báját. Gyönyörű keblei hívogatóan tekintettek vissza rám. Annyira kívánatos volt. Nem győztem betelni minden egyes porcikájával.
Az erdőből zajokat hallottunk. Nem tudtuk mi vagy ki lehet az. Nem is törődtünk vele.
Éppen a földön feküdtünk, jobban mondva én feküdtem, szerelmem pedig csípőmre ült és ruhán keresztül izgatta vágyamat. Behunytam szemem és élveztem ezt a fajta kényeztetést, amit csak ő képes megadni nekem. Hirtelen eltűnt szerelmem apró súlya és egy hatalmas csapódást hallottam, majd sorozatosan fák reccsenését lehetett hallani.
Szemeim ijedten pattantak fel, amikor megvilágosodtam. Rájöttem, hogy valószínűleg szerelmem esett bajba.
Amikor körbe néztem elkapott a harci méreg. Mégis mit képzel magáról ez a ...-gondoltam, de egy illedelmes férfi nem mondhat ilyen jelzőket a másik nemre, így nem fejeztem be a gondolatomat.
Szerelmem megpróbált a képessége nélkül harcolni Tanya ellen, aki láthatóan olyan dühös volt, mint még soha. Csak most fogtam fel, hogy ő végignézte a mi majdnem "akciónkat". Valószínűleg ez féltékenység, de jól tudja, hogy akit én szeretek az Bella és nem ő.
-Tanya hagyd abba!-ordítottam rá, de mintha meg sem hallotta volna. Éjfekete szemekkel rohant Bella felé és én azt hittem, itt a vég. Egy hatalmas fény gömböt láttam, aztán már semmire sem emlékeztem. Nem tudom mi történt. Ki halt meg? Talán én? Talán szerelmem, talán Tanya? Nem tudom. Talán mindannyian halottak vagyunk, bár szerelmem már bebizonyította, hogy ő nem tud meghalni. De talán most végül mégis halott.
Hol vagyok? Mi történt? Ha meghaltam, akkor miért érzek fájdalmat és aggódást? Lehet, hogy a pokolba kerültem és azért fáj, és aggódom, hogy vajon ő jó helyre került-e.
Aztán megláttam azt a helyet, amit pontosan így képzeltem el. A poklot. Hát nekem volt igazam, nincs lelkem.
-Üdvözöllek!-szólalt meg egy kemény hang. Hasonló volt kinézetre, mint szerelmem, amikor átváltozik, de ez az alak valahogy mégis más. Ő benne nincs semmi angyali, míg szerelmem csordultig tele van ártatlansággal, csak ő nem képes ezt bevallani.
-A pokolba kerültem?-kérdeztem, bár jól tudtam a választ.
-Nos igen is meg nem is. -felelte titokzatosan.
-Sajnálom, de nem értem önt uram!-mondtam, amire egy jót kacagott.
-Te vagy Edward?-kérdezett vissza, mintha meg sem hallotta volna előző mondatomat.
-Igen én vagyok.
-Gyere velem!-mondta és én úgy tettem, ahogy ő kérte. Körülöttünk mindenhol szenvedő lelkek sikoltoztak a kíntól. Szinte már én is átéreztem, amit ők éreznek.
Egy hatalmas terembe léptünk, aminek közepén egy hatalmas trón állt. Egy nagyobb és egy kisebb trón székkel.
-Ez az én helyem, ez pedig azé a lényé, aki mindkettőnk számára fontos személy.-mondta titokzatosan, de azt hiszem jól tudtam, kiről beszélt. Az én szerelmem volt a téma.
-Meghaltam? Ugye neki nem esett semmi baja?- kérdeztem kétségbeesetten, amire ő elmosolyogta magát. Kezével az ajtó felé mutatott és éppen akkor lépett be rajta életem szerelme.
-Bella!- pattantam fel a helyemről, mert időközben leültem egy széknek nevezett valamire. Szerelmem lehajtotta a fejét, mintha szégyellt volna valamit.
-Ülj le kérlek!-mondta és én nem ellenkeztem, ha ő kéri tőlem. Bella helyet foglalt a másik trónon és onnan figyelt lehajtott fejjel.
-Tényleg szereted a lányom?-tette fel a kérdést, most már rájöttem, a sátán.
-Az életemnél is jobban. -feleltem úgy, hogy mélyen a szemébe néztem, hogy egy apró kételye se legyen az érzelmeim felől.
-Értem. Én is szeretem a lányomat és látom, hogy mennyire  szenved miattad. Egy egyességet szeretnék veled kötni. A lelkedet adod a lányomért cserébe.-mondta és én szerelmemre pillantottam, aki kétségbeesetten pillantott hol rám, hol apjára. Nem értettem, hogy ebben mi olyan félelmetes, hiszen tudom, hogy úgy sincs lelkem, meg aztán amúgy is pokolra kerülnék.
-És ebben mi lenne az egyesség, hiszen én így is úgy is pokolra jutnék, lelkem meg amúgy sincs. -feleltem, amire hatalmas röhögésben tört ki a sátán.
-Nem! Apám nem teheted ezt!-üvöltötte Bella. A sátán felpattan helyéről és a gondolataival fájdalmat okozott szerelmemnek, aki a fájdalomtól a földre rogyott.
-Elég legyen!-kiáltottam, amire abbahagyta szerelmem kínzását.
-Apa ugye tudod, hogy erősebb vagyok nálad?-szólalt meg hirtelen szerelmem, mintha mi sem történt volna az előbb.
-Csak ugyan? De nem mernél ellenem szegülni. -mondta magabiztosan.
-Már miből gondolod, ha te a saját lányod ellen harcolsz, akkor a véred miért ne tenné meg ellened?-kérdezte Bella kíváncsian és egy gonosz mosoly jelent meg arcán. Apja rémülten pislogott vissza rá és tudtam, ezzel a pillanattal valami megszakadt apa és lánya között.
-Kössünk kompromisszumot!-ajánlotta lányának.
-Miről lenne szó?-lett kíváncsi Bella.
-Elengedem Edwardot és visszamehet a földre, ahogy te is, de neki Tanyaval kell élnie és ti soha nem kerülhettek össze!-mondta.
-És nekem ez miért lenne jó?- kérdezte Bella még mindig rezdületlen arccal.
-Hát te fent lehetnél a földön és a kis angyal barátaidat sem bántanám.
-Ugye tudod, hogy attól, hogy még egyszer sem bántottalak még megtehetem.-mondta fenyegetően Bella.
-Lehet, de nem fogod. Sosem mernél megölni. -felelte magabiztosan a sátán.
-Gondolod? Lehet, hogy nem ölnélek meg, de elég nagy fájdalmat okoznék ahhoz, hogy egy örökké valóságra félj tőlem. De az is megeshet, hogy végzek veled. -magyarázta Bella, amire a sátán magabiztossága egy pillanat alatt elillant. Szinte én is éreztem, hogy most Bella tényleg nem viccel és képes lenne megtenni bármit, hogy senkinek se essen semmi baja.
-Hát legyen. Valóban ennyire szereted?-kérdezte meglepődve lányától.
-Valóban. El sem hiszed mennyire szeretem őt. -válaszolta szerelmem és rám nézett. Egy apró mosolyt megengedett magának, de szinte azonnal  visszakeményedett arca. Egy csepp érzelmet sem mutatott onnantól.
-Akkor elengedem őt. Senkinek sem esik bántódása, de te visszajössz!- parancsolta. Végül Bella megtört. Láttam, hogy sosem egyeznének meg és én nem akartam, hogy ilyen áron kerüljünk egybe.
Rájöttem, hogy maga a sors sem- aki egymás útjába küldött minket- még az sem akarja, hogy minek közös jövőnk legyen.
Bella meghajolt apja kérése előtt és láttam, hogy szeméből hullani kezdtek a vérszerű könnycseppek. Szárnyai idegesen remegtek és tudtam ennyi volt. Ismét elvesztettem őt. Bár ne lettem volna, akkora barom, hogy elhagytam. Talán akkor minden könnyebb lenne.
-Mennünk kell!-mondta amikor elém lépett és két kezével megfogta az enyémeket. Hirtelen hatalmas nyomást éreztem a fejemnél, és ismét el vesztettem az uralmat elmém felett. Minden elsötétült és onnantól semmire sem emlékeztem.

Nem tudtam mennyi ideje voltam eszméletlen állapotban, de azt jól tudtam, hogy jó pár napig így voltam. Amikor végre kezdtek kitisztulni a fejemben a gondolatok, tudtam, hogy nemsokára felébredek és talán rájövök, hogy mindez csak egy szörnyű álom volt. Bár már az nevetséges, hogy egy vámpír álmodik, hiszen mi még csak aludni sem tudunk. Pedig mennyivel könnyebb lenne minden.
A szobámban ébredtem. A sok gondolat hirtelen zúdult elmémbe és nem volt elég erőm ahhoz, hogy elzavarjam őket. Aggódó, szerető, féltő gondolatok áradtak szobámban. Tudtam, hogy ez a családomtól jön.
Az ajtó hirtelen kipattant és Alice rontott be rajta. Azonnal az ágyamra pattant és szorosan magához ölelt.
-Annyira aggódtam érted. Mi lesz most? Annyira sajnálom! -ömlöttek húgomból a gondolatok és én semmit sem értettem.
-Várj Alice egy kicsit még nehezen fogom fel, amit mondasz, ezért kérlek lassabban!-kértem meg, amire semmit sem felelt. Aztán a többiek is bejöttek, ami azonban meglepett, hogy Tanya is itt volt. Félve a szoba sarkába lépett és onnan figyelte az eseményeket.
-Szóval akkor igaz?-kérdeztem, bár most már tudtam, hogy az álmom még sem volt álom, hanem az maga a valóság volt.
Esme és most mindenki más is aggódó tekintettel nézett vissza rám. Tudtam, hogy ez most már végleges. Bár mi is volt eddig, ezután már nincs többé Bella. Az én Bellam meghalt. Néma zokogásba kezdtem, bár családom előtt sosem szerettem kimutatni az érzelmeimet, ha azok ennyire fájdalmasak, mint Bella elvesztése, bár ennél nem is volt még nagyobb fájdalmam. Úgy éreztem végem van.


Bella szemszöge:

Fájt, hogy nem tudtam apám ellen szegülni. Miért nem tudok erős lenni, még vele szemben is? Miért? Nem érdemli meg ezt a tiszteletet, amit én megadok neki. Miattam feladtam az életem, mert Edward elhagyásával az életemet hagytam el.
Mondhatni most már kvittek vagyunk. Ő is elhagyott, hát most már én is elhagytam őt. Talán egy férfi szív összetörése sokkal hosszabb ideig gyógyul, mint a női szív, mert a férfiak túl büszkék megbocsátani.
Már hetek teltek azóta és én azóta is itt ülök a szobámban. Senki sem jön meglátogatni. Senki, mert aki jön is, elzavarom. Senki sem látott, azóta milyen állapotban vagyok. Talán jobb is. Már tükörbe sem merek nézni, hiszen rémisztő lehetek kívülről.
Ha egy olyan gonosz lélek, mint én szomorú, épp úgy látszik a bőrén és jelen esetben a tollain, mint az angyaloknak és másoknak. Hajam fakóvá válik. Tollaim hullani kezdenek. Őszintén szólva már csak egy két toll "fedi" szárnyamat. A többi mind lehullott. Körülöttem hatalmas vér tócsa, hiszen könnyeim is vérből vannak.
Nem akarom látni a külvilágot. A külvilágot és vele együtt a talán boldog Edwardot Tanya oldalán. Fáradt voltam már mindenhez. Fáradt az élethez, a harchoz és a szerelemhez is. Túl fáradt...