Életjel....

Sziasztok kedves olvasóim! legalábbis remélem, hogy akadnak még olvasók! Először hatalmas bocsánat kéréssel tartozom nektek, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de mint azt már írtam is egyszer (elvileg) a napokban estem túl az érettségi kemény szakaszán, a szóbelin. Remélem megértitek, hogy ebben a hónapban sem időm, sem erőm nem volt írni illetve folytatni a történeteim. Bár elhihetitek, hogy szívesebben írtam volna azokat, mint a tételeket bújtam. Bevallom kezdenek már kissé elvonási tüneteim lenni.... :D Na de a lényegre térnék. Azon kívül, hogy bocsánatot kérek, lenne még egy információm. A kezem a szokásos gyulladásban szenved, DE ennek ellenére elkezdem írni, illetve amit elkezdtem fejit befejezem. Szeretnék még egy kicsi türelmet kérni tőletek. Ebben a hónapban már nem igazán tudok frissítést igérni, de a júliusi hónapban minél hamarabb számíthattok az olvasnivalóra. Remélem, megértetek és nem haragszotok rám! De főként azt remélem, hogy akad még pár olvasó, akit érdekel a történetem... :)
Puszi mindenkinek! Jó nyaralást, aki tervezi az utazást valahova! Akik pedig otthon ülnek, vagy bármit is csinálnak annyit, hogy élvezzétek ki a nyár minden napját! <3
Barbie

Halihó emberek!

Sziasztok!
Remélem vannak még akik szívesen olvassák ezt a történetem és nem haragszotok rám annyira, hogy többet nem kapok majd komit a fejikhez. Tudom, kicsit eltűntem, de hát mindennek megvan az oka. Először is történt egy kisebb-nagyobb baleset (kinek mekkora volt...) aztán pedig a gyógyulás miatt kifutottam az időmből, így az írásbeli miatt már nem igazán volt időm írni. Sajnálom, foghatjuk lustaságra, vagy fáradtságra nekem mindegy. Aki érettségizett érzi, hogy emellett nem igen van se ideje, se kedve írni még ha imádja is amit csinált. Sajnálom én magam inkább fáradtságra fognám....nem tudom....ítélkezzetek felettem :) Amint tudom megírom a kövi fejit és felteszem nektek. Remélem addig még akadnak türelmes olvasók!
Puszi
Barbie

27. fejezet-Tanya és a gondok

Sziasztok! Örülök, hogy az ízelítőhöz kaptam két komit, azért az is valami. Nekik hálás vagyok, hogy írtak. Remélem azért a fejihez egy kicsit többen fognak írni. Tényleg örülnék, ha leírnátok a véleményeteket az egyes részeknél... :) Na nem is szaporítanám tovább a szót. Íme a 27. fejezet, lassan vége az első könyvnek, vajon kíváncsiak vagytok arra is? :) Jó olvasást! Puszi

Tanya szemszöge:

Napokkal ezelőtt úgy döntöttem, hogy meglátogatom Edwardot, mert nagyon hiányzik. Azonban amikor már közel értem a Cullen villát takaró erdőhöz, meghallottam őket. Együtt voltak és vígan kacagtak. Hirtelen mérhetetlen haragra gyulladt elveszett lelkem. Tudtam, mit kell tennem és meg is akartam tenni. Muszáj, hogy az enyém legyen a szerelme. Akarom őt és csak én vagyok képes boldoggá tenni. Úgy döntöttem, hogy elnyerem szerelmét attól a betolakodótól. Még nem tudja mire vagyok képes. Nem csak az erő az, amivel győzhetünk...-jutott hirtelen eszembe és ördögi vigyorra húztam számat.
Tovább haladtam, mintha nem is láttam volna őket és meg sem álltam a villáig. Mindenki a nappaliban volt és bevallom  már csak Rosalie volt, aki őszintén őrült látogatásomnak. Nem is kívántam tovább a családban tartózkodni, csak Rosalieval szerettem volna beszélni egy kicsit. Elkezdtem a tervem beteljesítését. Hamar célba kell, hogy érjen.
-Mi a baj Tanya? Kit keresel?-szólalt meg barátnőm, amikor elkezdtem színészi darabom.
-Én senkit, csak nézelődtem.-hazudtam zavartságot játszva.
-Aham és ezt higgyem is el, igaz?-válaszolta. Sikerült. A játék elkezdődött. Azért sajnáltam őt, hiszen talán akkor is segített volna, ha elmondom neki, hogy mi a tervem, de jobb ez így. Nem tudtam teljes mértékben felmérni, hogy mire képes az ellenfelem, így jobb ha ő is a látszatnak él.
-Tudod van valami, amit már nagyon régóta magamban tartok és valakinek el kell, hogy mondjam...-kezdtem bele a hazug történetembe.
-Mi az? Megijesztesz Tanya!-aggodalmaskodott Rose.
-Edward és én együtt vagyunk. Edward azt mondta, hogy szeret engem és én elhittem. Lefeküdtünk és szerettük egymást. Amikor pár hete vadászni ment, akkor is velem volt. Persze vadásztunk is, de miattam ment el otthonról. Szeretkeztünk és most azért jöttem, mert hiányzik. Látni akartam őt, bár már megbántam, hiszen együtt vannak, igaz?-célozgattam, mintha nem tudtam volna a választ. Még jó, hogy könnyeket sehogy sem tudok ejteni, mert ha képes lennék se tudnám elsírni magam. Rosalie aggódva fürkészte tekintetem, de én lehajtottam, mint aki valóban láthatatlan könnyeit akarja takargatni. Barátnőm magához ölelt, majd így szólt:
-Tudod mit? Ha ez valóban így történt, akkor még van esély arra, hogy te és Edward együtt legyetek. Szeretném, ha ezt megbeszélnéd vele, vagy ha csak játszott veled, mert ez is megtörténhetett, akkor megmondja és te végleg lemondasz róla. Rendben?-emelte fel állam, én pedig bólintottam, majd mint akinek most jut eszébe egy kis  apróság azonnal ellenkezni kezdtem.
-De ott van mindig a közelében és így nem tudok vele beszélni anélkül, hogy gubancot kevernék kettejük között.-magyaráztam ki magam, amire Rosalie hevesen rázni kezdte a fejét.
-Ezen tudok segíteni. Majd addig elhívom Bellat és te pedig beszélsz Edwarddal, amikor elmegyünk. Jó lesz így?-kérdezte, amire én persze nem mondhattam nemet. Nem akarom én megsérteni őt...Apró alig látható mosolyra húztam szám és felugrottam egy fára.
-Menj és én majd követlek téged és amikor elmentek, én leugrom és beszélek vele.-mondtam, amire ő bólintott és már ott sem volt.

***percekkel később***

-Edward én szeretlek! És  bármi áron is, de meg foglak kapni. Hallod!-üvöltöttem vele, de ő csak hevesen rázta a fejét és így próbált tiltakozni ellenem. Megéreztem, hogy Bella közeledik, sőt ami azt illeti hallottam is, amint Rose kiabált neki, hogy várjon még mert szeretne valamit mutatni neki, de ő rá sem hederített. Gyorsan, amíg még volt annyi időm, hogy másként tűnjön és ne lökjön el rögtön, kihasználva meglepettségét, megcsókoltam Edwardot. Bella épp abban a pillanatban lépett színpadi játékunk nézőterére és pár percig csak nézte a darabot.
-Edward!-rekedtes, akadozó hangjára szétrebbentünk, mint akik oly hosszú ideje nem buktak le. Bella szeméből véres könnycseppek kezdtek folyni és ha képes lettem volna, talán megsajnálom, de nem. Erre nem lennék képes.


Bella szemszöge:

-De Rose mit szeretnél még? Elhívtál szerelmemtől és közben azt sem tudod mit akartál mutatni nekem. Kérlek ne játszadozz, mert erre sosem voltam vevő.-mondtam, de ő csak erőszakoskodott.
-Bella várj már! Eszembe jutott, amit akartam. Gyere vissza! Kérlek!-kiabált utánam Rosalie, de én már messze voltam tőle. Azt azonban magam sem akartam elhinni, amit a következő pillanatban láttam. Szerelmem egy másik nőt csókolt. Olyan szenvedéllyel, ahogy engem még soha ezelőtt. Amikor jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy az a nő nem más, mint Tanya. Meleg nedvet éreztem a szememből kifolyni és hirtelen elvesztettem a külvilággal a kapcsolatot. Sajnos ez nem olyan jó érzéssel töltött el, mint amikor az ő csókjától történik mindez. A hangom gyengén, rekedtesen, szárazon szólt és szinte meg sem ismertem, hogy tőlem származik.
-Edward.-nyögtem ki pár másodperc elteltével, de mintha ez 100 év lett volna. 100 évnyi fájdalom, amit ezekben a másodpercekben láttam. nem tudtam volna megmondani, hogy mindez a valóság, vagy képzeletem szüleménye lett volna. Már semmire sem voltam képes. Az érzés, hogy az életet jelentő személyt más nő karjában látod, elviselhetetlen, elmondhatatlanul fáj és ennél nincs rosszabb.
Abban a pillanatban, hogy meghallották hangom, szétrebbentek és Edward ijedt tekintete csak még inkább bizonyította a bűnét. Tanya magabiztos mosolya valamiért mást ébresztett bennem, de most úgy gondoltam sokkal inkább igaz, amit láttam, mint színjáték. Nem akartam, hogy még több könnyet lásson hullni szememből, így elrohantam. Még akkor sem néztem hátra, amikor az ártatlan Rosalieba ütköztem, de se szó se beszéd, tovább rohantam. El akartam tűnni és amikor már nem láttam más kiutat, átváltoztam. Az érzés most nem töltött el olyan kellemességgel, mint máskor. Most fájt a tudat, hogy a menekülés vezérelte bennem az átváltozást szükségességét. Az ég beborult, mintha csak ábrázolni szerette volna a bennem dúló fájdalmat. Felrepültem és már nem figyeltem semmi másra. Csak szálltam és szálltam, amilyen magasra csak képes voltam. A csillagok tompán fénylettek a ködben és a készülődő viharban. Hirtelen egy óriási fényt láttam, aztán egy szúró fájdalmat éreztem szárnyamban. Még soha nem éreztem ekkora fájdalmat. A hangok eltompultak és csak egy hatalmas csapódást éreztem. Valami belém ütközött, de már nem bírtam kinyitni a szemem. Emlékképeket láttam leperegni magam előtt és akkor hirtelen rájöttem, hogy ez nem lehet valóság. Nem akarom, hogy valóság legyen. Még hallottam néhány aggódó hangot, de már nem tudtam válaszolni nekik. Elfogyott az időm és én elmerültem.
"Egy hatalmas ködben sétáltam és csilingelő angyali kacajt hallottam. Nem tudtam, hol vagyok, de azt igen, hogy biztonságban. Láttam barátnőimet. Ahogy vígan kacagtak a patak partján és a pillangókkal játszottak. Pandora odaszaladt hozzám és csalogatott.
-Gyere velünk! Hagyd őket! Csak gyere velem!-mondta egy hatalmas mosollyal az arcán. Hittem neki. Már épp indulni készültem fogva az ő kezét, amikor egy sokkal kedvesebb, szeretettel teli hangot hallottam meg. Hátra fordultam és Edward állt ott. Mosolygott és a fájdalom most is ott volt a szemében, ahogy mindig is ott volt.
-Bella szeretlek! Jöjj velem! Bízz bennem! Szeretlek!-suttogta fájdalmas hangján. valamiért mégis hittem neki. Aztán ismét Pandora próbált meggyőzni.
-Bella, tudod hogy engem régebb óta ismersz, mint őt. Tudnod kell, hogy bennem bízhatsz. Bennünk. Tudnod kell!-mosolygott kedvesen és ismét hinni kezdtem neki, de akkor megint elmozdított tőle.
-Szerelmem! Kérlek higgy nekem! Tudnod kell, hogy mindig is téged szerettelek és foglak is. Nélküled nincs értelme az életemnek.-mondta és valamiért hittem neki. Elindultam felé, de akkor egy hatalmas lökést éreztem baloldalamnál és eltűntem a semmibe. Sötét helyre kerültem és nem tudtam, hol tudnék kijutni.
Ördögi nevetést hallottam és akkor végre egy apró fénysugár jutott a helyiségbe, ahol voltam. Megláttam őt és mérhetetlen düh áradt szét testemben.
-Bella kedvesem, hát nem érted meg, hogy te közénk tartózol? Te nem vagy angyal, akinek a mennybe kellene mászkálnia. Te olyan vagy, mint én.-mondta és olyan hitelesen adta elő, hogy meggyőzött. Hittem neki. Orpheus most az egyszer képes volt valami jót is tenni az érdekemben. Mosolyogtam, ahogyan ő is tette, de valamiért most még sem éreztem azt, amit kellett volna. Nem éreztem a gonoszt, amit kellett volna. Még nem voltam teljesen olyan, mint ő.
-Orpheus miért csinálod ezt velem?-kérdeztem tőle életemben először nyugodtan és kedvesen. Ő zavartan elmosolyogta magát. Végre nem azt a sátáni alakot láttam benne, amit eddig.
-Fel kell nyitnom a szemed. Te hozzád nem ő való.-mondta teljes meggyőződéssel. Aztán már csak utolsó mondata visszhangja csengett fülemben, de már nem láttam őt sehol.
-Lányom!- hallottam meg anyám hangját. Azt a hangot, amit gyermekkoromban, de amikor hátra néztem Calliope állt a fényben és kezét felém nyújtotta. A hirtelen fény miatt kezemet szemem elé kellett helyeznem.
-Calliope? Te most valódi vagy?-kérdeztem hitetlenül.-Hol vagyunk? És miért?-kérdeztem és még rengeteg kérdésem lett volna, de ő csak rázta a fejét. Kedvesen mosolygott és tudtam, benne valóban bízhatok. Elindultam felé és megfogtam a kezét. Lassan sétáltunk a fény felé és amikor beléptünk, egy hatalmas szobában voltam. Felismertem ezt a helyet. Edward szobája volt az és az egész család körülöttem volt. Alice szerelme karjaiban némán zokogott, ahogy az egész család. Edward folyton engem szólított és a hasamra helyezte fejét. Zokogott. Rájöttem, hogy a válasz végig bennem volt és még csak egy pillanatra sem változott meg.
-Calliope!-kiáltottam fel, de ő hirtelen egyre távolabb került tőlem.
-Menj Bella! Menj és dönts! A válasz már benned van, csak mondd ki!-kiáltotta, aztán eltűnt. Hatalmas fény lepte be szemem és pár hunyorítás után rájöttem, hogy újra testemben vagyok."
-Bella, szerelmem!-terült szét Edward arcán egy hatalmas mosoly, majd meg akart csókolni, de én az utolsó pillanatban eltoltam magamtól. Meglepődött, de megértette, miért teszem ezt.
Aztán már csak a többiek ölelését éreztem. Edward szomorúan állt fel ágyamról és kisétált a szobából.

Ízelítő

Hahó! Hoztam nektek egy kis ízelítőt a következő fejezetből és remélem, addig amíg elkészül a teljes feji, reagáltok valami aprót erre a ki szösszenetre! :)  Nos akkor nem is húznám tovább az időt.

Puszi

Barbie

"-Tudod van valami, amit már nagyon régóta magamban tartok és valakinek el kell, hogy mondjam...-kezdtem bele a hazug történetembe.
-Mi az? Megijesztesz Tanya!-aggodalmaskodott Rose.
-Edward és én együtt vagyunk. Edward azt mondta, hogy szeret engem és én elhittem. Lefeküdtünk és szerettük egymást. Amikor pár hete vadászni ment, akkor is velem volt. Persze vadásztunk is, de miattam ment el otthonról. Szeretkeztünk és most azért jöttem, mert hiányzik. Látni akartam őt, bár már megbántam, hiszen együtt vannak, igaz?-célozgattam, mintha nem tudtam volna a választ. Még jó, hogy könnyeket sehogy sem tudok ejteni, mert ha képes lennék se tudnám elsírni magam. Rosalie aggódva fürkészte tekintetem, de én lehajtottam, mint aki valóban láthatatlan könnyeit akarja takargatni. Barátnőm magához ölelt, majd így szólt:
-Tudod mit? Ha ez valóban így történt, akkor még van esély arra, hogy te és Edward együtt legyetek. Szeretném, ha ezt megbeszélnéd vele, vagy ha csak játszott veled, mert ez is megtörténhetett, akkor megmondja és te végleg lemondasz róla. Rendben?-emelte fel állam, én pedig bólintottam, majd mint akinek most jut eszébe egy kis  apróság azonnal ellenkezni kezdtem.
-De ott van mindig a közelében és így nem tudok vele beszélni anélkül, hogy gubancot kevernék kettejük között.-magyaráztam ki magam, amire Rosalie hevesen rázni kezdte a fejét.
-Ezen tudok segíteni. Majd addig elhívom Bellat és te pedig beszélsz Edwarddal, amikor elmegyünk. Jó lesz így?-kérdezte, amire én persze nem mondhattam nemet. Nem akarom én megsérteni őt...Apró alidg látható mosolyra húztam szám és felugrottam egy fára."

Szóval, akkor mikor hozzam? :D

26. fejezet-Érettségi

Sziasztok! Meghoztam a 26. fejezetet...remélem lesz aki megtisztel a véleményével. Jó olvasást! Puszy

Bertha szemszöge:

Tudom, hogy Ophelia mesterkedik abban, hogy teljesen tönkretegye Bellat. Nem értem, miért nem hagyja őt végre boldogan élni, hisz megérdemli. Úgy szeretem őt, mintha az igazi testvérem lenne. Bárcsak így lenne és nem egy olyan gonosz nő lánya lennék, mint Ophelia!
-Már megint miben mesterkedsz te áruló?-hallottam meg Orpheus gonosz hangját és szinte azonnal összerezzentem hangjától.
-Aki itt mesterkedik az te vagy meg az anyád.-vágtam vissza. Bár vér szerint az anyám, mégis tagadom őt. Ő nem lehet az anyám, mert gonosz és nincsenek tiszta érzelmei.
-Ne merészeld sértegetni anyánkat!- emelte fel kezét, de abban a pillanatban lépett be Bella apja, a pokol uralkodója.
-Hogy mersz kezet emelni a testvéredre? Ha ezt anyád látná megtagadna.-mondta magabiztosan. Mégis hogy bízhat ennyire benne.
-Nehogy azt hidd jó uram. -célozgattam anyám álszentségére, bár szerintem felesleges volt. Soha sem fog hinni sem nekem, sem a saját lányának, hisz az a nő teljesen behálózta őt.
-Micsoda?-lépett be az említett is és hitetlenül fordult az ő drága fiához. -Mit tettél Orpheus?-játszotta a tudatlant. Végig itt hallgatózott az ajtóban és várta a drámai belépésének idejét.
-Én sajnálom anya, egyszerűen csak egy kicsi összekaptunk és esküszöm nem ütöttem volna meg, csak elszaladt velem a lovacska.-próbált a végén már viccelődni. Ophelia látványosan megpofozta, bár csak alig ért hozzá, majd hozzám fordult és átölelt, simogatta hátam, mint a minta anya. Undorodom tőlük.
-Engedj már! És ne játszd meg a minta anyát, amikor mindketten tudjuk, hogy nem vagy az. El sem tudom képzelni, hogy is hihet neked akárki is.-robbantam ki magamból, majd elrohantam, hisz jól tudtam, minden hiába volt.



Esme szemszöge:

Alice teljesen fel van töltve, egész nap csak ide-oda rohangál és ha ez még nem lenne elég, akkor mindenkit magával hurcolászik. Hol engem zaklat, mivel ma van az érettségi kihirdetése, bár biztos vagyok benne, hogy tökéletesre írták két nappal ezelőtt. Alice mégis olyan izgatott emiatt. Bella kissé feszült, de az ő memóriája is olyan, akár egy vámpíré. Szeretnék egy amolyan sikert megünneplő partit tartani. Néhány osztálytárs is jöhet, persze csak Bella köréből, hisz a Cullen testvéreknek nincsenek a suliból barátai.
A konyhában ügyeskedtem és finomabbnál finomabb ételeket készítettem, amikor Bella feszengve lépett mellém.
-Segíthetek valamit?-kérdezte. Hangja elég kétségbeesett volt.
-Valami baj van kedvesem?-kérdeztem, amire ő feszülten rázta fejét, bár én jól tudtam, nem tud titkot tartani. Valami nyomja a lelkét.
-Ugyan, mondd el nyugodtan!-biztattam, azt hiszem sikerült is.
-Nos lehet ez így nektek nevetségesnek tűnik, de félek, hogy nem sikerült és megbuktam.- vallotta be, én elmosolyogtam magam.
-Bella te okos lány vagy és emberként is képes lettél volna átmenni az érettségi vizsgán, nem értem miért izgulsz emiatt. Tökéletes memóriád révén, átmentél és mindent tudtál.-nyugtatgattam, ami talán sikerült, hisz amikor átöleltem már nem éreztem azt a görcsös tartást, mint amikor nyugtalankodik valami miatt.
-Köszönöm!-mondta halkan, és ebben a pillanatban lépett Edward is a helységbe. Az ajtónak támaszkodva nézte kettősünket, majd elmosolygott a látottakon.
-Olyan jó titeket ilyen közvetlen kapcsolatban látni.-mondta és közelebb lépett hozzánk, majd mindkettőnket átölelt.



Edward szemszöge:

Szerelmem káprázatosan nézett ki abban a kék ruha csodában. És az a mosoly, amit kedvességében villant az emberekre, egyszerűen varázslatos. Nem is tudok elégszer hálát adni azért, hogy Isten megint nekem adta. Küzdeni fogok érte a végsőkig és ha a sors úgy is hozná, hogy megint el kell válnunk, akkor is harcolni fogok.
-Szeretlek! vallottam meg, amikor a konyhából szobánkba értünk. Bella kérdőn rám nézett, majd így felelt.
-Én is szeretlek Edward!-csókot nyomott ajkamra, de ez nekem nem volt elég, így közelebb vontam magamhoz és úgy csókoltam, mintha az életem múlna rajta. Hirtelen minden megváltozott Bella vadul hajamba túrt és éreztem, hogy most nem leszek képes időben megállni. Túl késő és én okoztam ezt a lavinát.



Bella szemszöge:

Edward és én az ágyra borultunk és én kerekedtem felül. Edward mellkasát simogattam, míg édes ajkaink játszottak egymással. Nyelvem ellenkezést nem tűrve furakodott szájába és nem is mert ellenkezni velem. Edward derekamra fonta kezeit és el sem engedte, míg nem én kerültem alulra. A felsőm alá nyúlva próbálta épségben levenni rólam a ruhát. Pár pillanat alatt megszabadultunk felső testünket takaró ruhától és Edward már épp a melltartómmal bajlódott, amikor valaki kopogás nélkül rontott be az ajtón.
-Edward képzeld volt egy látomásom, amiben te és Be...-akadt el a mondandójában, amikor megpillantott minket az ágyon kissé megfogyott öltözékben. -Úgy látom már te is tudod mi volt a látomásomban.-nevetett, majd kiszaladt a szobából, de köztünk már megtört a varázs. Úgy értem kitisztul a fejünk és tudjuk, itt nem tehetjük meg, hisz bárki bejöhet. Így akaratunk ellenére fel kellett öltöznünk.

Rossz hír!

Sziasztok kedves olvasók! Egy rossz hírrel érkeztem, ami tudom, hogy így karácsony táján nem éppen a legjobb, de ez van...most lehet utálni, de úgy érzem nektek mindegy is, hiszen-megint ezzel jövök-úgysem komiztok, és nem érdekel titeket. A fejezetet sajnos nem tudtam befejezni és ma már nem is tudom, hisz karácsony van, vendégek jönnek-mennek és megy a munka...szal az ünnepek utánra halasztom a fejit...köszönöm az előzőhöz azt az egyetlen komit...nem vok "torkos" de azért jól esne, ha nem csak 1 ember írná le a véleményét az adott fejiről! :'(
Sajnálom, hogy -legalább miatta- nem tudtam hozni a 26. fejezetet, de így jött ki a lépés...
puszy
Barbie

25. fejezet-Vásárlás

Sziasztok! Meghoztam a 25. fejezetet. Remélem, tetszeni fog. Most csak két szemszögből írtam, de azért ebbe is tudtam rejtélyt szőni :) Jó olvasást! Őrülnék pár kominak...

Puszy

Alice szemszöge:

Pár napja nem láttam Bellat, bár ez nekem egyáltalán nem probléma, ha a vásárlásról van szó. Ő amúgy sem az a fajta, aki épp úgy őrül az új ruháknak, mint én.-erre a gondolatra egy fintort eresztettem el. Rose erre már tudta, mi járhat a fejemben.
-Nyugi Alice! Adj neki egy kis időt és majd meglátjuk, mit hoz ki belőle...-próbált lenyugtatni, de én már most jól tudtam, hogy Bella soha sem fog a vásárlásra úgy gondolni, mint második szerelmére...
-Tudod Rose, még most sem hiszem el, hogy végre minden rendeződni látszik. Gondolj csak bele! Pár hónapja még abban sem mertünk reménykedni, hogy Bella egyáltalán megbocsát-e nekünk.-vetettem fel a múltban történteket. Rose serényen bólintott, majd folytatta helyettem az emlékezést.
-Aztán te elmentél hozzá és megkérted mentse meg a mi makacs testvérünk életét.-mosolyogta el magát. Igen most már mosolyra fakasztanak ezek az emlékek, bár akkor bele tudtam volna halni. Felkacagtam, mert eszembe jutott, amikor elmentem Bellahoz és ő megrázott, vagy nem is tudom mi volt az az érzés, aztán már sehol sem volt.
-Jah és arra emlékszel, amikor megbeszéltük Edwarddal, hogy én beszélek a mi kis Bellankkal és nem ő, de ő mégis eljött utánam Bella házához.-mosolyogtunk a dolgon.
-És amikor a réten voltunk és Bella ráijesztett Edwardra azzal a hatalmas oroszlánnal? Akkor majdnem megölte Victoriat.-emlékeztetett első réti élményünkre. Természetesen mindenre emlékeztem, ahogy Rosalie is és mindenki, aki ott volt akkor.
-Persze nem sokáig hosszabbodott meg silány kis élete.-tette még hozzá Rose. Victoria nagyon sok gondot okozott nekünk és Bellanak is, ahogy elmesélte minden problémáját.
-És amikor a réten megtudtuk, ki Bella.
-Vagy inkább mi Bella.-helyesbített Rosalie. Ebben a pillanatban beértünk a plázába, ahol temérdek ruha és minden más várt minket.
Ördögi tervet eszeltem ki magamban. Jobb, ha erről Rosalie sem tud, mert ő még nem képes arra, hogy Edward előtt elrejtse a gondolatait, de én már gyakorlott vagyok ez ügyben.-mosolyogtam el magam ezen gondolatomon.
-Rose te kérlek gondoskodj a sminkről és a hajról, én pedig megveszem a ruha anyagokat. Esmet felhívom és megkérem készítse el a kaja dolgot is.-avattam be a beosztásába.
-Értettem főnök.-színészkedett és kezét feszesen homlokára szegezte, majd katonásan megpördült és már ott sem volt. Gondolom azért nem bírja ki, hogy magának ne vásároljon szóval, elég neki ennyi munka, amit adtam.
Kotorászni kezdtem a táskámban és véletlenül beleütköztem valakibe. Kellett nekem menet közben a táskámban kutatni.
-Elnézést! Nem vettem észre.-emeltem fel tekintetem és azt hittem, hogy megőrülök, amikor megláttam ezt az alakot. Ő Rudyard volt. Az ördögi terv most kúszott elmémbe. Azonnal megbeszéltem vele minden fontos dolgot, amire ő lelkesen bólogatott.

***pár órával később***

-Jól van akkor te elintézel mindent, igaz?-kérdeztem meg még egyszer és utoljára Esmet, hogy biztos legyek abban, amit megígért nekem. Mára már annyit szervezkedtem, hogy kész. Eltud fáradni egy vámpír, mert én most úgy éreztem. Még reggel volt, amikor elindultunk vásárolni és most már este 11 is elmúlt már. Még szerencse, hogy ez a pláza ilyen sokáig nyitva volt. Azért az sem elvetendő szempont, hogy én már törzsvásárló vagyok, hiszen minden héten egy vagyont hagyok az üzletekben. Most is csak miattam maradtak ilyen későig nyitva. Egyébként már 2 órája zárva lennének. Hát szép mondhatom. Rosalie már a kocsiban üldögél és láthatóan jól szórakozik a telefonjával. Ha jól látom, ez új kütyü, mert ilyen az ő kezében még nem volt.
-Ez meg mi a szösz?-kérdeztem, na nem mintha nem tudnám, csak kíváncsi voltam, ő minek állítja be.
-Ez kérlek szépen egy okos telefon. Vettem mindenkinek a családban, hogy mindenki elérhető legyen.-magyarázta Rose. Fejemet beletörődve lóbáltam jobbra-balra, de őt még ez sem érdekelte jelenleg. A kocsi hátsó ülése púposra volt pakolva. És az én cuccaim még be sem voltak pakolva.
-Te Rose és én hova pakolhatok?-érdeklődtem, amire végre méltóztatta felemelni azt a szép szőke fejét.
-Hát hova, ahova akarsz.- ezt az értelmes választ. Ha nem mondja, magamtól nem is lettem volna képes erre a gondolatra. Erre muszáj volt elmosolyognom magam, bár őt még ez sem érdekelte. Ha ez így fog ezentúl is menni, akkor kidobom azt a vacakot. Főleg akkor, ha mindenki így bújja majd ezt a szart.-keltem ki magamból. Persze csak gondolatban.


Rosalie szemszöge:

Amint Alice kiadta az utasítást rohantam is, hogy minden fontos kelléket megvegyek, ami Bella hajához és sminkjéhez kell majd. Ezek persze nem csak miatta fontosok, hiszen rajta kívűl még három lány vágyik egy elkápráztató sminkre és hajra. Szerencsére mindezeket megtalálom egy üzletben, ami a legfelső emeleten található. Ez a pláza azért is a kedvencem, mert olyan hatalmas, több emelet magas és minden megtalálható benne, ami szem, szájnak ingere. Persze vámpír esetében csak szemnek ingere, mert hát emberek közt ugye, ami szájnak ingere az nem biztos, hogy embernek is az lenne.-elmosolyogtam magam, mert eszembe jutott, amikor bosszút álltam emberi éltem tönkretevőjén. Nem voltam belé szerelmes, egyszerűen csak a szerelem gondolata töltött el hatalmas izgatottsággal, kíváncsisággal és boldogsággal, hogy én is birtokolhatom azt az érzést. Sosem tudtam meg, mi a szerelem egész addig a pillanatig, amíg nem láttam meg Emmettet azon az éjszakán. Az a medve szinte már cafatokra tépte őt és kész csoda volt, hogy még élt. Abban a pillanatban, hogy megláttam, tudtam, meg kell mentenem, mert ha nem teszem, képes lettem volna belehalni. Igaz már akkor is halott voltam, de akkor elvesztettem volna a halott előtt álló három betűs jelzőt, hogy élő.
Pár óra alatt végeztem, amikor eszembe jutott, hogy jobban körbe kellene néznem, hiszen olyan csalogatóak ezek az üzletek. Bementem a fehérnemű üzletbe, ahol csupa vörös csodát vásároltam szerelmem örömére, majd megnéztem néhány ruha szalon, ahol szintén a vörös színben tündöklő ruhák voltak előnyben. Rengeteg ruhával tértem ki mindegyik szalonból, majd az ékszerészhez is benéztem, de itt már nem csak magamra gondoltam. Vettem mindenkinek valami kis csekélységet. Aztán az ékszerész mellett volt egy telefonos üzlet, ahol egy boldogságtó ragyogó lányba ütköztem, mert egyszerre léptünk ki a két üzletből és egymás irányába fordulva, neki koccantunk a másiknak.
-Elnézést, nem figyeltem. Elvonta a figyelmem ez a fantasztikus készülék.-hadarta el egy szuszra, majd már ott sem volt. Megnéztem a kirakatban díszelgő darabokat, majd a bejárat feletti feliratot, és mind-mind arra ösztönzött, hogy lépjek beljebb. Így is tettem, nem kérettem sokáig magam. Mindig azért panaszkodnak, mert kéretem magam, hát most nem tettem. Első szóra tettem, amit kértek tőlem.-mosolyogtam el magam, ami az eladó srácot apró rózsapírre ösztönözte. Engem csak a környezet ösztönzött egy jelentéktelen cselekvésre, a vásárlásra. Azonnal megláttam néhány darabot és mindenkire gondolva meg is vásároltam őket. Kértem azt a szegény fiút, hogy külön csomagolja mindegyiket, mert ajándék lesz. Meg is jegyezte, hogy jó nagy családom lehet, amire én csak büszkén mosolyogtam. Persze ez nem kellett volna, hisz a csávó már így majd nem elájult, de szerintem, ha kilépek innen, akkor meg is teszi.
Szinte táncolva léptem ki az üzletből, szorosan magamhoz ölelve a hatalmas pakkokat. Emberi tempóban szaladtam ki a parkolóba. Rápillantottam az órámra, ami 6 órát mutatott. Gondoltam, Alice még úgy sem jön, így előkotortam az okos telefonomat, amit magamnak vettem és használható állapotba állítottam. Még épp hogy csak megízleltem milyen szuper találmány is ez, amikor Alice türelmetlen hangjára lettem figyelmes. Még így sem kapott tőlem kellő figyelmet, amire idegességre gerjesztette őt. Nem utál jobban semmit sem annál, ha nem kap figyelmet, amikor ő akar valamit.
Majd lassan hazaindultunk, amikor végre ő is képes volt bepakolni a kocsiba azt a rengeteg szatyrot, amit a nap folyamán szerzett persze nem üresen.