16. fejezet- A legszebb angyal a mennyben

Sziasztok! Meghoztam a 16. fejit, bár az előzőhöz nem kaptam valami sok komi! Azt hiszem meg is elégeltem, szóval a kövit csak min. 5 komi után hozom. Úgy hogy hajrá! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

"Te vagy, akitől megtudom:
A csodára nekem is lett jogom.
Köszönlek.
Várlak.
Ez mind Te vagy:
Anya és angyal.
Csak el ne hagyj."



Bella szemszöge:

Lebuktam. Vége. Vége a színjátéknak és mennem kell. Gyorsan. Nagyon gyorsan.
Arany barna írisze vakítóan nézett rám. A vesémig látott a pillantásával. Éreztem, hogy most el kéne süllyednem. Már tudja, hogy ki vagyok és mindent félreért.
-"Mennem kell lányok, majd találkozunk. Próbáljátok kimosni magatokat ebből." -üzentem gondolatban és átváltoztam, hogy az igazi arcomat láthassák. Még láttam szerelmemet és barátnőmet, amikor megpillantották a szörnyeteg külsőmet. Ördögien néztem ki. A hófehér bőröm visszaverte a napot. Az éjfekete szemem és hajam pedig elnyelte. Szárnyamat hatalmasra tártam és éreztem a bennem áramló színtiszta energiát. Fényben úszott testem, de a külvilág elhalt lényemtől. Lassan emelkedni kezdtem a szárnyaimmal és reméltem, hogy egyszer megtudnak majd bocsátani. Ha nekem nem is, de az angyaloknak igen, mivel ők aztán tényleg nem tehetnek semmiről.
-"Gyere fel hozzánk!"-kérlelt gondolatban Pandora, amire bólintottam egy aprót és már ott sem voltam. Szálltam és szálltam a magasban, amíg úgy nem éreztem, hogy a lelkem tiszta. Azt hiszem akkor szállhatnék a mennyországon túl is.
Egy hozzám hasonló szörnyetegnek sosem lesz tiszta a lelke. Hozzám hasonló? Miket beszélek én itt? Hozzám hasonló nincs a világon. Nálam nincs gonoszabb. Lelkem meg pláne nincs. Már teljesen félrebeszélek.
Először csak repültem ide-oda a felhők közt, hogy egy kicsit átgondoljam a dolgokat. Úgy döntöttem, hogy megteszem, amire kértek engem. Felmegyek az angyalokhoz és atyámhoz, hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem. Ők aztán tudják, hogyan nyugtassanak meg valakit. Még akkor is, ha az a valaki egy szörnyeteg, és Isabellanak hívják.
Amikor már kellő magasságba értem, hatalmas fény kerekedett és a felhők szétnyíltak, ahol egy kapu nyílásra készen állt.
Egyre erősebben csapkodtam szárnyaimmal, hogy minél hamarabb felérjek a biztonságot nyújtó mennyországba. Amikor elkerültem a szétnyílt felhőket, bezárultak, én pedig a hatalmas arany kapuhoz léptem. Nem kellett sokat várnom, a kapuban őrködő kutya angyalkák beengedtek oda. Mindkettőnek megborzoltam a feje búbját, ők pedig földig érő nyelvükkel jelezték, hogy milyen finom a kezem.
A Mennyországot sokan úgy képzelik el, hogy az emberek meghalnak és a lelkeknek nincs választásuk, egyenesen egy kis kertbe mennek, ahol tovább várják családjukat. Nem ez így nem teljesen helyes. Van még egy lehetőségük, ha azt választják. Lehetnek angyalok is.  Az elpusztult állatok is idekerülnek, ez a két kutyus is valaha a gazdája oltalmát élvezte, de öregek voltak és elpusztultak, és most itt vannak, mert választottak. És bárhogy is döntesz jól választasz.
-Bella, lányom!-köszöntött kedvesen a világ legszebb angyala. Ő az angyalok közt a legnagyobb hatalmú, bár sosem használja ki. A többi angyal mégis hallgat rá. Ő Calliope, a Mennyország főangyala.
-Calliope, szia! -üdvözöltem én is vidáman.
-Mi történt? Hogy sikerült lebuknod?-kérdezte aggódva.
-Nos őszintén nem tudom, de remélem, hogy az angyaloknak megtudnak bocsátani. -feleltem és szégyelltem magam a történtek miatt.
-Ugyan kérlek, hiszen ők angyalok és nem a bűn gyermekei. -mondta és valahogy úgy éreztem, hogy a bűn gyermeke alatt rám célzott. Tudom, hogy ő erre nem lenne képes, de mindig elfelejtkezik a "származásomról" A fejemet lehajtottam és próbáltam nem mutatni, hogy most szíven ütött, amit mondott.
-Jaj ne haragudj! Én nem úgy értettem. Csak tudod, ha velem vagy elfeledkezem arról, hogy te az ördög vagy, hiszen a lelked éppen olyan tiszta, mint az angyaloké. És ezt most komolyan mondom. Benne semmi rossz sincs. -magyarázkodott és éreztem, hogy ismét elérzékenyültem. Vérző szívem jelképe ott folyt le arcomon és elhalt, amikor talajt ért.
-Kérlek nem kell ezt mondanod, amúgy is tudom mi vagyok és milyen vagyok. -válaszoltam az iménti kijelentésére, miszerint ÉN jó vagyok. Ugyan! Mint a Niagara-vízesés, úgy pottyogtak arcomról a könnyek. Megállíthatatlanul. Nem szándékoztam túl sokáig itt tartózkodni, hiszen még a végén megmérgezem az itt élő lelkeket a gonoszságommal. A szörny mivoltommal.
-Ugyan már, ne butáskodj. Épp olyan szent vagy, mint apukád és jó atyád és...-kezdte, de itt elhallgatott. talán azt akarta mondani, hogy anyukám, de ő nincs. Nem kellettem neki. Megértem őt, hiszen ő az egyetlen lény, aki még időben tudta mit kell tennie. Jó messzire elkerülni engem.
-És mint ki? Anyám? De hiszen nincs is anyám. Ő hozzá meg végképp nem tudom hasonlítani magam, mert ő biztosan egy nagyon okos lény volt. -magyaráztam és itt az előbbi gondolatmenetemre utaltam.
-Hogy érted ezt? -kérdezett vissza Calliope.
-Úgy, hogy ő jól tudta mit kell tennie velem. -feleltem, de még mindig nem voltam elég világos a számára, így folytattam tovább. -Ugyan már, ő volt az egyetlen lény, aki tudta, hogy jó messze el kell kerülni engem, mert én egy szörnyeteg vagyok. Érted? Szörnyeteg. Nem pedig egy angyal, egy szent lény. Nem illek sehova sem, csak a pokol kínszenvedéses bugyrába. Az az én helyem. Nem érdemlem meg a tiszta szerelmet sem, a megérést, a családi szeretetet, a barátokat és semmit sem, amit egy halandó alapszükségletként fog fel.- egészítettem ki magam, hogy most már teljesen érthető legyen, amit mondtam, aztán felpattantam és elindultam utamra. A könnyeim szabad utat törtek maguknak és most hagytam. Hagytam, mert már nem is volt elég erőm ahhoz, hogy küzdjek ellenük. Hagytam, mert azt mondják, attól könnyebb lesz, egyszer. Bár én ezt még nem vettem észre, de ha ők mondják, akkor biztos így van. Ha jobban belegondolok, akkor ki tudja, talán ők is csak azért mondják, mert még sosem éltek át, egy ehhez hasonlót. Nem lehet tudni.


Edward szemszöge:

Szerelmem megmutatta magát és mindenki álla padlót fogott, amikor lehullott a lepel arcáról. Könnyei zápora mosták arcát és  hófehér bőrén a nap sugarai ott tündököltek, mint ezernyi gyémánt. Holló fekete hajával a szél gyermeke játszott és az arcába fújta azt. Éjfekete írisze bánatosan, tompán csillogott rám. Most nem láttam benne semmi boldogságot. Semmi reményt, sőt nem láttam mást csak magányt, marcangolás, bűntudatot és félelmet, csalódást. Magányt talán azért, mert nem vagyok mellette. Tudom, hogy szeret, hiszen ő mondta, bár akkor még álarca leple alatt vallott. Marcangolást valami miatt, amit talán még nem ismerek. Bűntudatot talán, mert megpróbált átverni minket. Bár ezért nem is tudnánk haragudni rá. Félelmet. Sajnos nem tudom, hogy egy hozzá hasonló lány mitől tudna félni, így ez a kérdés megválaszolatlan marad. Csalódást. Talán csalódott, mert nem ezt a reakciót várta tőlem. Lehet, hogy azt várta, odarohanok és szorosan magamhoz ölelem őt és soha nem engedem el. Természetesen legszívesebben ezt tenném, de nem lehet. Nekem már itt van Tanya és ígéretet tettem neki. Nem vághatom át. Azt azért nem érdemelné meg.
Szerelmem az égbe emelkedett, még a szárnyai csapkodásakor is olyan angyalian kecses, hogy az már lehetetlen. De az én világom és az ő világa után megtanultam, hogy lehetetlen nem létezik, viszont a tökéletes igen. Csak egy teljesen más fogalom alatt bújt meg. Ez a fogalom Bella volt. Az én legtökéletesebb, legdrágább, legszebb angyalom által születhetett meg ez az apró szócska. Ez a melléknév egy személyt foglal magába.
A magasba szállt és aztán eltűnt, talán most már valóban örökre. És én nem láthatom soha többet. Azt hiszem, hogy csak most fogtam fel, hogy azzal, hogy olyan makacs voltam, mindent elvesztettem. Most pedig egy ígéret miatt dobom el a boldogságom...
-Szerelmem? Most, hogy végre eltűnt az életünkből, megbeszélhetnénk az utolsó simításokat. -szólalt meg Tanya és én még csak most vettem észre, hogy már a szobánkban vagyunk.
-Mit mondtál? Ne haragudj nem figyeltem!-kértem tőle bocsánatot, de láthatólag megsértődött így is. Mindegy. Nem is igazán számít, ha valami nem tetszik, az csak jó lehet nekem, mert így talán idővel rájön, hogy nem én vagyok neki a megfelelő és elhagy. Akkor pedig rohanok az én egyetlen boldogságom forrásához.
-Jellemző. Sosem figyelsz rám, amikor ez a liba a képbe jön. Olyankor folyton elmélázol. Elegem van belőle. Érted? Elég volt. Ha most rögtön nem küldött el a pokolba, akkor én...-kezdte, de én felálltam és a falhoz nyomtam. Ha valaki Bellat próbálja bemocskolni a szavaival, akkor kihozza belőlem az állatot, amit mindig is rejtegettem mások elől. Tanya félve pillantott rám és ez elég volt nekem ahhoz, hogy ott hagyjam a falnál és kirohanjak a szobából. A nappaliban mindenki rám nézett, hiszen a jó  fülüknek köszönhetően tudták, mi történt ott fent. Jól tudták, hogy lassacskán teljesen elegem lesz Tanya megjegyzéseivel, melyeket Bella felé céloz.
-Edward várj már! Ne is törődj vele, hallod?-szólt utánam Alice, de most hozzá sem volt kedvem. Túl sok volt ez nekem mostanság. Már régen voltam a kedvenc helyemen. Annál a sziklánál, ahol nemrég még azt hittem, hogy Bella életét vesztette, amikor leugrott a szikla tetejéről.
-Szeretlek Bella! El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek téged! -mondtam ki hangosan is, amit éreztem jelen pillanatban. Ami meglepett, hogy választ kaptam előbbi vallomásomra.
-Én is szeretlek Edward! El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek téged. Csak téged. -felelte és én egy 180 fokos fordulattal szembekerültem szerelmemmel. Ott állt előttem és alig hittem a szememnek. Lassan közeledni kezdtem felé és aztán ajkaink kínzó lassúsággal haladtak egymás felé, míg nem egybe forrtak és lágy táncba kezdtek.