29. fejezet-Közel a boldogság?

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Hát őszintén bevallom nektek, hogy elég nehezen született meg ez a fejezet, mert egy kicsit elvesztettem a történet "fonalát" és nehéz volt újra belerázkódni a dologba. De úgy érzem nem hagyhatlak cserben titeket, akiknek tényleg tetszik ez a történetem, így megírtam. Remélem tetszik és kapok pár kommit hozzá!

Jó olvasást!

Puszi!

Alice szemszöge:

Épp szerelmemmel voltunk a szobánkban és egy kicsit félretéve a gondokat kényeztettük egymást. Szerelmem fölém hajolt és egy csókot nyomott az ajkamra. Annyira jó érzéssel töltött el ez a csók, mintha minden egyes csókja az első csókunk lenne.
-Szeretlek!- lehelte nyakamba és engem bizseregve töltött el ez az apró vallomás. Elmosolyogtam magam és még szorosabban öleltem magamhoz, ahogy az ágyunkban feküdtünk.
-Én is szeretlek! Mindennél jobban. El sem hinnéd mennyire...-fejeztem be mondanivalóm, és nem is tudtam volna mást mondani, mert szerelmem abban a pillanaban számra tapadt és vadul csókolni kezdett.


Esme szemszöge:

-Carlise, nem láttad a felsőmet?- kérdeztem szerelmemet, amikor reggel "dolgunk" végeztél felöltöztünk. Odalépett hozzám és apró csókokkal leheltem be arcomat. Millió-millió apró puszival. Mosolyognom kellett, mert annyira boldog vagyok, hogy a mi kapcsolatunk olyan tökéletes. Bár nagyon aggódom, hogy a gyerekeim sajnos már nem mondhatják el ugyanezt magukról. Főleg Edward és Bella. Ők valamiért még mindig gondokkal küzdenek. Ha egy helyrejön, akkor jön valami más, ami miatt szintén szétmennek. Sajnálom őket, hiszen láthatóan mindketten szenvedtek már eleget és mégis ilyen nehéz elérniük a boldogság kapuihoz.
-Drágám engem az sem zavarna ha így maradnánk egész nap. A szobánkon túl úgy is csak a gondok vannak. Itt minden olyan nyugodt és szeretetben gazdag. Nem kellene elrontanunk ezt a pillanatot.-mondta szerelmem és visszahúzott az ágyunkba.

Edward szemszöge:

Elnéztem szerelmemet, ahogy napokig szenvedett egy olyan dolog miatt, amiről egyikünk sem tehetett. Tanyat azóta természetesen elküldtem és sajnos az is kiderült, hogy ez az egész Rosalie és Tanya ötlete volt. Még Tanya részéről nem is fájna, de hogy a saját testvérem, legalább is én eddig annak tekintettem. Legalább annyi volt benne, hogy szerelmem balesete után bevallotta az egész család előtt. Csak sajnos Bella nem hallotta ugyanis pár napja felment a mennybe, hogy egy kicsit összeszedje a gondolatait. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, mert annyi rossz történt már és én nem tudtam mennyit bír még ki a mi szerelmünk. Az én részemről soha sem lesz vége, de nem vagyok biztos abban, hogy Bella is így gondolja ezt a dolgot. Épp egy hatalmas fenyő tetején ücsörögtem, amikor az égen megláttam szerelmemet. Olyan gyönyörű volt azokkal a hatalmas fekete szárnyakkal. Angyal az égből. Az én angyalom. Ha tudná, hogy mennyire szeretem.
Szinte becsapódott a földbe házunk előtt és beviharzott. Tudnom kellett, hogyan döntött, bár érkezéséből félek, hogy nem az én javamra.
Amikor hazaértem a nappaliból hatalmas veszekedés hallatszott. Szerelmem és Rosalie vitatkoztak eléggé hangosan.
-És mégis mit képzeltél magadról, amikor ezt kitaláltad. Azt gondoltad, hogy ha neked nem jött össze Edwarddal, akkor senkinek sem jöhet össze?- vágta Rosaliehoz szerelmem, amire Emmett rögön felkapta a fejét.
-Bella azért ez egy kicsit túlzás és nem hagyom, hogy így beszélj vele. Lehet, hogy nem jól cselekedett, de attól ezt még nem érdemli meg.-morogta a nagy medve és most nem mondtam volna rá, hogy a vicces Emmettet látom.
-És Emmett szerinted az fair dolog a drága feleségedtől, hogy szétválasztott minket. Gondolod, hogy én elkövettem ellene valami megbocsáthatatlan dolgot azzal, hogy megszerettem a testvérét?-tette fel a kérdés kissé cinikus hangon. Emmett tekintetéből ítélve most Bellanak adott igazat.
-Bella? - szólaltam meg az ajtóban állva és a többieknek még csak most tűnt fel, hogy egész végig az ajtóban álltam. Esme féltőn nézett rám, ahogy Carlise ölelte őt. Alice és Jasper pedig aggódtak, Rosalie néma könnyekkel figyelt rám és Emmett...Emmett csalódott szemeiben láttam a legtöbbet. Bella elhidegült tekintettel rám pillantott, majd azzal el is fordította fejét.

Bella szemszöge:

-Bella?- hallottam meg Edward hangját és csak most jöttem rá, hogy mindent hallott, amit Rosaliehoz vágtam. Szégyelltem magam emiatt, de úgy éreztem, hogy jogosan sértettem meg, mert azzal amit tett tönkretehette volna az egész életemet.
-Beszélnünk kell. -mondtam még mindig azzal a dühvel, amivel előtte Rosaliet illettem. Elindultam kifelé, de most nem az ajtót használtam, hanem az ablakot. Kiugrottam egyenesen egy hatalmas fenyőre, majd onnan egy másikra, amíg a kedvenc rétünkre nem értem. Edward végig csendben haladt mellettem. Még nem tudtam mit is mondhatnék neki, de össze kellett szednem minden gondolatomat, hogy elmondhassam neki, mit is érzek jelen pillanatban.
Lehuppantam a hatalmas virágokkal borított fűbe és vártam még ő is követi előző mozdulatom.
Leült és úgy nézett rám, mint aki a halálos ítéletét várja. Lehet, hogy tényleg azt kapja, hiszen számára már akkor ez várt, amikor engem választott. Egy szörnyeteget.
-Nos, hogy döntöttél?- kérdeztem hatalmas fájdalommal a hangjában.
-Előbb el kell mondanom, hogy az, hogy téged megismertelek a legnagyobb ajándék volt az életemben, de ezzel együtt azzal is tisztában vagyok, hogy ezzel a halálos ítéleted írtad alá. Soha sem éreztem még ezt, amit melletted érezhetek és soha sem engedném, hogy ezt elvegyék tőlem, de nem akarom kockáztatni önző módon az életed. Nem kaphatom ezt meg a te életed árán, akkor inkább örökké a pokol legmélyebb bugyrában sorvadnék.- magyaráztam azt, amivel már rég tisztában voltam, csak még nem mertem kimondani.
-Szeretsz?- kérdezett rá Edward arra, ami a leginkább érdekelte jelenleg.
-Igen, szeretlek! De ez a szerelem számomra tiltott.- folytattam.- Mindennél jobban szeretlek és  bármire képes lennék érted.- fejeztem be mondandóm, legalább is egy másodperc erejéig. Épp folytatni akartam, de Edward a számra tapasztotta ujját, majd az ajkát.
-Én is szeretlek és nem fogom engedni, hogy elmenj tőlem, amikor végre megkaptalak.-mondta és vad csók csatába kezdtünk a rétünk közepén...

Ne haragudjatok rám!

Sziasztok Kedves Olvasóim!

( Már ha akad még ilyen...) 

Először is millió bocsánat azért, amiért eddig nem jelentkeztem, de el sem tudjátok képzelni mennyi minden történt velem ez alatt a két év alatt... Tudom, hogy illet volna akkor is lassacskán felrakosgatni a fejezeteket, de sajnos annyira el voltam havazva, hogy legtöbbször már csak arra vágytam, hogy olvassak valamit vagy csak nyugodtan zenét hallgathassak egy-két szabad percemben. És sajnos azóta történt egy hatalmas nagy baleset a gépemmel...Sajnos egy gép hiba miatt a történeteim fele elveszett és megjegyzem jóval több történetet írtam egyszerre, mint amennyi felkerült ide...szóval legalább a fele elveszett és így mindent írhatok elölről, na persze azokat biztosan, amiket veletek is megosztok. Nem ígérek egyenlőre időpontot, de azt bejelenthetem, hogy most visszatértem. Kérlek benneteket, hogy legyetek türelemmel, mert ahogy tudom írom és bővítem a fejiket és igyekszem minél előbb hozni nektek. Remélem még akad, aki szívesen olvasná :$

Sietek az itt írt történetemmel, de előtte szeretném megtudni, hogy mennyien várjátok az új fejit?! 


Köszönöm mindenkinek a megértését!

Szép Napot!

Üdv.:
Barbara G. Roberts

28. fejezet- Anyám és a barátnője

Sziasztok! Hát végre elkészült a 28. fejezet....remélem örültök és kapok érte pár komit. A következő részt még nem tudom mikor hozom, mert nagyon sok minden összejött mostanában és össze kell kicsit szednem magam,de ígérem, amint időm engedi...hozom a következő fejezetet. Ebből a könyvből már csak 3 fejezet van vissza,aztán majd meglátom,hogy van-e érdeklődés a 2. könyvre! :)

Puszi! 

Barbie

Edward szemszöge:



-Edward, annyira szeretlek!-mondta szerelmem és én ezen vallomások során annyira boldog vagyok,hogy ha tehetném, még könnyeket is hullatnék. Annyira szeretem őt. Képes lennék az életem is feláldozni egyetlen mosolyáért, a csókjáért, a érintéséért,vagy ami a legfontosabb az életéért.
-Annyira boldog vagyok Bella, amikor ezt mondod. Szeretlek!-mondtam és közelebb húztam magamhoz, hogy egy forró csókban részesítsem.Egy kicsit eluralkodtak rajtunk az érzelmek és alig bírtuk abbahagyni a csókolózást, de muszáj volt, mert abban a pillanatban megérkezett Rose. A gondolataira most nem voltam kíváncsi,sőt ami azt illeti,ha az lettem volna sem tudtam volna figyelni, hiszen épp egy angyal hevítette fel bennem a szunnyadó oroszlánt. Eljátszottam némiképp a gondolattal, mit tennék most szerelmemmel,de úri neveltetésem még a piszkos gondolatokat sem engedhette meg magának, így azonnal abba is hagytam a képzelgést.
-Bella szeretnék beszélni veled. Nagyon fontos lenne.-mondta Rosalie és én gondoltam, végre benőtt a feje lágya és bocsánatot kér Bellatól amiatt a sok szörnyűség miatt,amit elkövetett ellene. Szerelmem kérdőn rám nézett,de én csak vállat vontam. Apró csókot nyomott ajkamra, ezzel mondván,hogy még folytatjuk. Erre persze széles mosolyra húzódott szám.Pár perc elteltével idegen mégis oly ismerős illatra lettem figyelmes, majd a semmiből megjelent Tanya.
-Szia szerelmem!-köszöntött nyájas hangon. Már ettől hányingerem támadt, ha csak ezt hallottam tőle.
-Szia Tanya! Mi járatban vagy erre felé?-érdeklődtem udvariasan, hisz így neveltek engem.Bár bevallom egyáltalán nem érdekelt sem a hogy léte, sem érkezése oka.
-Oh hát köszönöm, iszonyatosan boldoggá tettél azzal,hogy érdeklődsz irántam. Ez már egy apró lépés tőled kedvesem.-folytatta nyájas viselkedését. Sosem értette meg,hogy én nem szeretem őt és ezt úgy érzem a léte során soha nem s fogja felfogni. Sajnálatomra. Mindenesetre megpróbálom magam a lehető legtávolabb tartani ettől a nőszemélytől.
-Tanya! Kérlek!-csak ennyit mondtam, de ő már tudta,hogy mi a mondandóm folytatása. Odasuhant hozzám és mutató ujját ajkamra helyezte.
-Shhhhhh! Ne szólj semmit!-mondta egészen a fülemhez bújva. A hideg leheletét éreztem nyakamon,de ez nem érintett olyan kellemességgel,mint szerelmemé szokott lenni. Megborzongtam,amikor a bőrömön éreztem őt.
-Én nem szeretlek Tanya!Értsd már meg!- emeltem meg egy picit a hangom,de még ez sem volt elég. Mintha semmi sem létezne,ami el tántoríthatná őt.
-Én épp elég szerelmet érzek,hogy fenntartsam mindkettőnként.-mondta baromságát. Ilyen nincs! -gondoltam magamban. Hogy lehet valaki ennyire értetlen,vagy már nem is tudom,mit mondhatnék erre a nőre....
-Tanya elegem van már belőled! Hát nem fogod fel, hogy soha sem foglak szeretni téged még annyira sem mint azt szeretnéd.....!-üvöltöttem most már. Tanya gonoszan felpillantott és széles ördögi vigyorra húzta ajkait.
-Edward én szeretlek! És  bármi áron is, de meg foglak kapni. Hallod!-kiabálta Tanya,aztán én rázni kezdtem a fejem,mert már nem tudtam, milyen nyelven mondjam még el neki,hogy én viszont csak Bellat szeretem és kizárólag őt fogom szeretni,amíg csak élek.
Abban a pillanatban Tanya a számra tapadt és én meglepetten vettem tudomásul,hogy nem használ neki más csak az erőszak. Megrémültem,amikor Bellat megláttam és rekedt hangján engem szólított. Abban a pillanatban fogtam csak fel, hogy igen is félreérthető a helyzet és ezt bizony nem vagyok képes kimagyarázni,de tudnia kell, érezni kell,hogy csak őt szeretem és nem kell senki más. Ha ezt nem érzi, akkor nem fog megbocsátani nekem. Soha!
Bella a könnyeivel küszködve futásnak eredt és én utána.
Még akkor sem állt meg,amikor Roseba ütközött. Láttam,ahogy átváltozik és az én kicsi Bellamból fekete angyal lesz. Felrepült és az ég az ő fájdalmával együtt változott. Vihar közeledett és én nem voltam képes utána menni,hogy lehozzam a magasból. Hirtelen egy hatalmas villám csapódott Bella szárnyába és szerelmem eszméletlenül zuhant lefelé. A következő pillanatban pedig hatalmas hanggal csapódott a földre. A többiek is megérkeztek,de ők sem tudtak semmit sem tenni. Beszélni kezdtem, némán zokogtam Bella teste felett, de ő nem reagált. Fájdalmai voltak. Iszonyatos seb éktelenkedett a bal szárnyán. A vér eszeveszettül szivárgott tollai közül, épp úgy mint szeméből a véres könnycseppek. Felemeltem őt és a villánk felé rohantam vele.A szobánkba vittem és az ágyamra fektettek, mert tudtam, hogy ott biztonságban lesz. Közben a többiek is utolértek és mindannyian a szobánkba gyülekeztek. Vártunk. Vártunk, talán valami csodára,ami újra közénk hozza azt a kacagó Bellat,akit mindannyian megszerettünk már az első pillanatban. De ez a csoda nem jött el.




Calliope szemszöge:

Amikor Bella megsérült a testéből kiszállt a lelke,amiről eddig az volta véleménye, hogy nem is volt neki. Pedig van. Tisztább, mint azt gondolná. Láttam őt,ahogy szenvedett és segítenem kellett rajta. Odamentem hozzá, és csalogatni kezdtem. Una biztatott engem és én megmentettem őt. Sikerült. A fejében már hallottam,hogy megszületett a döntés,hogy visszamegy a földre szerelméhez,de abban a pillanatban eltűnt, valami sötét erőt éreztem, és nem tudtam időben cselekedni. De aztán rájöttem, hogy ki vihette el,így utána eredtem és szerencsére sikerült megmentenem még időben. Lányom hiába is próbálta keresni magában azt a gonoszt,amiről Orpheus beszélt, nem találta. Nem találta,mert annak ellenére,hogy az apja a sátán, sokkal inkább az anyjára ütött, mint az apjára. Az anyja egy angyal volt. A sátán és az angyal szerelme tiltott volt...

*** napokkal később ***

Szerencsére Bella mára már meggyógyult és a dolgok szörnyűségét már csak a szívében érzi, na nem mintha az nem lenne éppen elég rossz,de tudom,hogy hamarosan újra képes lesz bízni Edwardban, hisz szeretik egymást. Ma ellátogat hozzánk. Tudom. Láttam, hogy jönni fog,ahogy azt is,hogy kérdezősködni fog a hallottak, illetve látottak iránt. El kell neki mondanom.Abban a pillanatban az ajtón kopogtattak és Una sejtetően rám nézett, majd bólintott. Odalépkedett az ajtóhoz és kitárta vendégünk előtt. Bella volt az teljes valójában. Szárnyai feketén izzottak, annyira gyönyörű volt. Ő az....igen ő a kiválasztott...
-Szerbusz Bella!-köszöntötte vidáman barátnőm. Bella csak mosolygott Unara,majd megölelte őt és rám nézett.
-Calliope!-mondta és térdét berogyasztva meghajolt előttem.
-Ugyan ez neked nem szükséges.-mondtam, majd odaléptem hozzá és felemeltem őt, hogy tudja egyenlőek vagyunk. Magamhoz öleltem. Éreztem a belőle áradó energiát és még valamit,amit már évszázadok óta nem éreztem.
-Valami nagyon furcsa dologról szeretnék beszélni veled.-kezdte a mondandóját.
-Hallgatlak kedvesem.-intettem,hogy foglaljon helyet és az apró felhő buborék már Bella mögött várt. Bella leült és beszélni kezdett. Nem voltam képes figyelni minden egyes szavára, de aztán eljött a történet végső pontja. Az amire leginkább kíváncsi lenne.
-Tudod,amikor Orpheustól megmentettél, azt mondtad lányom és engem hirtelen olyan érzés kapott el,mint amikor kiskoromban az anyám szólított engem. Nem tudom megmagyarázni az okát. Azóta is csak ez jár a fejemben,és szeretnék választ kapni. Úgy gondoltam, hogy te elég hatalmas vagy ahhoz, hogy ezt megválaszold nekem.-magyarázta és életemben először zavartnak láttam.
-Nézd Bella, ideje mesélnem neked a szüleidről.-kezdtem bele. Una izgatottan felpillantottam,de egy szúrósabb tekintettel azonnal leállítottam őt.
-Ismerted a szüleim,de hiszen ők gonoszak. Mármint apámban valamiért érzem a jót is,de ő a sátán és a sátánban nincs semmi jó tulajdonság.-magyarázkodott izgatottan.
-Bella, apád nem olyan gonosz, mint hinnéd,de hogy egyensúly legyen a két világ közt, neki kell azokat a lelkeket megbüntetnie,akik az úr kegyessége ellenére sem képesek bűneiket megbánni. Na de, ideje, hogy megtudd kik is a szüleid. Több száz évvel ezelőtt az égiek és a pokolbéliek háborúba kezdtek egymással. A Sátán megismerkedett egy angyallal. Az angyal azonnal érezte, hogy a sátán nem olyan,mint amilyen hírek terjengnek róla. Kedves volt és szeretetreméltó. Megannyi jóság volt benne. Angyal azonnal beleszeretett, bár szerelmük tiltott volt, ők mégis tettek egy próbát. A földön találkozgatni kezdtek és abban a hitben voltak,hogy egyikünk családja nem szerez tudomást erről a tiltott kapcsolatról. Egy éjszaka hatalmas vihar volt és az angyal bűnbe esett a sátánnal. Akkor fogant meg a jó és a rossz gyermeke. Te, Bella. Kívül apádra ütöttél, belül viszont az angyalra.-meséltem neki.
-Az anyámra.-helyesbített szó használatomon és egy apró véres könnycsepp hullott le a semmibe. Una egyre feszültebb lett, érezte,hogy nem vagyok képes kimondani, a leglényegesebb dolgot.
-Bella, azt amit a szüleidtől kaptál az a legnagyobb erő,lehetőség vagy hívd aminek csak szeretnéd, amit valaha is kaphattál. Bella te vagy a kiválasztott. Egy nap eljött hozzánk egy jósnő és elmondta, hogy amikor a világot ellepi a gonosz, lesz egy furcsa lény, aki bűnben fogant egy angyal és a sátán véréből. Akkor még magam sem tudtam,ki lesz az az angyalok közül,aki tiltott szerelembe esik. Akkor még nem tudtam,hogy az az angyal....az pont....-nem voltam képes kimondani. Una idegesen felugrott.
-Bella az anyád Calliope!-szólta el magát legjobb barátnőm. Rettentően ideges lettem rá és épp szólni akartam, hogy ehhez semmi joga sem volt, amikor Bella hangját meghallottam.
-Anya?-kérdőn és könnyes szemmel nézett rám. Annyira szerettem volna ismét a két karomba zárni őt,ahogy a születésekor is tettem. Emlékszem, amikor az apjánál kellett hagynom. Atyám megmondta,hogy türelem és ismét a karodban lesz, majd önszántából választja a te utad. De ennek már nagyon sok évszázada volt.
A könnyeim hullani kezdtek. Bella elém suhant és a tenyerébe hullott a véres könnycsepp. Összeszorította, tudtam hogy most a géneket keresi a könnyeimben és azt is tudtam, hogy meg is fogja találni. Abban a pillanatban felkapta fejét és keserve zokogásba kezdett. Annyira rossz volt őt, így látni...Fájt és szenvedtem, ahogy ő szenvedett.
-Megértem,hogy most látni sem akarsz és azt hiszed kegyetlenül elhagytalak téged, de egy percig se gondold azt, hogy azért tettem,mert gonosz vagy és nem kellettél. Ezt egy percig sem akarom,hogy ezt hidd.-mondtam és letöröltem a következő könnycseppet a szeméből. Elindultam, de ő hirtelen elkapta a kezem és visszarántott.
-Nézd nem könnyű ennyi idú után felfogni, hogy az a lény,akit amúgy is úgy szerettem,mintha az anyám lenne, az tényleg az anyám is. És nem könnyű az sem, hogy így hirtelen az anyámnak szólítsalak, de azt tudom,hogy soha sem tudtam haragudni az igazi anyámra, és ez most sem változott meg,hogy kiderült ki is ő.-magyarázta,majd magához rántott és szorosan megölelt. Annyi szeretet volt ebben az ölelésben, hogy más megfulladt volna ettől,de én nem, sőt kifejezetten mohón vágytam rá,hogy ennél több legyen.
-Köszönöm lányom! Köszönöm!-zokogtam vállán és ő még szorosabban ölelt magához.




Bella szemszöge:


Miután mindenki jól megölelgetett én fáradtan hullottam vissza az ágyra. Úgy éreztem, hogy valóban annyi fájdalmam volt, és nem voltam képes talpra állni. Hát így teltek a napjaim. Az ágyban fekve és gyógyulgatva. A legfájdalmasabb és leglassabb gyógyulás a szívemben következett be. Azt nem tudtam,mikor gyógyíthatom meg teljesen.

*** napokkal később ***

Edward minden áldott nap bejön hozzám,amikor valaki itt van és beszélget velem. Ő nem szól hozzám csak megáll az ajtóban és figyel némán. Néha azt érzem szólnom kéne, néha pedig azt hogy nem. Beletelik kis időbe, amíg biztosan azt érzem, hogy szólnom kell, vagy azt hogy nem kell.
Reggel úgy éreztem a testem meggyógyult és útra kész vagyok. Kell egy kis idő,ami alatt összeszedem a gondolataimat. Távol kell lennem egy kis időre Edwardtól, hogy tudjam képes-e a szívem a megbocsátásra.
Felmentem anyámhoz és a helyzet bonyolultabb,amióta megtudtam, hogy Calliope az anyám. S vele való érzelmi viszonyomat is sürgősen rendeznem kell magamban és éppen ezért úgy döntöttem, hogy eltűnök egy kis időre. Bár még nem tudom, menni idő szükséges arra, hogy új lapokkal tudja indítani a szeretteim felé...

Életjel....

Sziasztok kedves olvasóim! legalábbis remélem, hogy akadnak még olvasók! Először hatalmas bocsánat kéréssel tartozom nektek, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de mint azt már írtam is egyszer (elvileg) a napokban estem túl az érettségi kemény szakaszán, a szóbelin. Remélem megértitek, hogy ebben a hónapban sem időm, sem erőm nem volt írni illetve folytatni a történeteim. Bár elhihetitek, hogy szívesebben írtam volna azokat, mint a tételeket bújtam. Bevallom kezdenek már kissé elvonási tüneteim lenni.... :D Na de a lényegre térnék. Azon kívül, hogy bocsánatot kérek, lenne még egy információm. A kezem a szokásos gyulladásban szenved, DE ennek ellenére elkezdem írni, illetve amit elkezdtem fejit befejezem. Szeretnék még egy kicsi türelmet kérni tőletek. Ebben a hónapban már nem igazán tudok frissítést igérni, de a júliusi hónapban minél hamarabb számíthattok az olvasnivalóra. Remélem, megértetek és nem haragszotok rám! De főként azt remélem, hogy akad még pár olvasó, akit érdekel a történetem... :)
Puszi mindenkinek! Jó nyaralást, aki tervezi az utazást valahova! Akik pedig otthon ülnek, vagy bármit is csinálnak annyit, hogy élvezzétek ki a nyár minden napját! <3
Barbie

Halihó emberek!

Sziasztok!
Remélem vannak még akik szívesen olvassák ezt a történetem és nem haragszotok rám annyira, hogy többet nem kapok majd komit a fejikhez. Tudom, kicsit eltűntem, de hát mindennek megvan az oka. Először is történt egy kisebb-nagyobb baleset (kinek mekkora volt...) aztán pedig a gyógyulás miatt kifutottam az időmből, így az írásbeli miatt már nem igazán volt időm írni. Sajnálom, foghatjuk lustaságra, vagy fáradtságra nekem mindegy. Aki érettségizett érzi, hogy emellett nem igen van se ideje, se kedve írni még ha imádja is amit csinált. Sajnálom én magam inkább fáradtságra fognám....nem tudom....ítélkezzetek felettem :) Amint tudom megírom a kövi fejit és felteszem nektek. Remélem addig még akadnak türelmes olvasók!
Puszi
Barbie

27. fejezet-Tanya és a gondok

Sziasztok! Örülök, hogy az ízelítőhöz kaptam két komit, azért az is valami. Nekik hálás vagyok, hogy írtak. Remélem azért a fejihez egy kicsit többen fognak írni. Tényleg örülnék, ha leírnátok a véleményeteket az egyes részeknél... :) Na nem is szaporítanám tovább a szót. Íme a 27. fejezet, lassan vége az első könyvnek, vajon kíváncsiak vagytok arra is? :) Jó olvasást! Puszi

Tanya szemszöge:

Napokkal ezelőtt úgy döntöttem, hogy meglátogatom Edwardot, mert nagyon hiányzik. Azonban amikor már közel értem a Cullen villát takaró erdőhöz, meghallottam őket. Együtt voltak és vígan kacagtak. Hirtelen mérhetetlen haragra gyulladt elveszett lelkem. Tudtam, mit kell tennem és meg is akartam tenni. Muszáj, hogy az enyém legyen a szerelme. Akarom őt és csak én vagyok képes boldoggá tenni. Úgy döntöttem, hogy elnyerem szerelmét attól a betolakodótól. Még nem tudja mire vagyok képes. Nem csak az erő az, amivel győzhetünk...-jutott hirtelen eszembe és ördögi vigyorra húztam számat.
Tovább haladtam, mintha nem is láttam volna őket és meg sem álltam a villáig. Mindenki a nappaliban volt és bevallom  már csak Rosalie volt, aki őszintén őrült látogatásomnak. Nem is kívántam tovább a családban tartózkodni, csak Rosalieval szerettem volna beszélni egy kicsit. Elkezdtem a tervem beteljesítését. Hamar célba kell, hogy érjen.
-Mi a baj Tanya? Kit keresel?-szólalt meg barátnőm, amikor elkezdtem színészi darabom.
-Én senkit, csak nézelődtem.-hazudtam zavartságot játszva.
-Aham és ezt higgyem is el, igaz?-válaszolta. Sikerült. A játék elkezdődött. Azért sajnáltam őt, hiszen talán akkor is segített volna, ha elmondom neki, hogy mi a tervem, de jobb ez így. Nem tudtam teljes mértékben felmérni, hogy mire képes az ellenfelem, így jobb ha ő is a látszatnak él.
-Tudod van valami, amit már nagyon régóta magamban tartok és valakinek el kell, hogy mondjam...-kezdtem bele a hazug történetembe.
-Mi az? Megijesztesz Tanya!-aggodalmaskodott Rose.
-Edward és én együtt vagyunk. Edward azt mondta, hogy szeret engem és én elhittem. Lefeküdtünk és szerettük egymást. Amikor pár hete vadászni ment, akkor is velem volt. Persze vadásztunk is, de miattam ment el otthonról. Szeretkeztünk és most azért jöttem, mert hiányzik. Látni akartam őt, bár már megbántam, hiszen együtt vannak, igaz?-célozgattam, mintha nem tudtam volna a választ. Még jó, hogy könnyeket sehogy sem tudok ejteni, mert ha képes lennék se tudnám elsírni magam. Rosalie aggódva fürkészte tekintetem, de én lehajtottam, mint aki valóban láthatatlan könnyeit akarja takargatni. Barátnőm magához ölelt, majd így szólt:
-Tudod mit? Ha ez valóban így történt, akkor még van esély arra, hogy te és Edward együtt legyetek. Szeretném, ha ezt megbeszélnéd vele, vagy ha csak játszott veled, mert ez is megtörténhetett, akkor megmondja és te végleg lemondasz róla. Rendben?-emelte fel állam, én pedig bólintottam, majd mint akinek most jut eszébe egy kis  apróság azonnal ellenkezni kezdtem.
-De ott van mindig a közelében és így nem tudok vele beszélni anélkül, hogy gubancot kevernék kettejük között.-magyaráztam ki magam, amire Rosalie hevesen rázni kezdte a fejét.
-Ezen tudok segíteni. Majd addig elhívom Bellat és te pedig beszélsz Edwarddal, amikor elmegyünk. Jó lesz így?-kérdezte, amire én persze nem mondhattam nemet. Nem akarom én megsérteni őt...Apró alig látható mosolyra húztam szám és felugrottam egy fára.
-Menj és én majd követlek téged és amikor elmentek, én leugrom és beszélek vele.-mondtam, amire ő bólintott és már ott sem volt.

***percekkel később***

-Edward én szeretlek! És  bármi áron is, de meg foglak kapni. Hallod!-üvöltöttem vele, de ő csak hevesen rázta a fejét és így próbált tiltakozni ellenem. Megéreztem, hogy Bella közeledik, sőt ami azt illeti hallottam is, amint Rose kiabált neki, hogy várjon még mert szeretne valamit mutatni neki, de ő rá sem hederített. Gyorsan, amíg még volt annyi időm, hogy másként tűnjön és ne lökjön el rögtön, kihasználva meglepettségét, megcsókoltam Edwardot. Bella épp abban a pillanatban lépett színpadi játékunk nézőterére és pár percig csak nézte a darabot.
-Edward!-rekedtes, akadozó hangjára szétrebbentünk, mint akik oly hosszú ideje nem buktak le. Bella szeméből véres könnycseppek kezdtek folyni és ha képes lettem volna, talán megsajnálom, de nem. Erre nem lennék képes.


Bella szemszöge:

-De Rose mit szeretnél még? Elhívtál szerelmemtől és közben azt sem tudod mit akartál mutatni nekem. Kérlek ne játszadozz, mert erre sosem voltam vevő.-mondtam, de ő csak erőszakoskodott.
-Bella várj már! Eszembe jutott, amit akartam. Gyere vissza! Kérlek!-kiabált utánam Rosalie, de én már messze voltam tőle. Azt azonban magam sem akartam elhinni, amit a következő pillanatban láttam. Szerelmem egy másik nőt csókolt. Olyan szenvedéllyel, ahogy engem még soha ezelőtt. Amikor jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy az a nő nem más, mint Tanya. Meleg nedvet éreztem a szememből kifolyni és hirtelen elvesztettem a külvilággal a kapcsolatot. Sajnos ez nem olyan jó érzéssel töltött el, mint amikor az ő csókjától történik mindez. A hangom gyengén, rekedtesen, szárazon szólt és szinte meg sem ismertem, hogy tőlem származik.
-Edward.-nyögtem ki pár másodperc elteltével, de mintha ez 100 év lett volna. 100 évnyi fájdalom, amit ezekben a másodpercekben láttam. nem tudtam volna megmondani, hogy mindez a valóság, vagy képzeletem szüleménye lett volna. Már semmire sem voltam képes. Az érzés, hogy az életet jelentő személyt más nő karjában látod, elviselhetetlen, elmondhatatlanul fáj és ennél nincs rosszabb.
Abban a pillanatban, hogy meghallották hangom, szétrebbentek és Edward ijedt tekintete csak még inkább bizonyította a bűnét. Tanya magabiztos mosolya valamiért mást ébresztett bennem, de most úgy gondoltam sokkal inkább igaz, amit láttam, mint színjáték. Nem akartam, hogy még több könnyet lásson hullni szememből, így elrohantam. Még akkor sem néztem hátra, amikor az ártatlan Rosalieba ütköztem, de se szó se beszéd, tovább rohantam. El akartam tűnni és amikor már nem láttam más kiutat, átváltoztam. Az érzés most nem töltött el olyan kellemességgel, mint máskor. Most fájt a tudat, hogy a menekülés vezérelte bennem az átváltozást szükségességét. Az ég beborult, mintha csak ábrázolni szerette volna a bennem dúló fájdalmat. Felrepültem és már nem figyeltem semmi másra. Csak szálltam és szálltam, amilyen magasra csak képes voltam. A csillagok tompán fénylettek a ködben és a készülődő viharban. Hirtelen egy óriási fényt láttam, aztán egy szúró fájdalmat éreztem szárnyamban. Még soha nem éreztem ekkora fájdalmat. A hangok eltompultak és csak egy hatalmas csapódást éreztem. Valami belém ütközött, de már nem bírtam kinyitni a szemem. Emlékképeket láttam leperegni magam előtt és akkor hirtelen rájöttem, hogy ez nem lehet valóság. Nem akarom, hogy valóság legyen. Még hallottam néhány aggódó hangot, de már nem tudtam válaszolni nekik. Elfogyott az időm és én elmerültem.
"Egy hatalmas ködben sétáltam és csilingelő angyali kacajt hallottam. Nem tudtam, hol vagyok, de azt igen, hogy biztonságban. Láttam barátnőimet. Ahogy vígan kacagtak a patak partján és a pillangókkal játszottak. Pandora odaszaladt hozzám és csalogatott.
-Gyere velünk! Hagyd őket! Csak gyere velem!-mondta egy hatalmas mosollyal az arcán. Hittem neki. Már épp indulni készültem fogva az ő kezét, amikor egy sokkal kedvesebb, szeretettel teli hangot hallottam meg. Hátra fordultam és Edward állt ott. Mosolygott és a fájdalom most is ott volt a szemében, ahogy mindig is ott volt.
-Bella szeretlek! Jöjj velem! Bízz bennem! Szeretlek!-suttogta fájdalmas hangján. valamiért mégis hittem neki. Aztán ismét Pandora próbált meggyőzni.
-Bella, tudod hogy engem régebb óta ismersz, mint őt. Tudnod kell, hogy bennem bízhatsz. Bennünk. Tudnod kell!-mosolygott kedvesen és ismét hinni kezdtem neki, de akkor megint elmozdított tőle.
-Szerelmem! Kérlek higgy nekem! Tudnod kell, hogy mindig is téged szerettelek és foglak is. Nélküled nincs értelme az életemnek.-mondta és valamiért hittem neki. Elindultam felé, de akkor egy hatalmas lökést éreztem baloldalamnál és eltűntem a semmibe. Sötét helyre kerültem és nem tudtam, hol tudnék kijutni.
Ördögi nevetést hallottam és akkor végre egy apró fénysugár jutott a helyiségbe, ahol voltam. Megláttam őt és mérhetetlen düh áradt szét testemben.
-Bella kedvesem, hát nem érted meg, hogy te közénk tartózol? Te nem vagy angyal, akinek a mennybe kellene mászkálnia. Te olyan vagy, mint én.-mondta és olyan hitelesen adta elő, hogy meggyőzött. Hittem neki. Orpheus most az egyszer képes volt valami jót is tenni az érdekemben. Mosolyogtam, ahogyan ő is tette, de valamiért most még sem éreztem azt, amit kellett volna. Nem éreztem a gonoszt, amit kellett volna. Még nem voltam teljesen olyan, mint ő.
-Orpheus miért csinálod ezt velem?-kérdeztem tőle életemben először nyugodtan és kedvesen. Ő zavartan elmosolyogta magát. Végre nem azt a sátáni alakot láttam benne, amit eddig.
-Fel kell nyitnom a szemed. Te hozzád nem ő való.-mondta teljes meggyőződéssel. Aztán már csak utolsó mondata visszhangja csengett fülemben, de már nem láttam őt sehol.
-Lányom!- hallottam meg anyám hangját. Azt a hangot, amit gyermekkoromban, de amikor hátra néztem Calliope állt a fényben és kezét felém nyújtotta. A hirtelen fény miatt kezemet szemem elé kellett helyeznem.
-Calliope? Te most valódi vagy?-kérdeztem hitetlenül.-Hol vagyunk? És miért?-kérdeztem és még rengeteg kérdésem lett volna, de ő csak rázta a fejét. Kedvesen mosolygott és tudtam, benne valóban bízhatok. Elindultam felé és megfogtam a kezét. Lassan sétáltunk a fény felé és amikor beléptünk, egy hatalmas szobában voltam. Felismertem ezt a helyet. Edward szobája volt az és az egész család körülöttem volt. Alice szerelme karjaiban némán zokogott, ahogy az egész család. Edward folyton engem szólított és a hasamra helyezte fejét. Zokogott. Rájöttem, hogy a válasz végig bennem volt és még csak egy pillanatra sem változott meg.
-Calliope!-kiáltottam fel, de ő hirtelen egyre távolabb került tőlem.
-Menj Bella! Menj és dönts! A válasz már benned van, csak mondd ki!-kiáltotta, aztán eltűnt. Hatalmas fény lepte be szemem és pár hunyorítás után rájöttem, hogy újra testemben vagyok."
-Bella, szerelmem!-terült szét Edward arcán egy hatalmas mosoly, majd meg akart csókolni, de én az utolsó pillanatban eltoltam magamtól. Meglepődött, de megértette, miért teszem ezt.
Aztán már csak a többiek ölelését éreztem. Edward szomorúan állt fel ágyamról és kisétált a szobából.

Ízelítő

Hahó! Hoztam nektek egy kis ízelítőt a következő fejezetből és remélem, addig amíg elkészül a teljes feji, reagáltok valami aprót erre a ki szösszenetre! :)  Nos akkor nem is húznám tovább az időt.

Puszi

Barbie

"-Tudod van valami, amit már nagyon régóta magamban tartok és valakinek el kell, hogy mondjam...-kezdtem bele a hazug történetembe.
-Mi az? Megijesztesz Tanya!-aggodalmaskodott Rose.
-Edward és én együtt vagyunk. Edward azt mondta, hogy szeret engem és én elhittem. Lefeküdtünk és szerettük egymást. Amikor pár hete vadászni ment, akkor is velem volt. Persze vadásztunk is, de miattam ment el otthonról. Szeretkeztünk és most azért jöttem, mert hiányzik. Látni akartam őt, bár már megbántam, hiszen együtt vannak, igaz?-célozgattam, mintha nem tudtam volna a választ. Még jó, hogy könnyeket sehogy sem tudok ejteni, mert ha képes lennék se tudnám elsírni magam. Rosalie aggódva fürkészte tekintetem, de én lehajtottam, mint aki valóban láthatatlan könnyeit akarja takargatni. Barátnőm magához ölelt, majd így szólt:
-Tudod mit? Ha ez valóban így történt, akkor még van esély arra, hogy te és Edward együtt legyetek. Szeretném, ha ezt megbeszélnéd vele, vagy ha csak játszott veled, mert ez is megtörténhetett, akkor megmondja és te végleg lemondasz róla. Rendben?-emelte fel állam, én pedig bólintottam, majd mint akinek most jut eszébe egy kis  apróság azonnal ellenkezni kezdtem.
-De ott van mindig a közelében és így nem tudok vele beszélni anélkül, hogy gubancot kevernék kettejük között.-magyaráztam ki magam, amire Rosalie hevesen rázni kezdte a fejét.
-Ezen tudok segíteni. Majd addig elhívom Bellat és te pedig beszélsz Edwarddal, amikor elmegyünk. Jó lesz így?-kérdezte, amire én persze nem mondhattam nemet. Nem akarom én megsérteni őt...Apró alidg látható mosolyra húztam szám és felugrottam egy fára."

Szóval, akkor mikor hozzam? :D