2014. december 27., szombat

29. fejezet-Közel a boldogság?

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Hát őszintén bevallom nektek, hogy elég nehezen született meg ez a fejezet, mert egy kicsit elvesztettem a történet "fonalát" és nehéz volt újra belerázkódni a dologba. De úgy érzem nem hagyhatlak cserben titeket, akiknek tényleg tetszik ez a történetem, így megírtam. Remélem tetszik és kapok pár kommit hozzá!
Jó olvasást!
Puszi!

Alice szemszöge:

Épp szerelmemmel voltunk a szobánkban és egy kicsit félretéve a gondokat kényeztettük egymást. Szerelmem fölém hajolt és egy csókot nyomott az ajkamra. Annyira jó érzéssel töltött el ez a csók, mintha minden egyes csókja az első csókunk lenne.
-Szeretlek!- lehelte nyakamba és engem bizseregve töltött el ez az apró vallomás. Elmosolyogtam magam és még szorosabban öleltem magamhoz, ahogy az ágyunkban feküdtünk.
-Én is szeretlek! Mindennél jobban. El sem hinnéd mennyire...-fejeztem be mondanivalóm, és nem is tudtam volna mást mondani, mert szerelmem abban a pillanaban számra tapadt és vadul csókolni kezdett.


Esme szemszöge:

-Carlise, nem láttad a felsőmet?- kérdeztem szerelmemet, amikor reggel "dolgunk" végeztél felöltöztünk. Odalépett hozzám és apró csókokkal leheltem be arcomat. Millió-millió apró puszival. Mosolyognom kellett, mert annyira boldog vagyok, hogy a mi kapcsolatunk olyan tökéletes. Bár nagyon aggódom, hogy a gyerekeim sajnos már nem mondhatják el ugyanezt magukról. Főleg Edward és Bella. Ők valamiért még mindig gondokkal küzdenek. Ha egy helyrejön, akkor jön valami más, ami miatt szintén szétmennek. Sajnálom őket, hiszen láthatóan mindketten szenvedtek már eleget és mégis ilyen nehéz elérniük a boldogság kapuihoz.
-Drágám engem az sem zavarna ha így maradnánk egész nap. A szobánkon túl úgy is csak a gondok vannak. Itt minden olyan nyugodt és szeretetben gazdag. Nem kellene elrontanunk ezt a pillanatot.-mondta szerelmem és visszahúzott az ágyunkba.

Edward szemszöge:

Elnéztem szerelmemet, ahogy napokig szenvedett egy olyan dolog miatt, amiről egyikünk sem tehetett. Tanyat azóta természetesen elküldtem és sajnos az is kiderült, hogy ez az egész Rosalie és Tanya ötlete volt. Még Tanya részéről nem is fájna, de hogy a saját testvérem, legalább is én eddig annak tekintettem. Legalább annyi volt benne, hogy szerelmem balesete után bevallotta az egész család előtt. Csak sajnos Bella nem hallotta ugyanis pár napja felment a mennybe, hogy egy kicsit összeszedje a gondolatait. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, mert annyi rossz történt már és én nem tudtam mennyit bír még ki a mi szerelmünk. Az én részemről soha sem lesz vége, de nem vagyok biztos abban, hogy Bella is így gondolja ezt a dolgot. Épp egy hatalmas fenyő tetején ücsörögtem, amikor az égen megláttam szerelmemet. Olyan gyönyörű volt azokkal a hatalmas fekete szárnyakkal. Angyal az égből. Az én angyalom. Ha tudná, hogy mennyire szeretem.
Szinte becsapódott a földbe házunk előtt és beviharzott. Tudnom kellett, hogyan döntött, bár érkezéséből félek, hogy nem az én javamra.
Amikor hazaértem a nappaliból hatalmas veszekedés hallatszott. Szerelmem és Rosalie vitatkoztak eléggé hangosan.
-És mégis mit képzeltél magadról, amikor ezt kitaláltad. Azt gondoltad, hogy ha neked nem jött össze Edwarddal, akkor senkinek sem jöhet össze?- vágta Rosaliehoz szerelmem, amire Emmett rögön felkapta a fejét.
-Bella azért ez egy kicsit túlzás és nem hagyom, hogy így beszélj vele. Lehet, hogy nem jól cselekedett, de attól ezt még nem érdemli meg.-morogta a nagy medve és most nem mondtam volna rá, hogy a vicces Emmettet látom.
-És Emmett szerinted az fair dolog a drága feleségedtől, hogy szétválasztott minket. Gondolod, hogy én elkövettem ellene valami megbocsáthatatlan dolgot azzal, hogy megszerettem a testvérét?-tette fel a kérdés kissé cinikus hangon. Emmett tekintetéből ítélve most Bellanak adott igazat.
-Bella? - szólaltam meg az ajtóban állva és a többieknek még csak most tűnt fel, hogy egész végig az ajtóban álltam. Esme féltőn nézett rám, ahogy Carlise ölelte őt. Alice és Jasper pedig aggódtak, Rosalie néma könnyekkel figyelt rám és Emmett...Emmett csalódott szemeiben láttam a legtöbbet. Bella elhidegült tekintettel rám pillantott, majd azzal el is fordította fejét.

Bella szemszöge:

-Bella?- hallottam meg Edward hangját és csak most jöttem rá, hogy mindent hallott, amit Rosaliehoz vágtam. Szégyelltem magam emiatt, de úgy éreztem, hogy jogosan sértettem meg, mert azzal amit tett tönkretehette volna az egész életemet.
-Beszélnünk kell. -mondtam még mindig azzal a dühvel, amivel előtte Rosaliet illettem. Elindultam kifelé, de most nem az ajtót használtam, hanem az ablakot. Kiugrottam egyenesen egy hatalmas fenyőre, majd onnan egy másikra, amíg a kedvenc rétünkre nem értem. Edward végig csendben haladt mellettem. Még nem tudtam mit is mondhatnék neki, de össze kellett szednem minden gondolatomat, hogy elmondhassam neki, mit is érzek jelen pillanatban.
Lehuppantam a hatalmas virágokkal borított fűbe és vártam még ő is követi előző mozdulatom.
Leült és úgy nézett rám, mint aki a halálos ítéletét várja. Lehet, hogy tényleg azt kapja, hiszen számára már akkor ez várt, amikor engem választott. Egy szörnyeteget.
-Nos, hogy döntöttél?- kérdeztem hatalmas fájdalommal a hangjában.
-Előbb el kell mondanom, hogy az, hogy téged megismertelek a legnagyobb ajándék volt az életemben, de ezzel együtt azzal is tisztában vagyok, hogy ezzel a halálos ítéleted írtad alá. Soha sem éreztem még ezt, amit melletted érezhetek és soha sem engedném, hogy ezt elvegyék tőlem, de nem akarom kockáztatni önző módon az életed. Nem kaphatom ezt meg a te életed árán, akkor inkább örökké a pokol legmélyebb bugyrában sorvadnék.- magyaráztam azt, amivel már rég tisztában voltam, csak még nem mertem kimondani.
-Szeretsz?- kérdezett rá Edward arra, ami a leginkább érdekelte jelenleg.
-Igen, szeretlek! De ez a szerelem számomra tiltott.- folytattam.- Mindennél jobban szeretlek és  bármire képes lennék érted.- fejeztem be mondandóm, legalább is egy másodperc erejéig. Épp folytatni akartam, de Edward a számra tapasztotta ujját, majd az ajkát.
-Én is szeretlek és nem fogom engedni, hogy elmenj tőlem, amikor végre megkaptalak.-mondta és vad csók csatába kezdtünk a rétünk közepén...

1 megjegyzés:

Drakulaura írta...

Szia. Mikor jön a következő fejezet? Nagyon várom már. Örülök, hogy újra írsz, nagyon szeretem a történeted. Hozd hamar a frisset. Puszi Ula D.